Napsugár blogja
SzemélyesTavaszi széllel elsuhantál...
Tavaszi széllel elsuhantál tőlem, oly távol,
Búcsúzó pillantásod, könnyzsindelyt ácsol,
Egy halk szelősóhaj volt, parányi jel,
Felhő zizegője árkomból sósvizet nyel,
Nem történt semmi, csak elmentél,
Szirmaimat felborzolta az ellenszél,
Vénám vérem pumpálta sebesen,
Szívem megdobbant ezerszeresen,
Lélekcserepeimet hullatják a fák,
Ezen a tavaszon, rügyek hajtásukat ledobták,
Meddővé vált az áldott virágszóródás,
Elnémult a piciny- nyitnike zsibongás,
Langyos tavaszi szél suhanásaival temetnek,
Szempillámról dércseppek elerednek,
Fénysugarak lassan behunytak bennem,
Rám nehezülő sötétségben, porzó-porhüvelyem,…
Palackposta
Palackpostámba rejtettem titkos üzenetem,
Vízre tettem, s az árral úsztatom kikötődig levelem,
Minden porcikám remeg nélküled, a tengerparton,
Várlak, siess, nehogy más orvul elraboljon,
Csapkodnak a hullámok átáztatják szívem,
Bíborvörös kimonómban átlátszó lett részem,
Százszor, vagy ezerszer, Soha! Nem tudlak feledni!
Nap égető tűzének közelében sem tudok átmelegedni,
Álmodom veled szenvedélyesen, szád számra forr,
Oly jó, ez a könnyed ringás, fehér-uszályomon delfinorr,
Pehelysúlyommal légiesen siklok vitorlásod felé,
Lélekvesztő lettem! Iránytűd irányít úgy libegek hazafelé,
Zúg a tenger morajlik, szélvihar morgolódik,
Nehéz nekem ez a teher erőm szétmorzsolódik!
Talán, ha öledbe vennél, s könnyű álomba ringatnál
Nem félnék a haláltól sem, ha csókjaiddal altatnál.
Testamentum
Istennel kötöttem szövetséget,
Fájdalom mar belül, szinte éget,
Nem éltünk át együtt kánaánt!
Fába préselődtem, testem halálraszánt!
Mítikus arcomon Sugi évgyűrűinek varratai,
Törzsemen, vadak erőteljes patanyomai,
Egyre mélyebbre húznak az erős gyökerek,
Látóteremen sokasodnak szürke fellegek.
Viszolygok! Fojt félelmem egyedül vagyok!
Faháncsaimon torkosak a karvalyok,
Belezuhantam nem- feledés börtönébe,
Szétnyomódok szerelem súlyos tömegébe.
Sajtolódom! Sugi törzséből nincs menekvés!
Vágj utat felém ösvénynél ott a rés,
Hiányod annyira fáj, úgy érzem félbefűrészel!
Szabadíts ki! A fa kaptárából mielőtt összeprésel!
Isten kiválasztott kánonja voltam!
Ezen a világon nélküled szétporladtam,
Érzem magadhoz vonsz, lényünk egybeolvadt,
Sugi feszítő fogságától bilincsem leolvadt.
(Sugi japán öreg fa)
Napistennő
Tengerbe lassan csordogáló Nap,
Aranysárga sugarait csodálom,
Fénykaput karjaimmal kitárom,
Neved betűit a parti homokba írom.
Selyem nászruhámban várok rád,
Csillagfényünk átragyogja az éjszakát,
Hallgatjuk a hullámok halk csapdosását,
Magadhoz vonsz, érzem szerelmünk ragaszkodását.
Napistennőd palotájában, otthonod megleled,
Nap-sárga fényáradat körbefon bennünket,
Nászágyunkat vörös rózsaszirommal behinted,
S aztán szívem aranygyűrűvel megleped,
Forró szellő megborzolja nászruhám selymét,
Beleborzongok, hulló csillag érinti kezem fejét,
Gyengéden megcsókolsz, titok bujkál mosolyodban,
Arany karikámban csillogsz, nem szerettem soha jobban.
Szerelemforgó
Szerelmes volt a világ érezted?
Minden elcsókolt csókod íze, édesded,
Kiserkent az erdei kőris, és a kankalin,
Kikerics sziromszoknyája karmazsin.
Szerelemforgót úgy fújtatok a réten,
Ahogy illanó pitypang pehely szerteszállt a légen?
Felmásztam a hegytetőre, onnan kiáltottam Szeretlek,
Te elbújtál a völgybe, s túlharsogtál viszontszeretlek.
Szerelemforgónkat pörgettük csók-sóhajjal,
Napfelkelténél, mikor karjaidban ébresztett a hajnal,
Neked adnám a világ összes szépségét,
Tibetet, s kelet hét csodájának összességét.
Szerelemforgónk hajórajunk kormányán forog,
Vad viharnak, villámlásnak, ellenálltak az árbocok,
Érzem a zúgó tenger keserves morajlását vállamon,
Érted a legnagyobb égiháborút is felvállalom!