Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.- közmondásra.

János bácsi hetvenes éveiben járt. Egész életét az Erdélyi Madarasi- Hargitán élte le. Amolyan makacs, öntörvényű székelyember volt. Feleségét három éve elvesztette. Azóta a magány rideg emberré tette, közömbös lett a külvilág felé. Idegenkedve fogadott minden emberi közeledést. Fölművelésből, és állattenyésztésből élt. Gyermekkorában belenevelték a gazdálkodás iránti szeretett. Egy igazi székelyember, mi másról lehetne „hírös”? Mikor még az asszonykája élt a házi tejből finom vajat, tejfelt, túrót készítettek. Mióta meghalt a felesége a házi tejet mindennap eladja ő nem ért a tej pasztőrözéshez. Szomszédjában fiatal család élt három virgonc gyerkőccel. Sokszor zavarta János bácsit a hangos gyerekzsivaj. Zsémbeskedett, mert inkább a csendre vágyott. Kint a Hargitán a legelőn érezte jól magát a jószágai között, és jó nagyokat szippanthatott a magas fennsík tiszta levegőjéből, számára ez volt feltöltődés.
Egy nyári estén átment hozzá az ifjú szomszéd.
- Adjonisten! János bátyám!
- Adjonisten, öcsém!
- Segítsen nekem, bátyám! Befogná a lovas kocsiját?
- No, aztán, miért öcsém?
- Ki kellene mennem a kaszálóra. Nagy vihar jön. Hazaszeretném hozni a takarmányt, amint tegnap lekaszáltam, nehogy elázzon. Mert akkor nem lesz friss széna a teheneknek.
- Hallod- é öcsém? Én már ilyenkor este nem fogom bé” a lovakat. Nyugovóra térek nemsokára.
- János bátyám! Tudja jól állattartásból tartom fent a családom van három kislányom. Hajnalban lefejt, és eladott tejből teremtjük elő a mindennapi betevőnket.
- Nem értesz a szép szóból öcsém? Nem fogom bé” a lovakat! Hord el magad a portámról!
Lehorgasztott fejjel távozott a fiatal gazda.
Másnap János bácsi késő estig kint volt a kaszálón. Szalmát bálázott. Lovas kocsijára tett több bála szalmát. A kocsi rúdja kettétört. János bácsi megijedt új kocsirúd kellene, de a lovakat nem hagyhatja az országút szélén. Közeledett egy lovas szekér a poros úton.
- Álljon meg Komám!
- Adjonisten! János bátyám!
- Adjonisten, öcsém! (János bácsi most ismerte fel a szomszédját)
- Segíts nékem, édes öcsém! Eltört a szekérrúd.
- Látja, látja…. János bátyám! Tegnap Én kértem segítséget Kendtől, de mogorván elküldött.
- Ne pörlekedjünk, öcsém!
- Bátyám! Én mondom magának fiatal fejjel: „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!”
Ezzel az ifjú székelylegény hetykén elhajtott.
János bácsit bántotta a bűntudat. Tegnap nem segítettem, bíz…a dupláját visszakaptam!
Ej, ha! Itt nagy eső lesz! Fekete felhők gyülekeznek! Mi lesz a lovakkal? Megvadulhatnak a viharban. Az öreg székely kétségbeesetten korholta magát! „János…János…..fene egye azt a csökönyös eszed!”
Ekkor patadobogására lett figyelmes János bácsi a felporzott úton. Az ifjú székelylegény visszajött egy új kocsirúddal.
- Látja János bátyám! Én nem vagyok olyan, „mint a csökönyös szamár” visszajöttem Kendnek segíteni.
- Isten segítsen érte, édes öcsém!
- Jegyezze meg bátyám! Amikor módjában áll mindig segítsen a bajban.
János bácsi nagyon elszégyellte magát, mord viselkedése miatt. Ahogy tegnap elutasította az ifjút. Nem győzött hálálkodni a székelylegénynek, amiért hozott neki egy új kocsirudat, és segített felszerelni.