Napsugár blogja

Gomolygó ködpára terül a tájon,

Nem, nem akarom, hogy ennyire fájjon,

Hullnak, hullnak az elsárgult levelek,

Múló élettől lassan búcsút vesznek,

Él egy világ elhunyt lelkek országa,

Felfénylik angyalszárnyak ragyogása,

Gömbfejű krizantémok sírkertekben,

Emléküket őrizzük szeretetben,

Nyugalmam elveszett zakatol szívem,

Szeretteimet korán elvesztettem,

Cudar élet, miért hasítasz belém?

Minden gyászommal tőrt szúrsz lelkem jegén,

Rettegés nélkül lehetne szép élet,

Konok betegség kelt folyton félelmet,

Töri a testet kicsit összegyúrja,

Gyilkos kór sejtekbe magát befúrja,

Szitáló esőben sírnak az Angyalok,

Szeretteim szinte hallom bölcs szavatok,

Peregnek, peregnek szememből a könnyek,

S remélem nektek odaát sokkal könnyebb.

Rideg márvány, olyan hideg,

Megtapintva kezem remeg,

Vacog szívem fájó gyászban,

Kapaszkodok fűzfa ágban,

Tobzódik bennem sok kérdés,

Összehálóz halál érzés,

Dermedten díszes hant felett,

Könnyfátyol borítja szemem,

Krizantémon páracseppek,

Halott lelkek így üzennek,

Őrizzük a kegyeleti,

Nyugalmukat, békéjüket,

Mindenszentek  imái,

Elhunyt lelkek sírásai,

Érzitek a közelségem?

Látjátok érzékenységem?

Lelkek suhannak hant felett,

Mert a test, mi porlandó lett,

Körforgásban száll a lélek,

Emlékükre gyertyák égnek,

Oldozzatok fel türelmetlen voltam,

Testem foszló tépett tollam,

Leszakad rólam egy napon,

Úszok felétek égi tavon.

Anya van ma minden szóban,
Gondolatban, bús dalomban,
Szinte látom csodás arcát,
Hallom göndör kacagását,

Nem halt ő meg odaát van,
Egy szebb, nemesebb világban,
Ott él, hol nincs több fájdalom,
Rosszindulat, gúny, szánalom,

Hideg sírkő elfáradt testet takar,
de a lélek halhatatlan élni akar,
Szólok hozzá, úgy mint régen,
Megérti, ha bánat kínoz éppen,

Angyal lénye mellém huppan,
Könnyeimet törölgeti gondosan,
Felsegít sohasem hagy elesetten,
Útjaimon mellettem száll észrevétlen,

Sírján ma csendesen égnek a mécsesek,
Fehér, sárga krizantémok díszlenek,
Angyallány látható gyertyái fényében,
Anya halhatatlan testet váltott a Mennyben.

Elrepült édes, hajnalmadaram,
Azóta a lég hideg, hangtalan,
Hívnám vissza csicsergéssel,
Válaszol nekem fájó, csenddel,

Hol vagy, merre szálltál?
Édesanyám, árván hagytál!
Nézem a vakítóan kék eget,
Fodros felhőkön repülhet,

Átszárnyalta az égbolt horizontját,
Angyalmadarakkal repteti szárnyát,
Minden hajnalon keresem,
Hangja csivitelés volt nekem,

Pirkadatkor reppent serényen,
Körülötte a ház nyüzsgött sebtében,
Olyan volt, mint a patyolat,
Nem ismerte a fáradalmat,

Fent szárnyal az égen látom,
Megszűnt számára a nagy fájdalom,
Olyan ügyesen repteti szárnyait,
Angyalok simogatják suhanásait,

Könnyezve hallgatom a dalos madarakat,
Reptessétek vissza Édesanyámat!
Jobban szeretet, mint azt hittem,
Fájt neki, mikor szomorú volt tekintetem,

Nem fog úgy senki félteni,
Bántalmaktól megvédeni,
Ahogy azt Édesanyám tette,
Könnyeimet sokszor letörölte,

Mikor elsötétül Napom a földi világon,
Szállunk együtt minden hajnalon,
Átszeljük a legmagasabb hegyeket,
Óceánokat, tarajos tengereket,

Addig a sírkerted látogatom,
Ahol szívem bánatát elsírhatom,
Hófehér virágokat viszek neked,
Ez jelképezi legjobban tiszta jellemed.

Nótás kedvű volt az Én nagyapám,

Megmaradt mosoly rózsás arcán,

Bajszát mindig fütyörészve sodorta,

Kalapját lúdtollakkal cirádázta,

Soha nem volt keserű a hangja,

Jókedvűen telt dolgos hétköznapja,

Szorgalmasan vetett, aratott, szántott,

Nem mutatott fásult fáradtságot,

Hétvégén szerette a muzsikaszót,

Bálokon eljárta még a talpalávalót,

Szemrevaló menyecskéket megcsörgette,

Nótájával a hangulatot felpörgette,

Bizony engem is megtáncoltatott,

Pördült a szoknyám, ahogy forgatott,

Jókedvünkben együtt énekeltünk,

Bálozókkal csoportos táncba kezdtünk,

Vonatozásba pörögtünk hajnalig,

Nótánk elhallatszott a másik faluig,

"Nincs párja a babám kökény szemének"

Húzták a legények örömittasan zenéltek.