Napsugár blogja

Gondolatok
Napsugar0607•  2024. március 12. 17:12

Mindig nő

 


Ráncok mélyítik egykori arcát,

Elvesztette bőre hamvasságát,

Fiatalsága felette gyorsan elsuhant,

Magányos, őrlő öregkor rázuhant,

Ott bujkál a báj fénylő szemeiben,

Ifjú fényképét reszketve tartja kezeiben,

Emlékeibe merülve fáj a múló idő,

Gondolataiba révedve fájdalma süvítő,

Tavasz, tánc, kalandos szerelem,

Nem jön életébe vissza többé sohasem,

Hevesen már szíve nem dobban,

Benne a tűz lassan lobban,

Egyedül, özvegyen él egymaga,

Éjszaka még felfénylik csillaga,

Hétvégén hazavárja unokáit,

Bennük látja meg élete nagy csodáit,

Szarkalábai mutatják nehézségét,

Rárajzolják tekintetére szenvedését,

Idős éveiben nyugalomra vágyna,

Unokái tekintetében él leánykori álma

Napsugar0607•  2024. március 12. 17:11

Kerek világ

Felettünk a tiszta kék, szétterülő fényesség,

"Hazám már a szabad ég, jobbra balra szakadék,"

Sziklás hegység meredek, tetejére felmegyek,

Fentről kiáltok szerteszét, suhanó hajam szélerősség,

Távolban a végtelen tenger, felszínén forog vízhenger,

Homokos parton szél seper, kagylót, csigát partra ver,

Neved visszhangzik ezerszer, szeretlek végtelenszer,

Boldog, aki élni mer, Ő egy nyüzsgő ember,

Hegcsúcsokon boltívkapu, őrzője totem-marabu,

Ez itt nem egy halk falu, zajos, zsibongó hangulatú,

Sikátoron szól a szerenád, leander sétányon zörgő pálmaút,

Hajón matróz harmonikás ritmushangra fordul a vitorlarúd,

Lent a mólónál pánsíp zenével Kedvesem vár rám,

Csattanós csókjaival felüdíti száraz szám,

Csapkod, fröccsen morajló vízhullám,

Kerek lett a világ hangos, lármás a hazám.

Napsugar0607•  2024. március 12. 17:10

Anyám volt


 

Sirató asszonyok, jajveszékelve gyűltek,

Esett az eső, fekete felhők feltűntek,

Kopogott hangosan az utcakövén,

Vizes ruhámban rohantam Anyámhoz Én,

Lélekszakadva értem a szülői házba,

Szobája előtt mosdató víz volt egy tálban,

Állát kendővel felkötötték sirató asszonyok,

Meredt volt, ajkáról nem szálltak már sóhajok,

Lila lett bőre s még szüntelen remegett,

Zakatoló szívem nagyon szenvedett,

Fehér, hideg kezét kezemmel melegítettem,

Utolsó perceiben szenvedésén segítettem,

Mikor láztól vacogó homlokát lemostam,

„Nem engedték, hogy megcsókóljam,”

S lám ,őszi szellő susogott,s tova- szökkent,

Lelke szisszenéssel egy jó Angyallal elröppent.

 

Idézet: Zsigmond Ede: Nem engedték

Napsugar0607•  2024. március 8. 20:47

Éhező

Éhező

Kuporodik utcakövén egy árva,

Meleg otthonát sehol nem találja,

Angyalok, Tündérek szóljatok neki,

Gyapjúba kell gondosan betekerni.

Hideg, fagyos vadon a téli éjjel,

Ember! Ne menj mellette hajtott fejjel,

Segítők, Nővérek, tegyetek csodát!

Adjatok számára egy fűtött szobát!

Hold, csillagfények, világítsatok rá,

Apró csodájára, olyan nagyon vár,

Nem hagyhatjuk veszni, védtelen gyermek,

Könnyben úsznak az ártatlan kis szemek.

Nyomorába fagyhat szegény reggelre,

Szüksége lenne szentek védelemre,

Gazdag asszony, úriember, megszánja!

"Hálát mormog a koldus szája."

Í

Idézet: Zelk Zoltán Emlékül cimű verséből.

Napsugar0607•  2024. március 8. 20:43

Hold fényénél


 

Hold fényénél hintázunk Én és Cirmos cicám,

Milliónyi csillagfény csillagot szór rám,

Ciripelő szimfóniát hallgatunk ketten,

Miközben hintánk gyorsan fel és le reptett,

Bohém szívemnek zajongása csitul,

" A Hold és gyönge fénye szívemen elsimul"

Békák, bogarak refrént zendítenek,

Szikrázó fényüket csillantják égfüzérek,

Ölembe bújva Cirmos hálából dorombol,

Varázsüvegünk szélcsengője kolompol.

Benne üveggolyók mesélnek csodáról,

Királyfiról, királynőről, cifra palotáról,

Hintánkkal felszállunk meseországba,

Varázsolunk egy rejtett bűvészzsákba,

Elképzeljük, hogy mindig vannak csodák,

És nincsenek keresztezett Golgoták,

Sárga pitypangos pihéket szétfújunk,

Ijesztő árnyakat sorra szétzúzunk,

Aranyesők hullnak habfellegekről.

Cirmossal nem félünk a szellemektől.

Idézet: Zelk Zoltán Sápadt az éj már