Napsugár blogja

Gyenge bimbó szirmot bontott,
Hamvas, üde virágot hozott,
Méhecske bibéit beporozta nyáron,
Kislányból érett Nő váljon,

Tűzzel teli az évelővirág,
Nyílását magasztalja férfivilág,
Női mivolta tiszteletére,
Fátylat tűznek virágfejére,

Asszony lesz a hajadonból,
Embert formál férfiakból,
Megteremti a fészek melegét,
Családias, csendes békét,

Gyermekeket szül anyává érett,
Egyedi csoda, amit egy Nő elérhet,
Legmagasabb fokú világegyetem,
Nincs nagyobb földi kegyelem,

Gyermektelenül őrlángja kialudhat,
Melankólia arcára bánatot írthat,
Nincs kit óvjon, dédelgessen,
Kicsiny hasonmást szeretgessen,

Őrlángja családi tűzhely melegének,
Nem hagyja a parázsszemek elégjenek,
Éltető fényével táplálja a lobogást,
Szerelmével, felgerjeszt sistergő izzást,

Tűzrózsáit szereti a láng közelében tartani,
Őrlángja sugaraival gyengéden bevonni,
Nő a legszorosabb összetartó erő,
Gondoskodó gesztusa, felettébb megnyerő,

Istennői nagyságot megtestesít, egy Nő,
Becsüld meg, mert szerethető,
Több szerepkört egyszerre betölt,
Estére lekókadva vidám mosolyt ölt,

Ápolnod kell az egyedi virágszálat,
Szófára szórj Nőnapon karmazsin- szirmokat,
Őrizd őrlángját, míg hamuvá nem lesz,
Fénytelen férfiléted sírodig vakká tesz.

Itt állok a sziklaszirtnél,
Húzz a mélység, egyre csak hívogat,
Életutamra, így tesz végső pontokat,
Nem lehetek mélyebben, ennél a szintnél!
Itt állok a sziklaszirtnél,
Sós könnyeim marják, angyalarcomat,
Mennyi fájdalom ért,mégis megvívtam harcomat!
Összetörten, megtépázva, lengőhídra lépek egy meredeknél!
Itt állok a sziklaszirtnél,
Rögös földi sorsom végleg elvégeztetett!
Mi életfeladatom volt, mára célba ért,
Felneveltem gyermekem, ki helyes útirányra tért,
Itt állok a sziklaszirtnél,
Sós könnyeim nyelem szüntelen,
Életem nem volt hiábavaló küzdelem,
Nyomott hagyok majd magam után ,
Gyermekem barna tekintetében,
Hófehér frigyem besározták,
Karikagyűrű ujjamról lecsúszott,
Ez a babona rajtam fogott,
Csipkefátylam könnyen elszakadt,
Összeférceltem, de a szakadás megmaradt,
Beperelném a sorsot, mert
kövekkel arcul csapott!
Szívem megdermedt, halott,
Az a végzetes este, mély sebeket hagyott! 
Itt állok a sziklaszirtnél,
Fájdalmam tépi, feszíti, testem,
Elgyengültem, leroskadok a feszületnél,
Istenem, miért kínoztál meg ennyire?
Egyre csak ezt kérdezgetem...
Válaszul sós könnyeim fuldokolva nyelem,
Megfojt ez a küzdelem rám tekeredik, mint a hínár,
Hagyom, hogy szétmossa testem a kegyetlen vízár!
Itt állok a sziklaszirtnél,
S egyre csak azt kérdezem: Istenem mit vétettem?
Hogy, íly kegyetlen sorsot adtál énnekem?
Párjaimat csalfán elszerették,
S Én naivan elengedtem szerelmeket,
Hogy más is boldog legyen, ki valaha szenvedett,
Voltak szerelmek,s jöttek elmúlások
Velem maradt a csend,s az estsuhanások,
Vigaszul a fényes csillaghullások,
Istenem mondd meg végre, mit vétettem?
Hogy, ily kegyetlen sorsot szántál énnekem?
Itt állok a sziklaszirtnél,
Kilépek életemből ennél a szintnél,
Nem bírom tovább elviselni a fájdalmat!
Istenem! Boldog szeretnék lenni, adj rám madárszárnyakat!
Testruhát váltok! Csúf karmámból kivetkőzöm végleg!
Lelkem újjászületésére várok, mint egy kisgyerek,
Zabolátlan ez a lélek , de most nyeregbe fogom!
Nem fog többé makracosan bolyongani, nem hagyom!
Nyugalomra talál majd, vadregényes tájakon.
Hol Szerelmemé leszek hosszú, forró éjszakákon!
Kit, elveszítettem az élet útvesztőjén, göröngyös talajon.

Régmúlt szerelem margójára

Ringató

"Sudár volt a Nap járásának karcsúsodó tartása"
Elvakította a világot Fénylány odaadó szikrázása
Ringass, ringass, dajkálj még
Szomjazom csókjaidra repetáznom kellene még

Hold öböl csillaghamu tengerében csónakázom, 
Hüvös szél leheletével finoman játszadozom, 
Érzem, óvatosan végigkúszik bőrömön, lassan simogat, 
Majd pajkosan hajamba kócol, s sivatagi rózsákat bontogat, 
Fehér Hold Naszály parti homokdűnéi emlékeimre omlanak, 
Perzsa porszemcsék ujjaim között szélmalom táncot járnak, 
Testem részecskéire szórnak bársonyos homok cseppeket, 
Hajómmal lassan révhez kötöm a halványodó emlékeket, 
Holdfényes szigetre csendes sirályú árral gondoláztam. 
Hold vízesés zubogó vízcseppjeit kültakarómra tetováltam, 
Neved betűit sejtjeimre csillaghamuval gravíroztam, 
Érzékeny lábfejemen Fehér óceán mohó hullámzása nyargal, 
Milliónyi gramm ametiszt érintkezik talpamon minden taggal, 
Zónáimnál lehorgonyozva felgyújtod a kicsi máglyákat, 
Vágtató vágyakozástól hevülten, átlépünk dermedő tilalmakat, 
Önfeledt óhajunkra egy refrénre zendül most az univerzum, 
Újra kinyílt másodvirágzású szerelmünk rímekre írt impresszum, 
Holdsugárral Fény Istennővé váltam a hűs galaxisban, 
Türkiz pillantásod sugarait tekintetemre bátran vonzottam, 
Beleremegtem ölelésedbe halk sikollyal kértem: - Velem ezt ne tedd! 
Rég elveszített vad szenvedélyünk bennünk hevesen lüktetett, 
Szívemből elillanó bánat illatozó varázsait rám hullajtottad, 
Holdszellő fuvallatával szirmaim virágba borítottad. 
Szoríts magadhoz! Ne engedj el! Karjaid bilincseit jól lezártad. 
Veled akarom átélni vörös eső záporát forró éjszakában, 
Beléd ájulva megsemmisülni a tomboló nyár örök évszakában, 
Pillangóiddal szárnyalni Hold tenger lágy hullámverésében, 
Újra, és újra elsüllyedni lüktető ereink csobbanó vérében, 
Azonos ütemű dallam legyek dobbanó gondolatod körforgásával, 
Egy dimenzióra lépjünk a Napsugár, és a Hold örök váltakozásával, 
Földtengely lassú mozgását Én benned rendszereztem, 
Ne karcold fel többé szívsebem! S Én a Holdfényre vonzom
minden pontom.....

Azon az éjjelen
megállt a közös óránk
Azon az éjjelen
nem kegyeget tovább
Azon az éjjelen
csend honolt otthonunkban
Azon az éjjelen
idegeim feszültek, mint csellóhúr
Az az éjjelen
görcsbe rándult gyomrom, fájdalmasan
Az az éjjelen
elhamvadt utolsó cigarettám
Azon az éjjelen
ólomsúly húzta szívem
Azon az éjjelen
elszakadt a szerelemfonál


Azon a reggelen
vérvörös fátyol eltakarta szemem
Azon a reggelen
tudtad egy éjszakát érted virrasztottam
Azon a reggelen
könnygombóc sírt torkomban
Azon a reggelen
nem akartam, hogy lásd fájdalmam
Azon a reggelen
néztél közömbösen
Azon a reggelen
elsápadt hajnalpír szemedben
Azon a reggelen
kávét fanyarul kortyoltad
Azon a reggelen
cinikus mosolyt játszott arcod
Azon a reggelen
csörrenő limlomjaidat
rőt batyudba csomagoltad
Azon a reggelen
elhagytál hirtelen

Abban a percben
kiáltani szerettem volna utánad
Abban a percben
büszkeségem elhalkította szavam
Abban a percben
hamupor temette lábad nyomát
Abban a percben
mély etűd sóhajtott zongorámon
Abban a percben
síró fák könnye zörrent avarruhámon