EZEN A FÖLDÖN

M.Laurens 

EZEN A FÖLDÖN 

Feletted csak almafák ága,

ezen a földön jöttél világra,

e földön láttad meg a napot

itt élted meg a múló holnapot.

Hitted, hogy jó helyre születtél,

mert szerettek, és te is szerettél.

S nőttek ágaid mint az évek,

elmondhattad: Én sohasem kérek.

Ám növekvéssel jár a törvény,

hogy a nagyokat vonzza az örvény.

És vad felhők markába zárva,

fölötted az ég, már lárva-sárga.

S fád ágait cibálja vihar,

setét gyűlölet már napot takar.

Harag, árulás, csalfa hangok,

ágaid törik a gaz bitangok.

Recsegve hajlik fádnak törzse

s világ démonai fogtak össze,

hogy széjjeltépjék cafatokra

gyümölcsét, mi magvaid hordozza.

S tűröd fájdalmad a magokért,

az eljövőkért, a holnapokért.

A vihar úgyis belefárad,

meg fogod védni egyetlen fádat.

Számtalan vihart túléltél már,

erőt adott hited, s az lett a vár.

Falai fáid körbe vették,

zsenge gyümölcseit dédelgették...

És nőttek a fák cseperedtek,

küzdelmed magvai megeredtek.

S az idő szállt, feledve sorsod,

 fáid gyümölcsét, testedben hordod.

Fölötted almafáid ága,

ezen a földön jöttél világra,

e földön láttad meg a napot

itt éled meg az elmúlt tegnapot.

S nőttek almáid, mint az évek,

elmondhatod:Többé már nem félek!

Vigyáztál hazádra, mint fádra,

s emelt fővel vársz az elmúlásra.

( Pest-Buda 2013. július 22.)