Krisztinka blogja

Számot vetek. A
túloldalon: szakadék
és hegy - egyre megy.

Mama,most én ringatlak és mondom ne félj,
megtaláltalak,tudom hol vagy
és átölellek ha jön az éj,
 
elmesélem,hogy türelmetlen a világ,ha elhagy
mindenki és a múltunk se találod
és elfelejted megsózni a levest,
megsimogatom árvaságod
és fényt gyújtok ha jön az est,
de rád lelek a sötétben is bolyongva,
a láthatatlan köldökzsinór segít,
én sem hagylak soha magadra,
ölelésem felemel,melegít,
nem engedem,hogy bántsanak
ha kell megválaszolom százszor is kérdésed,
a gyerekek és anyák el nem fáradnak,
emlékszel?-ezt is megtanultam veled,
 
Mama,most te ringass és mondd ne félj,
megtaláltalak,tudom hol vagy,
és átölellek ha jön az éj.

Ha torkomban gombóc-gondolatom
leírom,görcse betűkbe kerül,
szavakat sírva, suttogva kibontom
bánatom... Talán átlényegül?

                 *-*
 
Ha rám dörömböl a benső zaklatás
hatás ,felszabadít pár szó
ahogy számon felizzik az önvallatás
parázs...Kinyílik a bezárt ajtó?

                  *-*

Ha boldogság ér hozzám és váratlanul
elgurul, gyorsan felszedem
apró gyöngyeit,közben némelyik átalakul
vagy kifakul...Változik helyzetem?

húsvét reggel mindig vízzel locsolt Apám,
ujjait kis pohárba mártotta,
álmomban langyos apró cseppeket szórt rám,
ébresztő Cinegém!-nevetve mondta,
rég duzzogva,kacagva ugrottam nyakába,
most csak mosolyogva súgtam-itt vagy,
meg sem mozdultam, maradtam kába,
hisz tudtam ébren a varázs elhagy,
frissen borotválkozott,éreztem illatát,
tekintettemmel hosszan érintettem,
nagyon óvatosan,lassan öleltem át,
olyan jó volt...aztán felébredtem

bordák alatt vibrál néha remeg
mint kolibri szárnya folyton rebben
tüdőlebenyek és szívdobbanások
közt láthatatlan valami ez...
súlya mérhetetlenül változó
bár hiszik hogy állandó huszonegy
gramm pedig olykor sokkal nehezebb
az a halandó és halhatatlan egy