Erzsi-Zsu blogja

Részese lettem a bódító  létnek,

mellyel a tollam szavakkal védem.

Becsületemre mondom,

őszinte a szavam.

Sorsom engedi,

hogy ebben is kipróbáljam magam.

Pajzsként véd a Mindenség,

Akibe én úgy hiszek.

Uramat kértem sétáljon velem,

hisz Te, úgyis látod az én lelkem.

Fájdalom hatja át gyenge női testem.

S látod, hogy nem vétkezem!

Sorsom ki játszol velem,

Istenem Te látod, a becsületességem!

Testemről ruhát levetkezem,

Ne láss rajtam mást, mint a lelkem,

Piruló orcám felemelem,

Csupasz testem, vágytól reszketek.

Érzés ami szítja a tüzem,

Az arcomra pírt kitüzel,

Létem ám a valóm, jól tudom,

Nem feledem, szemem behunyom.

Rám néztél és felemelt a vágy,

Én ím, úgy várom már a "halált,"

Omladozom mint a kártyavár,

Oly keserédes az áramlás.

Ím kell, hogy tovább álmodozzál,

Mint a Tenger úgy fodrozódjál,

Holnapunk, veled álmodozik,

Létezésünk már csillapodik.

Álmunkat a lélek vezérli,

Isten a szerelmünket védi,

És amig az érzésünk felénk

Áramlik, mi szerelmünk megél.

Hallgass ide Te Vén,

Mért nem szólítod a nevén?

Szívemet kivettem,

Szerelmét én eltemettem.

Fakuló érzelem,

Nincs benne semmi félelem,

Szememre olvasod;

- Érzem, hogy beléd olvadok.

Mert, hogy csak álmodom,

Szívem fáj már olykor-olykor,

Éjszakák s nappalok,

Játszik velem, mert vagyok.

Érző szép csillagok,

Hát emlék, maradsz parlagon, 

Kézbe vettem sorsom,

Ím, innen kereket oldok! 

Lelkemben egyre csak töprengek,

Úgy fájlalnak bennem a mérgek,

Nyugtatva ölegeti lelkem,

S vörös lánggal mélyembe égnek.

Sétálok lelkemből kilépve,

Az édesen izzó üzenet,

Hallgatom belőlem kitépve,

Gyarló létem jön el még egyszer.

Szívemből szólna csengőm szava,

A feléd áradó éterből,

Elhervad illatos rét hamva,

Lassan hal vele a csicsergő!

Ej hol vagy, hol lakozol,

Ím sötét éj fellege,

Égi álmot hordozol,

A Holdvilág érdeme.

Mert bennem vad düh röppen,

Szerte szét hívó szavát,

A némán síró könnyem,

Nem folyik hiába már.

A lelkem egyre tombol,

Úgy veri a tamtamot,

Belém szorulva tromfol,

Kalitkába zárt rabod.

Ej hát már meg ne átkozz,

Oly fekete éjszaka,

Sötétté át ne változz,

Eme fénylő csillaga.

Fellegekben keresem,

Benne lelem zűrzavart,

Belém mar hát rendesen,

Érzelmet Ő kifacsar.