Erzsi-Zsu blogja

Novella
Doli-Erzsi•  2020. február 10. 16:39

Mégis van jóérzésű ember!

Igaz történet!


Hideg téli napsütéses délutánon,
egy kis táncos műsort néztünk meg.
Csodaszép előadás volt.
Békés, nyugodt kora estének látszott.
Utána egy szülinapi partira voltunk hivatalosak.
Udvari parkolóban parkoltunk, körülbelül 20 óráig voltunk.
Mivel az úti célunk, mindenképp arra vezetett, ezért a mamát is haza vittük.
Ide jön egy csavar, mert a sors játszott velem!
Ahogy fordulok be a parkolóba, oly furcsa hangra lettem figyelmes.
A mamától elköszöntünk.
A páromat megkértem, hogy nézze meg mi lehet az a hang, de nem látott semmit.
Gondoltam, nem messze a következő parkoló, ott jobb a fény.
Alig mentünk pár métert, és újra az a hang, már tudtam a jobb első kerekemen defekt.
A Templom parkolójában úgy álltam meg, hogy a lámpa fénye rávetüljön.
A kocsiból kiszállva láttam az első jobb kerekem tiszta lapos!
A párom a csomagtartó szőnyegét feltépve, mindent a földre szórt.
Előkapta a pótkereket, a szerszámokat, és még az eredeti emelőt, ami még használva sem volt!
Alig, hogy felemelkedik az autó eleje, egy rándulással vissza is esett.
Innen semerre sem lehetett csavarni, belesüllyedt a bitumenba.
Egymásra néztünk, na most mi lesz?! Hívni próbáltuk az ismerőseinket,
de mivel már elmúlt 10 óra, naná, hogy senki sem vette fel!
Igen, még csak most kezdtünk kétségbe esni, mi lesz velünk ,
itt éjszakázunk, gyógyszerek nélkül!
Na ez az utolsó lehetőség, - gondolta a párom.
Kiállt az útszélére és leinteni próbálta az autósokat, hátha valaki tud segíteni! De mit ad Isten meg sem álltak!
- Egyszer csak a túlsó parkolóban megláttunk egy férfit és egy hölgyet.
Párom odasietett hozzájuk és elmondta, hogy milyen segítségre lenne szükségünk.
A fiatalember mindjárt odajött hozzánk, közölte velünk, hogy az ő autójában sincs emelő,
de a Keleti városrészben lakik és a garázsban van.
Negyed óra alatt megfordul. Kértük, ha van pumpa azt is hozzon, mert a mankókereket fel kell pumpálni.
Azt a választ kaptuk, hogy csak egy mini kompresszora van.
Ha mértük volna az időt, tán negyed óra sem telt el, már vissza is érkezett.
Innentől fogva pörögtek az események, ment minden úgy mint a karikacsapás.
A rossz emelő egykettőre kikerül a kocsi alól, a lapos kerék le, a pótkerék felpumpálva fel.
És a hátsó kereket is zokszó nélkül felpumpálta!
Köszönetet szeretnénk mondani a fiatalembernek, aki csak akkor mutatkozott be mielőtt elment volna!
Ő egy Önkormányzati képviselő itt Nagykanizsán, egyébként állatorvos!
Köszönjük szépen! Mégis van jóérzésű önzetlen ember!

Ha tetszett Nektek lesz folytatás is!