Erzsi-Zsu blogja

Elveszett csendem, sebzett

őszöm, aggódó idő

tiltás, hideg törvényű

kopott zártság, őrjítő!

Belém halnak a vágyak, 

az elhalkult nappalok, 

hisz könnyezve öleltél, 

nyirkos, fázós hajnalon.

Fájdalmas az elmúlás, 

látszik a fák ágain,

szívbe vonaglik a csend, 

nem adja már árnyait.

Tej színt önti a tájra, 

ágakra csipkét horgol, 

s megdermeszti a létet, 

fehér bundában mormol! 

Ó, de szép az én Nagykanizsám,

érte mondok sok-sok imát, 

megírták a fenséges himnuszát,

felmagasztalták az ezeréves múltját! 

Átölelnek a fiatalkori emlékeim, 

rám nehezülnek a múló perceim, 

öreg sarjnak hitét visszaadta, 

minden gyerek, a felnőtt kincsét szavalja.

Ó, de szép az én Nagykanizsám,

érte mondok sok-sok imát, 

hosszú litániát zengi a képzelet, 

kesergő avar lepte el a lelkemet! 

Oly sokat adtál, óvtál, őriztél,

önzetlen szerelem bájos kincsét, 

és elvettél egy időtlen utazót,

emlékül hagytál múltból származót! 

Adj jelet te őszi táj,

hisz az idővel futok, 

békétlenségem vidám

színével mában múlok!

Bokor lengi ősz haját,

vágyainkat megfestik,

s aludni térnek a fák, 

szebbé válnak perceink! 

Galambszürke ma az ég,

könnye csorog, 

eresz kopog, 

napfény bújik fellegekben. 

Amint dacol az elnyomás, 

rozsdabarnát fest a világ, 

őszi ruháját hordja már ma, 

Égi trónján álmodik a Nap! 

Szép erdőben jártam

tisztásra találtam,

a zöld füves réten

sok virágot láttam

pirosat, fehéret,

sárgát és szép kéket,

szedtem is már sorba

kötöm őt csokorba

ijedség sötétje

rémisztget, és kértem

az erdők védője

imádkozzon értem

hazajutni segítsen,

felnéztem én éppen,

kismadár az égen

csiripeli szépen

kövess engem kérlek

majd én elkisérlek

most már nem is félek

lám épp haza érek.

2013. 09.27.