Erzsi-Zsu blogja

Ma reggel a nap tüzes csóvája,
a szobám ablakán kis időre beköltözött,
látva magányom, s a melegével átölelt.
Őrlődöm a múlt és a jelen között.
 
Fájó sebeimet szemlesütve kötözöm,
vágyódó örök szeretet vigyázza
s a nap ereje oly gyengéden gyógyítja,
ám ezt az érzőlélek komponálja.
 
Szívemben hideg csöpögő jégcsapok lógnak,
habókos lelkem, kávém melege csillapítja.
Várva türelmetlenül tavasznak érzését,
ringatnak színes-virágok pompája.

 
Vérbe fagyott a Hold
ezüstös hajnala,
meseszép ég dacolt
vérbársony takarja.
 
Csodálva látomást,
majd bíbor sötétbe
öleli ragyogást,
s tűnik a nemlétbe.

Tél elé futó,
még az ősz itt bennem él,
hajam is őszül.
 
Itt a színes ősz,
nyargal velem az idő,
Fáj az elmúlás.
 
A csend is mesél
számomra ez oly rémisztő,
az emlék sajog
fájt sirat az esős idő.
 
Temetőben
a gondolatot fájlalom,
csillagok közt
elsuhannak az Angyalok.
 
A gyertyák égnek,
láng égre néz s Angyalt lát,
fénye öleli.
 
Sírokon gyertyák égnek,
Sírkertben csend és nyugalom honol,
elmúlás ezerszer fáj,
s krizantém int búcsút, és távozom.

Az ablakomból figyelem a kék eget,
amint a felhők alatt
sugaraival vörösre festik,
ezáltal az ég is elsötétül.
A fejemben a gondolatok
össze-vissza cikáznak...
a kotyogóm hangjára eszmélek,
a kávém kortyolva,
imádott rózsáimra pillantok,
dacolva az ősszel,
még nekem nyílnak
s ontják az illatukat.
Egy kismadár
rászállott az egyik ágra
és hangos trillázással
köszönti a reggelt.

A pirkadat rezdülése,
az ajkára forduló csókja
a pirosló égnek,
a sötét felhő önzetlenül
szeretve ölelte
kék habokra fektetve,
ritmusra ringnak
a kék ég tengerén!