Erzsi-Zsu blogja
EgyébKétely
Fehér papírt
nézi a tollam
akár egy fakír,
lám én változtam.
Hiába minden
kora-vén kezdet,
nincsen semmi ihlet
gondolat dermedt.
Ne legyen rímed,
ostoba egy nézet,
ám rímmel ékesíted,
így oda a büszkeséged.
Hibát meg se keresd
bennem kételyt hagytál,
önmagadat temesd
feladatot adtál.
Kitaposott utam jártam
rímtelenség nem az én világom
hiába is vágytam,
de hát, nincs mit csinálnom!
Hímzem kendőm
Szótlanul hordom a fáradt gondom,
testem tudja, hogy teszem a dolgom,
lelkem fénye tükrözi a léptem,
fájdalmat kötöm komoran éppen.
Hímes kendőm, csipkét rágja bánat,
a keserű is édessé válhat,
fő gondom keszkenőm alá kötöm,
hitemnek csendjét most beleöltöm.
Lelkiismeretem ki megvádol,
zokogó két szemem meg sem cáfol,
felejtsd el a hitvány gyarló szavát,
hisz Istennel vívom meg a csatát.
A Te döntésed
Óh, Uram, hogy jövök én ahhoz,
hogy Téged ellenőrizzelek,
hisz, ha tanítasz, csak alázattal
lábad elé térdelve köszönöm meg!
Hiába kérlelsz nem értékellek,
nekem Te vagy az Isten - fia, - lánya.
Hogy jövök én ahhoz, hogy Rólad
véleményt formáljak! Isten áldásával!
Február kántálja
arsziszra végződő rím / hímrím /
Hideg szél kántálja haragos dallamÁT,
elém teríti a fehér arculatÁT,
nekem az orkán erejével hárfázOTT,
hidegben szótlanul, földeket pásztázOTT.
Idei február fogát csikorgatJA,
nem sokára tán' a havat elolvasztJA,
rügyek kibújnak a kopasz faágaKON,
virágom udvaron kinyílni láthaTOM.
Egy megrázó emlékfoszlány
Egy könyvet lapozok, hosszú perceken át. Véletlen bukkantam eme történetre, beleborzongok. Még most is úgy érzem, mintha köztük lennék A Citadella ostromáról szól. - Időközben becsukom a szemem, - máris közéjük keveredem. - 1945 február 12-én a németek bombázták a fővárost, és több hidat is felrobbantottak. Az emberek pincékbe menekültek. Élelem alig volt, a Nácik mind összeharácsolták maguknak. Katonákkal jártam a pincéket, ahogy mentem köztük, egy kisgyerek rángatta meg a kabátomat; – Néni nincs egy kis maradék kenyered? - mire kimondtam volna, hogy nincs, már hallottam is a bomba sivítását, önkéntelenül felkaptam a gyereket és ugrottam vele félre! Megöleltem, megsimogattam és már mentem volna tovább, de elért hozzám a rádióból a szovjet hadijelentés. " A szovjet csapatok elfoglalták a Királyi Várat és a Citadellát. 1945 Február 11. - én. Budapesten folytatódott a Budán bekerített, ellenséges helyőrség megsemmisítése. A harcok során a szovjet csapatok 45 háztömböt foglalt el..." Budapesten a szovjet csapatok megtörték az ellenség ellenállását, így Budán több mint 200 háztömböt, köztük a Királyi Várat, és a Citadellát foglalták el, kiűzve az ellenséget. "Hideg, nyirkos helyre kerültünk. Irtózatos bűz volt mindenfelé. A pincében olajmécses világított. Sok asszony, öregember, gyerek feküdt a fapriccseken. " Utunk üregeken, folyosókon, és udvarokon vezet keresztül, mire eljutunk a katakombákon át a zászlóalj parancsnokságra. Onnan gyönyörű a kilátás a Dunára, amelyen hatalmas jégdarabok úsztak, amik ütemesen neki csapódnak a felrobbantott Erzsébet - és Ferenc József - hídnak. A szürke tajtékzó víz mögött nem láttam mást csak a sok ledőlt házat, az utcákat elborító téglatörmeléket. Még ma is hallom a romok közül hozzám elérő sírást és jajszót. Ma, február 13-án, 21 órakor 324 löveg 24 össztűzével köszönti a Magyarország fővárosát, Budapestet! Emlékezzünk!!
Modjával, nem durván, kérek véleményt! Ez az első ilyen írásom.