Bakos Erika - Verseim

Hajnalban megint 

angyalok szálltak  az égbe, 

8 ember intett búcsút, mig

ti a másik oldalatokra fordulatok. 

Véres könnyek folytak Isten

csukott szemei mögül. 

Roncsolt lemezek közé 

szorult a lét, termoszba hűlt  

kávé fröccsent a szétszóródott

üvegcserepekre . 

Volt aki már nem ébredt fel

a felfoghatatlanra. 

Mécsesek égnek az utakon, 

tengerek kékje vörösbe borult. 

Azon a napon ablak-

szárnyak furódtak a húsba. 

Miért... miért...  miért... 

- Én nem tudhatom.

B. E. 2021.8.18.

Bordarácsok közé 

Csukott szemek mögött olvad a lét, 

Rózsaszín vágy csókolt régmúlt éveket,

Bordarácsok közé szorult az illatod, 

Angyalok szívják véremet. 

( Pilinszky után szabadon) 

2021. 6. 10 

Madárdal

Szólt a madár csendesen, 

-Isten megáld higgy nekem. 

egy kékszemű tó napra néz, 

itt minden olyan, mint a méz...

Madárka élesitsd fegyvered, 

az ember szíve megreped. 

Székely leány sír, nincs haza, 

Földünk már rablók otthona. 

Földünk már rablók otthona, 

Székely leány sír, nincs haza, 

az ember szíve megrepedt, 

madárka élesitsd fegyvered. 

Ott minden olyan, mint a méz, 

egy kékszemű tó napra néz, 

Isten megáld higyj nekem, 

- szólt a madár csendesen. 

221. Július 4.

mikor utoljára rám tapadt
ajkad hosszú csókja
mikor az erek lassú folyói
kiapadtak sorra
mikor belélegeztem
az elmúló illatod
mikor azt hittem én is
de én még itt vagyok
mikor a vállamra ült
a csillagok bánatsúlya
mikor a fájdalom átnőtt
az árvaságon túlra
mikor fájt a szoba
pupillákba költözött Isten
ölemben papírmadár
és szívemben a kincsem
mikor hamuszín délutánba
hervad a végtelen
már belőlem sem marad
semmi semmi sem

Minden kedves Poetes barátomnak, ismerősömnek áldott, békés karácsonyt és egészségben, szeretetben gazdag új évet kívánok. 🌲♥️

Látod, megint hozzád irok,
pedig a galaxis úszó
szigetei közé nem jut el
a hangom, míg te ott ülsz a
kéklevelű fák között
és hallgatod a szférák
zenéjét, én véres
könnyeket sirok az éjbe.
Riadt gyermekszívem
távolságokat ver
és az elhamvadt illuziók  
lepkejángjait már nem
szítja  ez a messzeség,
feleslegesen van rajtam
néha a piros vagy a csinos.
A temetők dermedt
csendjét csak az égen
repülő madárhangok
verik föl, nedves köd
bugyolál körbe, s egy
árnyalak fekete teste
bekebelezni próbál,
te megvéded a lelkem
dajkáló Isteneddel.
Látod, megint rólad írok,
léted és halálod is
belém vésődött,
akár az ég kékje, vagy
a sárguló levelek
rongyos melegsége.
A tél hamuszeme lassan
rám veti jeges
pillantását, ahogy az
idő vasfoga egyre nagyobb
falatokat mar belém.
Látod, megint hozzád írok,
ám ma velem sír az ég is
és hiába küzdünk, hogy
összevarrjuk a szakadt
csatornákat.
 
Hiányzol...