Bakos Erika - Verseim

BakosErika•  2020. október 25. 13:24

Hiányzol



Látod, megint hozzád irok,
pedig a galaxis úszó
szigetei közé nem jut el
a hangom, míg te ott ülsz a
kéklevelű fák között
és hallgatod a szférák
zenéjét, én véres
könnyeket sirok az éjbe.
Riadt gyermekszívem
távolságokat ver
és az elhamvadt illuziók  
lepkejángjait már nem
szítja  ez a messzeség,
feleslegesen van rajtam
néha a piros vagy a csinos.
A temetők dermedt
csendjét csak az égen
repülő madárhangok
verik föl, nedves köd
bugyolál körbe, s egy
árnyalak fekete teste
bekebelezni próbál,
te megvéded a lelkem
dajkáló Isteneddel.
Látod, megint rólad írok,
léted és halálod is
belém vésődött,
akár az ég kékje, vagy
a sárguló levelek
rongyos melegsége.
A tél hamuszeme lassan
rám veti jeges
pillantását, ahogy az
idő vasfoga egyre nagyobb
falatokat mar belém.
Látod, megint hozzád írok,
ám ma velem sír az ég is
és hiába küzdünk, hogy
összevarrjuk a szakadt
csatornákat.
 
Hiányzol...

BakosErika•  2020. szeptember 12. 07:02

Őszérkező

Csöndes derüben vedlenek a fák,

egy-két levél ragaszkodva elidőz,

a nyár lassan leveti céda ruháját, 

és rőt talpakon megérkezik az ősz. 


Mondd, mit érlel a bágyatag nap, 

rozsda-mezőkre hoz-e változást, 

mezítlábas lélek szárnyakat kap, 

s felhők mossák el az út létporát. 

BakosErika•  2020. június 19. 09:39

Felhőfogak

Felhőfogak harapdálják az eget,
szemeikből sós esőkönny csöpög,
villámoktól megriadt madársereg,
távolságot mér ég és föld között.
 
Pasztellre vált az ezerszín mező,
virágfejek búslakodnak a sárban,
érett gabonát fektet az idő,
míg álmokat szövünk esti vágyban.
 
Pózok és dacok múlnak nagy hévvel,
éji torkokból fel-felszakad bánat
hasítja az eget, lassan letérdel
az ember, ...s etet éhes bosszúvágyat.
 

BakosErika•  2020. május 25. 09:43

Összetartozás 20-20

Összetartozás 20-20
 
 
Ahol hegyek magasodnak,
ott az ember térdre roskad,
száz év elhullajtott könnye
marja az asszonyarcokat.
 
Éjsötét zászlót tép a szél,
reményvesztett lett az ország,
prédává váltunk a világnak,
-van még szív és van bátorság.
 
Elfolyik a Kárpátok vére,
mint a gyomorból kimászó vágy,
a múlt hamujában vergődik
egy nép, s az összetartozás.
 
Az idő távolságot varr,
meztelen talpaké a haza,
de lesz aki majd tudni fogja,
kinek mikor volt igaza.
 
Helyére kerül itt minden,
hitünk elér a csillagokig,
mert így is-úgy is "összenő,
ami egyszer összetartozik".

BakosErika•  2020. április 22. 19:23

Akkor még


 
 
Akkor még nem tudtuk,
hogy az utcák néptelensége
mit jelent. Gyermek kacajok
tűntek el a "maradj otthon"
kijelentéseiben, míg a
föld árkaiban megtisztult
március szedi agg áldozatait.
 
Akkor még nem tudtuk,
hogy a vírus mit akart ezzel
az egésszel, emberarcok
millióit rejtette maszk mögé,
hogy emberségből és
odaadásból vizsgázzon, egy
egótól megromlott sejtpopuláció.
 
Akkor még nem tudtuk,
hogy mi a kórság a home office,
és az otthon sült kenyér
illatánál nincs jobb a világon,
még ha nem is úgy sikerült,
ahogy szerettük volna,
de íze a múlt, s jövőnk öröksége.
 
Akkor még nem tudtuk,
hogy ezrek dolgoznak értünk,
éjt nappallá téve, egészségüket
nem kímélve, hogy mi túléljük
a túlélhetetlent és a
bordanyikorgások mögötti
tüdőbe zöld utat kapjon a levegő.
 
Akkor még nem tudtuk,
ha majd vége ennek a rettenetnek,
már semmi sem lesz olyan,
mint régen. Kit fog rejteni a test,
ha a lélek felemelkedik és
mi változik, ha a süket fülek
mégsem hallanak és a szemek
üregéből örökre kifolyt az Isten?
 
Meleg nyarat kerget a szél,
a földön szétszórt álmok és
elhasznált maszkok. -Mindenütt?
 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom