Bakos Erika - Verseim

Vélemény
BakosErika•  2017. március 16. 05:06

A réten

"Petőfi" hangol a réten,
zászlók lengnek az egek vizében.
Vérszínűre festve az égbolt,
szabadság - ej de rég volt.
A zsebek mitől üresednek,
mi értelme így ennek az életnek?
Ismerik még a tizenkét pontot,
vagy pacát látnak, avítt tintafoltot?
Lesz-e, aki újra a vérét adja,
s halált csókol egy harcosarcra...
"Petőfi" hangol a réten,
mellette Juli most szívott éppen,
gyülekeznek, mint a fekete varjak,
( valahol gyerekek szavalnak. )
Sötétség mindenütt sötétség,
a fejekben leginkább, semmi kétség.

Evokáció - Ady - Éjimádó versére.

BakosErika•  2014. július 20. 15:51

Harcosok klubja


Szétlőtt városokra szállt le az este,
hol halottaktól véres az út pora,
faltövében hever egy asszony teste,
szemébe égve gyilkosok undora.

Égboltra vésve a vallások jele,
ősi létsebek beforratlan sora,
ajkak közül kifolyik az Úr neve,
 - Isten, az ember mért ilyen ostoba?!


BakosErika•  2014. június 10. 05:37

Ütközéspont

 

Amikor minden szó felesleges,
mert nekik szabad, te meg csak magyar,
megutáltad, mi színben ellenes,
miattuk kell az arcodba csavar.

Ütöttek, a rendőr is csak nézett,
alig volt ember, ki legény a gáton,
véred fröccsent és megrogyott térded,
rohadt a világ szegény barátom.

Nem tűröd, hogy övék az uralom,
bár hiszed, vére mindenkinek vörös,
már kurvára nincs benned nyugalom,
és bűnhődni fog, ki veled ütközött.

BakosErika•  2012. október 13. 19:24

Téboly ( megadott szavas )

vízen, ejtőernyő, tűzharc, árkok, megmérettetés, erdő, bátran, vigyázva, keményen, elmerül.


Végtelen órák tépkedik húsodat,
hol az idő megméretteti magát,
elmerült évek pengetik a húrokat,
nevetve tűröd a démonok zaját.
 
Tűzharcban élsz, mint múlt a jelennel,
keményen küzd elmédben az akarás,
hiszed, ejtőernyő repül testeddel,
oly erősen ért egy tudathasadás.
 
Őrült tettek bátor megbízottja vagy,
most is azt érzed, hogy a vízen jársz,
vigyázva tedd, az árok mélyén fagy,
valóság-erdőbe vissza nem találsz.

BakosErika•  2010. április 28. 05:57

Nevess..

Nevess csak nevess,
Szemed tükre mégis szomorú.
Amit lelked mélyén szeretsz,
Magány lepte síró ború.

Porcelán arcodat a nap sugara
Égeti, de Te csak mosolyogsz.
Szívedet éles tőrként marja,
E nevetés, amely kínzó bút hozott.

Vágynál meghalni, hogy ha kell,
Színlelsz édes boldogságot,
S így akarsz jutni a mennybe fel.
És aludni fényes örök álmot.

De én ismerlek, szememben néma könny.
Hisz tudom miért van arcodon,
E mosolygós, bús közöny.

Ne félj, ajkadon örök mosoly lesz,
Egy új világban majd magadra találsz.
Amit szívedből nagyon szeretsz,

S feledni fogod e kínzó magányt.