Bakos Erika - Verseim

Azt hittem, hogy a belém vésett múlt 

és szabadság vágy a korommal jó 

messze jár, de nem így van, valahol

még hallom és érzem a kitörni akarást, 

a szavak néma sikolyba fulladását, 

vagy az ökölbe szorult kezek fájdalmát.

Hatvanöt éve próbálták elnyomni

az akkor még elnyomhatatlan ideát. 

Sortüzeket és megtorlásokat hozott 

a nép hithű szabadság keresése. 

Piros szegfűt és piros lobogót dobott

síró anyák ölébe, miközben éles 

golyóval kivert ingek vörösét többé 

nem mossa le a bánat. Számtalan 

ember próbált szebb. jövőt teremteni, 

de csak vér száradt a hideg vasakra.

Ma mit tudtok erről, emlékszik még 

valaki a tankok keserves morajára,

pufajkás verő emberekre, a börtönök 

vér és húgyszagára? Már nem... 

Otthon ez nemvolt beszéd téma, 

de sokszor elcsíptem egy-két szemrebbenést, 

mikor apám és nagyapám egymásra nézett, 

a kegyetlen múlt izzott a levegőben. 

Már rég elfajzott a szegfűk vöröse, 

és a szivárvány összes színében

próbálnak újra eszmét, elfogadást 

és demokráciát önteni a fejekbe, de

akiben ott van, nincs szüksége rá. 

Akiben nincs, annak falra hányt borsó. 

Hit és Nemzet elcsépelt mantra,

nekik sosem számított a haza akarata.

Ismét sok a megmondó ember, az

én jobban tudom, mint te ember, de

ők próbálták-e megállítani a tankokat, 

vagy netán most megállítanák-e őket? 

Fel adnák-e a hitet, jellemet, családot

a szabadságért, mint az akkoriak, vagy

csak fotelhuszárai ennek a kornak, 

öntörvényű szellemiségei a múltnak. 

Emlékezzünk! 

A harc még be sem fejeződött, 

talán mindenki lát mindent, 

talán mindenki hall mindent... 

Összetartozás 20-20
 
 
Ahol hegyek magasodnak,
ott az ember térdre roskad,
száz év elhullajtott könnye
marja az asszonyarcokat.
 
Éjsötét zászlót tép a szél,
reményvesztett lett az ország,
prédává váltunk a világnak,
-van még szív és van bátorság.
 
Elfolyik a Kárpátok vére,
mint a gyomorból kimászó vágy,
a múlt hamujában vergődik
egy nép, s az összetartozás.
 
Az idő távolságot varr,
meztelen talpaké a haza,
de lesz aki majd tudni fogja,
kinek mikor volt igaza.
 
Helyére kerül itt minden,
hitünk elér a csillagokig,
mert így is-úgy is "összenő,
ami egyszer összetartozik".

Kaszát kalapált a lét
és a kivérzett világ
görcsbe rándult.
Vérmeleg az elkeseredés.
Apró szemek folyója
csendben tengerré dagadt,
koronákat visz a víz.
Ki állítja meg az áradást,
amíg vásznak feszülnek
hajlott hátú anyák kezében...?
Ma a megfontoltság tűz
izzadt ingekre egy kokárdát,
miközben Isten ránk figyel.
Hiszem, hogy van összefogás,
a szív majd később ünnepel.
Mert az ember és
"a haza mindenekelőtt".

 "Magyarnak lenni nekem mit jelent"
nem pénzt, nem lopott gazdagságot,
ősi tüzet, ami még parázslik idebent,
és a szívemben őrzött Emese álmot.
Hajnali csendben a madarak dalát,
otthon összebújós kályha meleget,
érezzem még a zsíros föld szagát,
Anyám hangjában minden szeretet.
Magyarnak lenni nem politizálás,
nem vallás, és nem keserédes kéj,
életminőség, jobbá, emberré válás,
és az embertelen világban útlevél.
Magyarnak lenni összevetett hát,
egymással, nem egymást eltiporva.
Küzdést, anyaföldben öreg fejfát,
ősök tisztelete a "vérünkbe oltva".

Magyarnak lenni nem könnyű dolog,
de a másikat szidva sem könnyebb,
mindig voltak és lesznek álnokok,
légy büszke, s töröld le a könnyed.

" Sajó Sándor

Ma ismét könnyeznek az erdők,
fűszálak végén vércseppek
jeleznek múltat, s Isten gyászfelhők
mögött emészti a csendet.

"Száz év magány" már a haza,
éj-szövetén sokak lét-vigasza.

Bennem még megmaradt a hit.
Benned majd megmarad a hit...?