Gondolkodom tehát írok

Itt élek, hamis álmok világában,

miközben a valóság megsebez.

Vélt igazság vért kért vágyában,

ezeregy gazságot (helyre) tesz.

Törpeként eszmélek rút óriásra.

Én a bölcstelen, Ő az igaztalan.

Apró mihasznaságunk rutinpótlása…

de kérdem én, Neki mi haszna van?

Pénztől vakulva szemérmetlenül,

kábszerellenes díler ő csupán!

A köznép szemérme szenderül,

osztozva a stresszoldó kapszulán.

Szennycsatornában médiapatkány,

való-világunk – korunk kórokozója!

Itt, ahol apáink fia lassan nagylány,

a szomszéd lányból-fiút meglovagolja!

Nyelésre szoktató rendszer szopat,

béke illúziója egyre nyíltabban remeg.

Bebörtönöz a látszat-szabad akarat,

közért lévő rendszer titokban eltemet!

Vitorlavászon létembe fújjál,
megingásom csak a kezdeti láz!
Tekintetedben a tengernyi új vár,
szelem veled mi új távlatot társz.
Nem kérdem félve, hova tartunk,
hiszen nem fontos annyira a cél.
Rakoncátlanul keressük partunk,
tombol a lelkünk, süvít a szél!
Észre sem vészük, hazatalálunk,
nyomokat hagysz, benned én.
Eltűnik sosem volt magányunk,
és táncolunk a létezés peremén.

Nem kérek kölcsönbizalmat,

Nem vagy százszorszép,
de lehetnél illatos…
Ám mivel nem vagy az,
megérzi a sok kanos…

Mivel virági léted
magad sem tiszteled.
Saras vidéken élsz,
és nincs aki szeret.

Nincs aki szeret,
mert nem is akarod.
Szívedből táplálod
ezt a haragot.

Szívből nem szeretsz,
mert az nem reális.
Ezért így sok vihar
vár majd még Terád is.

Nagyot álmodok kommersz létem síkján,