Gondolkodom tehát írok

Lélegezz, a tüdő tágul, és most fújd ki. Engedd el, ernyedj és add át Magad a kiüresedésnek. De hopp, nem tudsz így maradni és máris megint mellre szívtad. Csendben szemlélem kebled lágy hullámzását, nyugodt arcodat. Előbbi olyan, mint egy óceán, az utóbbi, mint egy sellő, aki épp a víz felszínére bízva magát a hátán fekszik a nyugodt vízen és arcát beragyogja a hold. Csak leslek, mint magányos halász, ki csodát lát, lélegzetvisszafojtva, és elmerülök a pillanat magába húzó örvényében. Pislogni is restellek, nehogy lemaradjak apró rezdüléseidről, mert az emlékezetembe akarom vésni minden részletét, hogy ott majd, mint lezárt önrészre fenntartott múzeumba lépve, bármikor elővehessem azt és kedvemre gyönyörködhessek eme szinte lemásolhatatlan pillanat emlékében.
 
Egy egész termet szentellek Neked, és ha az kevés több termet nyitok, mert ez a múzeum kedvemre bővíthető. Itt nincs idő, kortalan és megrongálhatatlan pillanatok művei adnak teret az emlékezésnek és várják gyarapodásukat. Már csak rajtam múlik, hogy a jövőben is alkothassak szebbnél szebb emlékképeket. A változásaidban rejlő csoda mindig megihlet. Miután elfáradok, melléd roskadok, eggyé válva Veled én is a vízen lebegek, lehunyt szemmel, bízva abban, hogy reggelre sellőből újra ember leszel. 

Ha kérded, mit szeretek benned:

a válasz egyszerű lehet,

de mégis összetett,

kerek,

egész,

megfogalmazhatatlan játék.

Csókkal rakott máglyánkon,

felkel a nap, s bearanyozza:

létünk.

Ha kérded, mit szeretek bennünk:

végtelen sodró lendület,

bohém, összeszedett,

kerek,

egész,

felfoghatatlan szándék.

Szívünk taván ringó bárkánkon,

egymásba kapaszkodva,

nézünk.

Ha kérded, mit szeretnék majdan:

tápláljuk együtt a hitet,

ha néha összeveszet,

kerek,

egész,

elfogult játékparádék.

Csitulj le kérlek a vállamon,

újra el-, elandalogva,

amíg élünk.

Lehetnék nem Te,

de melegítő lényed.

Lehetnék ajkadon

olvadó gyönyör.

Sóhajtásomból

feltörő gyöngyörömöd,

miközben léleknektárod

hörpölöm, köbö.

Segítő kéz,

puhán érintő vonal.

Ki vár ha mész,

támogat szóval.

Rólad álmodó,

ébren élvező.

Veled tartó,

vagy éppen veled -

ellened vétkező.

Legyél pír az arcomon,

Te hozz tűzbe mindig.

A dombtájad markolom,

adj nekem kiskiflit.

Tejben-vajban olvadjunk,

a valós, puha bájban.

S eközben ott vagyunk,

a ruhátlan szobában.

Hol te vezetsz, hol én,

forogsz körbe velem.

Táncunk kicsit bohém,

esztelen meztelen.

Legyél pír az arcomon,

ajkaimból szálló sóhaj.

A  kiskiflim majszolom,

kacérkodsz a kiskacsóddal.

Ráncba szedlek,

majd karbantartalak.

Várlak, megleslek,

de ha kell hajtalak.

Varrógéped leszek,

benne Te leszel a Tű,

vagy mezőn virágok,

miben én a ringó fű!

A naplementém vagy,

miközben felkelek.

A nyugodt hajnalon,

meg kell, hogy lesselek.

Áradó boldogság,

s a melegség elönt.

Elegáns kortalanság:

„A megismerném Önt!”

Változnak az évszakok,

s új szellő simogat.

Látod, még itt vagyok,

csípem sok arcodat!

Mindegyik elragad,

kap tőlem is másikat.

Egy régi új változat,

a többi csak másolat.

Szeretem a jelened,

és máris múlt vagyok.

Ne engedd kezemet,

s jövődbe nyúlhatok.

Most van a pillanat,

de hopp már tovaszáll,

kergetem, itt marad.

Pajkosan csókra jár.