Gondolkodom tehát írok

Sok társkereső költemény,

témája: időm hölggyel tölteném.

Az okos Tölgy bölcsen kérdezé:

- Mondd, mit makognál a hölgy felé? -

Megremeg az ifjú makklegény,

nem tudja, hogy vak szegény.

Mily zöldfülű kis kezdemény,

fejében magszórási lelemény!

- Node – szólt a Tölgy – légy nemes,

 ne csak egy üres lyukat keress! -

Hisz mily táptalaj lenne Ő Neked,

hogy viszonoznád a kapott helyet?

A makklegény hát némán elgurult,

néha pattogva utánzott egy kengurut.

Álmában újra hallotta a kan gurut,

s majdnem bekapta egy vad kurutty!

Felkapta a szél, majd vízbe vágta,

s a mély vízben volt egy látomása:

Látta hova vezet jelenlegi hajtása;

közeledik életének utolsó állomása.

Megállt egy dombon a tetőponton,

s gondolataiba merítkezett folyton.

Szűnt a fojtás, s nagy kő esett le,

becsúszott a lyukba amit a kő bevésett.

Elárasztotta a nyugalom mert megérett.

Csírájában elfojtva csíráit így lett érett s bölcs,

családfájában hirdette és tudta mi az erkölcs!

Hófehér az égbolt, mindenütt a fagy,
Sűrű erdő mélyén apró ház romja,
Picur lakóinak száma mára hat,
Bent henyél mind, a napot lopva.

De két ifjú térdel, kezükben lant,
Két fiatal törpe, kint az udvaron,
Zenélve, s felváltva énekelnek dalt,
Egy sír mellett mindezt a hópamlagon.

- Ó jó apánk, itt nyugszol föld alatt,
Mért lettél öngyilkos Hófehér miatt,
És most itt vagyunk, siratjuk sorsodat,
Első s másodszülött, szerető fiad. -

- Konok jó atyánk, a Herceg álnokul,
Ellopta anyánk, s Te a bánatba halá,
Elhozzuk, esküszünk, Neked zálogul,
vérét a gaznak, vérünkkel esküszünk rá!-

Azzal a két fiú, Benedek s Elek,
Kifogja a pajtából apjuk hű lovát,
Vadkender nyerít, hogy felül Benedek,
Eleknek meghagyva a ló tomporát.

Sebes vonatként, Vadkender vágtat,
A haj és hónaljszőrzet egyaránt lobog,
A cél mihamarabb elérni a várat,
Fent két fogsor, lent négy pata kocog.

Három nap, három éj megállás nélkül,
A két törpfi szinte a nyeregbe ragad,
De az ormótlan várat elérik végük,
S mindkettő pisilni egy bokorhoz szalad.

Megkönnyebbülve határozza el Benedek,
- Elek, bemegyek! Te fedezz engem!
Megöljük a herceget! Fegyvert keresek.
Jé itt két zászlórúd, jó ötlet, kihegyezem.-

Két hegyes fakaró, két bosszú harcosa,
Keanu Reeves és Chuck Norris féle technikával,
A várvédő katonákat a falhoz csapdossa,
Míg szembe nem találják maguk a vár urával.

- Nyársalni jöttetek? Korai lesz a piknik,-
Színlel meglepettséget a Herceg,- Egyétek,-
Kínálja őket a Szőke kék szemű, ahogy illik,
- Piros alma, nem fóliás, tápláló egy étek!-

- Aha, tudtam, Te a gonosz boszorka sarja vagy!-
Sziszegi elmésen Elek, és bátyjára kacsintott,
- De ne aggódj sátánfi, letörjük rút szarvadat!
Azért jöttünk, hogy belőled daráljunk fasírtot!-

- Mindig is meghatott az efféle imádat! –
Tépi le a Szőke magáról a páncélt, oda a látszat,
- Rajta két pondró mond el az imádat!-
Hőseinket molesztálja a termet betöltő lábszag.

Meg kell adni a lemez mez előnyösen festett,
De alatta egy undorító féregalak lapult,
Bűvpáncél mutatta daliásnak e testet,
Kiszáradt fekély, s tyúkszem lepte a Nagy úrt.

Benedek felismerte a helyzetet, cselekszik,
Zsebéből kis tündérfiolát gyorsan kivesz,
Magzatvíz csobogott benne eleddig,
Ráönti a karója végére, abból így lesz:

Egy *shotgun! Csecsebecse minden túlélőnek,
Határozott célzás, visítva száll már a sörét,
És visít a Herceg is, mert épp reá lőnek,
S a halott zombinak egy kulcs díszíti övét.

A fiolába vér, a kulcs a kézbe kerül,
Elek és Benedek a várbörtönhöz rohan,
Lópokróc alól egy törékeny alkat felül,
Szerető anyjuk az, s szerencsére jól van!

-Ó anyánk élsz, hála égnek!- ölelik vidáman,
- Lám az itteni börtönkoszttól nem lettél dundi,
Jer haza, lesz lakoma, várunk már mindnyájan. -
Hófehér örül, majd elkomolyodik: - Szundi? –

Néma csend kísérte végig útjukat haza,
A két fiú vezette Vadkenderen Hófehért,
Kinek a könnyektől nem maradt szava,
Amint aszerelme sírja közelébe ért.

Néma gyász, három fájdalmas szív,
A fiolát a vérrel a sír mellé dugná Benedek,
De egy kő áll az útjába, így nagyot szív,
S megtöri a csendet: - Vazze, hát nem elesek?! -

És a fiola biza széttörött, s a vér a sírba száll,
- Nyugi, - súgja halkan anyjuk, - Semmi gond. -
Hírtelen kinő a hanton egy kék színű rózsaszál,
S a halom megmozdul mi lehet az vakond?

Szent ég, nem az, hanem a Szundi ébredt fel!
A rózsát átnyújtva csókolja piruló kedvesét.
- Angyalbögyörő, a szívem csak Te éred el!-
Örvend Hófehér, megsimogatva Szundi fejét.

Ez volt a legjobb, ami a végére történhetett,
Már mindenki vidám, és csak örömében sír,
Hiába a hideg, mert melegít mától a szeretet,
És nem zavart senkit, hogy elfogyott a szőlőzsír.

*shotgun = sörétes vadászfegyver

Cifra palota, zöld az ablaka, alatta tüskés bokor zárja az ajtót,
Fent magas tornyában Árvalányhaj alszik, álmában kerget egy vad lót.
Évek óta várja megmentője jöttét, Ki elveszi, és elégíti vágyát,
Évek óta átaludva pontosan öt télt, semmi nem zavarta álmát.
Bűbáj ez talán, vagy csak szimpla lustaság, arról nem szól a fáma,
De a reménysugár a monotonitás megzavarására felcsillant máma!
Szőke Herceg jő fekete lován, mi eredetileg fehér, csak belepte az út pora,
Megállt nézi a tüskés-bokrot bambán, letépné ha nem lenne ez iránt undora.
A palota ajtaja így marad zárva ugyanis allergiás a tüskére a nemes hős,
Emiatt lehet a klasszikus nősülési terv elmarad, s ez így lesz felejtős...
Fehér kesztyűje ellentéte lelke színének, hanyag sarkalással tovalovagol,
Már árkon-bokron túl van, mikor egy kis zöld „valami” neki, odaszól:
- Állj meg nemes jó uram, könyörülj a törpén, segítsd meg nyomorán! –
De addigra a „jó úr” már túl van a hetedhét, nyolcad, kilenced Óperencián.
A törpe keseredve leült, hogy alszik keveset, ezt motyogva: - Hiányzik a szeretet..-
Ám hatalmas hörgő hangok, nem hagyják, hogy pihenjen, mik ezek a szelepek??
Elindult a zaj felé, elért a Cifra palotához, ahonnan fentről jön a horkolás,
De mint egy mesés sellődallam, andalítóan mézesen lágy, egyszóval csodás.
S mivel törpfejnél kéznél van egy jó erős bányászcsákány, s mert ez rutinfeladat,
Szépen levágta a tüskés indát, így buherálta meg a zárat ott ahol az Herceg elakadt..

Bent dermesztő sötét, de gyufa és a lelt gyertya lángja utat mutat,
De mi ez a hang? Valaki kis hősünk mögött mérgesen fújtat.
Lám mégiscsak bejutott, mert visszafordult a király fia,
Szegény apró hősünknek mért kellett így járnia?
A Törpe megtorpant előtte áll a roppant nagy Szőke,
Ki minden energiáját az ajtó "buherálásába ölte".
- Hö Te!- Ordította el magát a törpe meglepődve,
Öklével fenyegetve, bajsza a harchoz hegyesre pödörve.
Amaz hátrafordul: - Csak Te? -, és nagyot ásít,
Erre a picur a nyakában terem, mert ugrott egy óriásit,
S mivel a Herceg gyermekkorától fogva csikis,
Csak nevetni tudott ezen, a Törpénknek ez cikis,
Ezért befogta két szemét, és sarkalta mint a lovat,
A buta Szőke erre meg nem a lépcsőn lefele tolat?
Hanyatt is vágódtak, alul lapult a Törpe,
Kifeküdt, mint egy jó érett körte.
Erre a királyi sarjadék most már ezt látva nevetett,
- Látod pondró, csak megtaláltad a helyedet! –
Bent még mindig mélyen alszik Árvalányhaj,
Jaj mi lesz vele ha bejut a Herceg, árva lány hallj!!
De nem, Ő csak alszik, mert így van megírva a mese,
A neve ezért Árvalányhaj, nem Emese, ne mond másképp Te se!
Szóval bizsergeti a Szőke az emeleti ajtó beragadt zárját,
Kéjes szemekkel logó nyelvvel várja a lány báját.
S mivel ez a mese is olyan mint a Tesco, akciós a körte!
Csak felült zúgó fülel – Mi ez hangosbemondó?! - Morogva a Törpe..
Látta a gaz Szőkét, gondolta magában osonva: „Kiszőkítelek!”
Azzal a lendülettel olyan helyre dugta öklét, mit nem olvashat kisgyerek...
A Szőke nyelt! S gondolta: „Ezt benyaltam!” Ájultan összerogyott,
Így esett meg hogy a hősünk lett a Törpe ki még nőt se fogott.
S Árvalányhaj békésen alhatott, mert volt ki őrizze álmát,
Kis-kertésze pedig nap mint nap vitt Neki reggelire friss málnát.