Gondolkodom tehát írok
Érzékklisék
Sóhajtásainkból édes puszik lesznek,
csókcsatáinkból kéjes „nyuszipercek”.
Cirógatva kérlelsz, búja bájba bújva,
ily jót adva nékem, újra számba búgva.
Lüktet az izgalom, tetőfokra hágnék,
tüzes a szív nagyon - emlőd tolja hátrébb.
Lassabban kínozlak, Te gyorsabban kéred,
Alant masszírozlak, s elolvad a lényed.
Hús kerül a húsba, forróságba mártás.
Úgy terül az újban boldogságba szállás.
Ziháló nyugalom, átölelő csendek,
Így alszunk békében, (mi) álomlelő szentek.
Szorgoskodó gondoskodás
Csak Te vagy nekem,
és persze önmagam.
Nemes a szeretetem,
vagy van rá hajlamom?
Halljam, mi kell Neked,
hogy szívedbe férkőzve,
több lehessek,
mint múló hangyanyom?
Renovált innováció
Nincs új a nap alatt,
mégis forrón perzsel.
Szívbenyúló lánggal
hamuszürkén elnyel.
Lepörkölve a mázat,
vasmagba harap ott!
Szikrákat gyújt, százat,
így ad és kap új napot!
Csak csináld!
Csak csináld!
Át ne gondold!
Gond? Öld!
Öld meg a gondot,
és tegyél pontot!
Pont ott! Pontosan!
A pontatlankodás
és a méltatlankodás a gond!
Öleb, ölj! Egyél, hogy légy,
nesze a vágyad-trágya!
Lehetsz szemtelen,
zizegve szárnyalva,
mindezt benyalva,
nemzz utódokat,
Te ütődött!
Lehetnék
Lehetnék nem Te,
de melegítő lényed.
Lehetnék ajkadon
olvadó gyönyör.
Sóhajtásomból
feltörő gyöngyörömöd,
miközben léleknektárod
hörpölöm, köbö.
Segítő kéz,
puhán érintő vonal.
Ki vár ha mész,
támogat szóval.
Rólad álmodó,
ébren élvező.
Veled tartó,
vagy éppen veled -
ellened vétkező.