2 vers

Vad-kaland

Királyi vad suhan végig a mezőn,

Puska ravaszán botlik a csillagfény,

Az öreg vizsla is csendben bámul,

Mi villanhat át gazdája eszén.

Dördülne lövés, de az csak sörét,

Sok apró sebet ejt, fácánra megfelel.

Céloz, de szemére józan árnyak hullnak,

És a szarvasbika is gyorsan elszelel.

Bandukolnak haza zsákmány nélkül,

Nem kerül vadra s kalapra töret,

Csak egy sztori marad emlékül,

Mi unalmas estéken jól jöhet.

Kényszer

Az éjszaka királya, az égbolt fényes ura,
Vad, fekete felhők mögül világít udvara.
A mező fűszálain csillagfény pihent,
És az üres házak között átsuhanó csend
Hirtelen megtorpan, mert táncot járnak
Egy lövés zajától megriadó árnyak.
Sok kismadár szíve egyszerre dobban,
Mikor a zsákmány alatt a tűz fellobban.
Öreg csavargó az, ki éhes és fázik,
Ráviszi a kényszer, ezért vadászik.
Kalapjára nem jut galambvérrel töret,
S reggel, ha továbbáll, eloltja a tüzet.

/Megadott szavak: vad, király, öreg, töret, lövés, suhanó, árnyak, csillagfény, csend, mező, sok /