baramara blogja

Csináljunk úgy, mintha éjszaka lenne,

behunyjuk szemünk, és álmodunk csillagot,

csináljunk úgy, mintha nem lenne vége,

és  a májusnak fénye még nekem ragyog.

Csináljuk úgy, mint mikor még fogtad kezem,

és egymásba olvadva állt meg az óra,

s nem számított, hogy mikor ér a reggel,

mert tudtam, hogy veled ébredek a jóra.

Csak csináljunk úgy! Nem kérek mást tőled,

csak érezzem még egyszer azt az éjszakát,

mikor az a tűz még a szívedben égett,

és emlékszel még?  Hozzám olvadt a szád.

Csináljunk úgy, mintha még szeretnél,

és jöjjön vissza az az eltűnt látomás,

csak csinálunk úgy, hogy érezzem még,

milyen volt, mikor izzott a volt parázs.

Ng. 2015. május

Nap csillan vízcseppben,
víz cseppen napfényben.

Nap nyitja jég csapját,
jégcsap tölt víztócsát.

Szivárvány hókristály
izzad a Nap láttán.

Száguldó fakutyán
siklik el január.

Ng. 2018. január 27.

Amikor egy élet megszületik,
az maga a Csoda.
Lelkében felsír a végtelen élet
mézízű dallama.
Ősi sejtek, az egész világ, mind
benne, mint apró, borsószemnyi lélek,
tükörképe Ő a múltnak, jövőnek
s örök ajándéka
a szerelem édes ölelésének.

Budapest, 2018. január 22.

Szabadságra születtél,
de más lett a világ,
széthullott életed
kötés nélkül, rabság.

Hajad, lásd, már hófehér,
és bocsánat, hogy élsz,
tévútra kerültél,
már semmit nem remélsz.

Úgy élsz, mint számkivetett,
fasor-vég a hazád,
vagyonod cipeled,
lesz még egy éjszakád?

Fellobban még szívedben
sok régi szép emlék,
egy utolsó lélegzet,
s a szabadság már tiéd...

Lépdel az emlék
múlt-ízű tájon,
ősz szele fújta el
nyár melegét,

fáradnak léptei
vénülő Évnek,
újszülött hónap
váltja helyét.

Szétmálló gúnyáját
földre teríti,
rőt színű inge még
újra mesél,

bízva a holnapnak
új tavaszában
éjszaka búcsúzik
tőlünk az ÉV.

Budapest, 2017. december 31.