baramara blogja

Napfény csillan,
olló csattan,
két szem, négy szem,
venyige pottyan.
Kanyargó indák
utamat állják,
hajamat tépik,
ruhám szaggatják.
Azért sem hagyom,
nem sajnálom őket,
kevesebb ad többet,
majd nő a jókedv.
Ősz, mire eljön,
járom a táncom,
hordóban gyűlik
az éltet adó nedv.

Ng. 2018. március 12.

Kis szobában ellep a félhomály
gyertyának fénye lobban
árnyékunk táncol a pohár falán
átcsillan a vörösborban
ajkunk, ha néha összeér, tétován
keresi a forró vágyat
lemezjátszó lágyan csorgó dallamán
testünk egymásba fárad
ábrándos reggel követi az éjszakát
zuhany mossa az estórákat
emléked őrzi majd kis szobám
s nézem a kihűlt ágyat.

Budapest, 2013. 08. 03.

Elsuhant szavak

Egyszer hittem az igaz szóban,
de mára vihartépte virágok halnak
a völgyben, füledbe nem ér el hangom.
Elapadt a hömpölygő áradat,
egy kicsiny patak sem maradt.
Csak elsuhanó arcod látom
az ablakon át, egy robogó vonaton.

Nyári forróságban vacogva izzadok,
édes teher pehelysúlya mit nekem?
Ha némán kondulnak fel a harangok,
s kacagó fájdalom fut végtelen síneken.

Nappali sötétség ül kiszáradt tóra,
élettelen halak tátognak szent imát,
fehér árnyék vetül a fekete hóra,
ördög-angyalok várják Messiást.

Budapest, 2016. augusztus 17.

Nem volt mindent elsöprő,
csak téged söpört távol,
én lettem a nyerő,
fogom a lapátom.

Budapest, 2015. március 27.