baramara blogja
VersSors - remény
A sors egy forgószínpad,
ő rendez, én játszom, ahogy tudok.
Nem mindegy, hányast dob a kocka,
van, ki nyer, van, ki a függöny mögött röhög.
A csalódás mit számítana,
ha rendben van a lélek.
De hiába süt be reggel a nap,
én sok mindentől félek!
Kétségbe akkor esem,
ha bajban van a gyermekem.
De azt kívánom, hogy ezt soha
ne érezze meg senki sem!
Ng. 2018. március 11.
Üzenet
Gyűlölet és harag, háború és közöny.
Mondhatnád azt, hogy ehhez mi közöm?
De a világodban meg kell látnod végre,
melyik út vezet sötétségből fénybe!
Előtted az ajtó, nyomd le a kilincset,
ne viseld tovább rabként a bilincset!
Aljas csúszómászók uralni akarják
tested, lelked – ha tudnák – ellopnák.
Vedd le azt a csuklyát, mutasd meg az arcod,
neked kell megvívnod jövőnkért a harcot!
Még sokáig viruljon mezeinken pipacs,
Ne hagyd, hogy jövődet elvegye sok ripacs!
Budapest, 2018. február 20.
Táncos
Untatta, untatta ritmusokra lépek,
untatta, untatta verseim a népet.
Egy, kettő, három, négy szavak jönnek sorban,
egy, kettő, három, négy zene szól egy mollban.
Untatta, untatta, így kell ezt most járni,
lépek balra-jobbra, muszáj megpróbálni!
Pár szótag, ha sánta, nem kell észrevenni,
csak járjon a lábam, s ne lépjen rá senki!
Ng. 2018. február 7.
Pihenő idő
Borongós téli nap, eső szitál éppen,
cinke ül az ágon maggal a csőrében.
Benn a kis szobában vár a meleg kályha,
tűz roppan, víz susog, dió gyűlik tálba.
Kopasz fák ágai küzdenek a széllel,
földben apró magvak álmodnak mesékkel;
tavaszi fényes nap meleg sugaráról,
nyiladozó rózsák édes illatáról.
Kóbor cicaléptek nyomai a hóban,
kamra felé szaladt, talán ott egér van!?
Pihen most az idő, töltődik a lélek,
ideje van könyvnek, versnek és zenének.
Feledni a múltnak minden bántó szavát,
úgy, mint a tavasszal lekerült nagykabát.
Tervezni a jövőt, ültetni a fákat,
ne hagyd, hogy lelkedre ráüljön a bánat!
Ng. 2018. február 7.
Ha eljössz (találtam, egy régim)
Csináljunk úgy, mintha éjszaka lenne,
behunyjuk szemünk, és álmodunk csillagot,
csináljunk úgy, mintha nem lenne vége,
és a májusnak fénye még nekem ragyog.
Csináljuk úgy, mint mikor még fogtad kezem,
és egymásba olvadva állt meg az óra,
s nem számított, hogy mikor ér a reggel,
mert tudtam, hogy veled ébredek a jóra.
Csak csináljunk úgy! Nem kérek mást tőled,
csak érezzem még egyszer azt az éjszakát,
mikor az a tűz még a szívedben égett,
és emlékszel még? Hozzám olvadt a szád.
Csináljunk úgy, mintha még szeretnél,
és jöjjön vissza az az eltűnt látomás,
csak csinálunk úgy, hogy érezzem még,
milyen volt, mikor izzott a volt parázs.
Ng. 2015. május