túloldal

 Ne kérdezd,miért félek éjjel,

ha kihunynak a fények,

s sötét árnyak ölelnek

Ne kérdezd,miért remegek,

ha hűvős hajnalokon,

sirva,egymagam ébredek.

Ne kérdezd,miért keresem

benned a csendes magányt,

melyet te adhatsz nekem.

Ne kérdezd,mi volt a véletlen,

mely útamba sodort,mikor

már semmibe nem hittem.

Ne kérdezd,mit  régen tudtál,

hogy útak elválnak s mégis

keresztezve,egymásra találnak.

  S én,nem kérdem tőled,

hogy teljesült-e minden álmod,

melyeket elképzeltél,

vagy még mindig várod?

Csak egyetlen kérésem,

maradhatsz-e mindig velem,

átsétálva,e rögös földi életen?

  Addig szeress,mig itt vagyok,

  s arcomat láthatod,

  kezemet szoritva,

  megoszthatod bánatod.

  Addig ölelj mig teheted,

  s mosolyogjon két szemed,,

  amig az akit szeretsz,

  ott állhat melletted.

  Addig mesélj,mig hallgathatlak,

  s mig vége lesz a napnak,

  mert ezek  átélt percek,

  egyszer emlékek maradnak.

    Melbourne,2o14

   Kitépném,ha lehetne,

a sok rossz emlék izét,

s csak a szépet őrizném,

mely mint kopott fénykép,

egyre veszti fényét.

Nehéz most évek távlatában,

idézni emlékeket,hol

a szépnek is ideje volt,

reményekkel az élet lángolt,

ahogy vitte az éveket.

Hajad lassan őszbe hajlik,

ráncok barátkoznak veled,

úgy érzed révbe értél,

s mint fáradt vándor útja végén,

felém nyújtód mindkét kezed.

Megfogom s nem engedem el,

álmainkat visszük tovább,

melyeket mi együtt szőttünk

s botladozva végig éltük,

az ifjuságunk csodás korát.

    2o16 márc

  Ködben járok,

  ha nem vagy velem,

  nem látom a szépet,

  hiába nézem.

  A nap nem fényes,

  a virág nem illatos,

  a fellegek borúsak,

  világom bánatos.

  Szerettem a szelet,

  mely arcod simogatta,

  játszott teveled,

  hajadat borzolva.

  Előtted járt az úton,

  néha mögéd került,

  szeliden csókolt,

  ha válladra ült.

  Most hiányzik suttogásod,

  hangodnak bársonya,

  selymes hajad fénye,

  bőrödnek lágy illata.

  A szél most is itt jár,

  emléked keresi,

  miért járok ködben nélküled,

  ő azt meg nem értheti.

Az óra úgy siet,rövid az éj,a pirkadás sebezni akar

s feszül közénk,

pőrére kitárva

az éjszaka emlékét.

  Maradj még,kérlek,

várd mig érkezik a hajnal,

ne hagyj magamra,

kinzó árnyékokkal.

  Csak szorits karjaidba,

s ájult fájdalmamba,

hadd érezzem,hogy itt,

velem vagy még ma.

   A holnapot ne várjuk,

mit hoz,tartogat,

most mondd mit szeretnél,

ne feledd szavadat.

   Az óra úgy siet,rövid az éj,

a sötétség ijesztő,végtelen,mély,

csak maradj,maradj....mesélj.

     2o17 okt.