túloldal

Vers
szalay•  2020. július 7. 03:59

George Meredith:Requiem (angolból)

hol színtelen arcok száraz szemek

csendes a szenvedély a szív nem kér

a gondolat üres s álom elkerül

békésen nyugodtan sírjába merül

ott ahol a reggel meg nem ébreszt

ezer halott kéz nyújtózódik érted


ránk néznek énekkel haldoklón

hogyan lehetne ez másképp való

nyugodt sápadtság süpped és árnyként

tűnik messze e gégsó szökevény

szóródva széjjel de mégis marad

a kéz jaj mely halállal birkozhat


fénylő a Nyár a Tél oly fehér

a világ hangos az ég és tenger

a születés virága egybe kapcsolva

mely oly tiszta szemnek és fülnek

mit nem láthat vagy érthet meg

mosoly vagy nézés nem ébreszt meg


nincs gyümölcse gyökértelen fának

magad vagy születésnél halálnál 

nincs szerelmes szó vagy tört nász

már nincs érték szépség csak magány

mindez elveszett virágként úszik a vízen

vagy hópehelyként olvad a légben


szalay•  2020. július 7. 03:32

George Meredith:Dal (angolból)

mint magányos hold az égen

olyan az én lelkem

az Ő arcát mutatja a tenger

mint éjszaka álmaimban

fehér hullámként csapódva

szépsége fénylik nekem

partokon s rejtély a ködben

hol kavicsok suttognak

mozgásban szüntelen

néha hangod csendül távolba

ámde minden mozdulatlan

csupán szívem amíg dobban

maradsz nekem álmaimban


2o2o június 21

szalay•  2018. május 5. 11:33

Mai Golgota

 Csupán keresztek állnak,s rajtuk a megfeszitett testek,

a domb kiürült lassan,

a bámészok szétszéledtek,

a haldoklók kinszavai,

magasba az égig szálltak,

sötét fellegek esőt hoztak,

mosták bűneit e világnak,

viz és vér együtt kavarog,

a kereszt gödrébe gyül,

szikkadt föld mohón beissza,

szomjusága mégsem enyhül,

csak az Anya maga maradt,

térden,kezei imára zárva,

a Golgotán,hol fia meghalt,

hogy világunkat megváltsa,

itt bünök halmaza sokasodik,

s mindez bocsánatra vár,

de most áldozatnak s latroknak,

ugyanolyan kereszt jár,

Golgotára haladunk mind,

nem vesszük észre az Anyát,

ki árván térdel majd ott,

hogy mondjon értünk egy imát.


   Melbourne 2o18

szalay•  2018. február 12. 10:32

Belső magány


A magány,egy csalogány,mely

mézes dallal szivedbe száll.

Fészket ver annak mélyébe,

s ott belső kéjbe otthont talál.

Szótlan dallama,visszhang vágyadra,

borzongva fokozza,szinte fáj.

Megközelit téged lopva,

s bánatba belemerülj,csak arra vár.

Könny az ő szava,s engedd

hogy mossa,áztassa arcodat.

S mint árnyékra a fény csorgat

sugarakat,a magány mélyén,

megtalálod elrejtve önmagadat.






szalay•  2018. január 22. 02:44

SZORITÓ IDŐ


   Szoritó idő,

 bilincsként rámtapad,

 ahogy viszi,

 az órákat s napokat.

  S mint növekvő vizfolyás,

 távolodik a bölcsőtől,

 úgy válok én is eggyé,

 vele hömpölygőn.

  Emléksziklákba kapaszkodva,

 röpke percekre megállok,

 hol régi arcok,

 a görcsös sodrásban,

 csak elröppenő álmok.

  Nem állnak,mozgásuk örök,

 követnek mindegyre,

 s múltamnak ütközök.

  Szoritó idő,sodrodó ár,

 benne lebegünk,

 akár egy rövid életű cserebogár. 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom