túloldal
VersGeorge Meredith:Requiem (angolból)
hol színtelen arcok száraz szemek
csendes a szenvedély a szív nem kér
a gondolat üres s álom elkerül
békésen nyugodtan sírjába merül
ott ahol a reggel meg nem ébreszt
ezer halott kéz nyújtózódik érted
ránk néznek énekkel haldoklón
hogyan lehetne ez másképp való
nyugodt sápadtság süpped és árnyként
tűnik messze e gégsó szökevény
szóródva széjjel de mégis marad
a kéz jaj mely halállal birkozhat
fénylő a Nyár a Tél oly fehér
a világ hangos az ég és tenger
a születés virága egybe kapcsolva
mely oly tiszta szemnek és fülnek
mit nem láthat vagy érthet meg
mosoly vagy nézés nem ébreszt meg
nincs gyümölcse gyökértelen fának
magad vagy születésnél halálnál
nincs szerelmes szó vagy tört nász
már nincs érték szépség csak magány
mindez elveszett virágként úszik a vízen
vagy hópehelyként olvad a légben
George Meredith:Dal (angolból)
mint magányos hold az égen
olyan az én lelkem
az Ő arcát mutatja a tenger
mint éjszaka álmaimban
fehér hullámként csapódva
szépsége fénylik nekem
partokon s rejtély a ködben
hol kavicsok suttognak
mozgásban szüntelen
néha hangod csendül távolba
ámde minden mozdulatlan
csupán szívem amíg dobban
maradsz nekem álmaimban
2o2o június 21
SZORITÓ IDŐ
CSAK ÉGNI
Igy lobban el az élet, s a hűséges ragaszkodás, az el nem mondott szó, már elmaradt vallomás.
Csak égni mindig hévvel, akár rejtett tűz kelyhe, mozdulatlan lángokkal, örökre megdermedve.