túloldal

  Elcsitult a zúgó eső,

  felhők árja megszakadt,

  feketeség tünik messze,

  kibújik a fényes nap.

  Csillogó aranyfonatként,

  feltűnik a szivárvány,

  körbefogja az égboltot,

  mint hajkoszorús hableány.

  Viz tetejére égi kapu,

  mely magasra felvezet,

  szinte hivja a rábámulót,

  csalfa módon hiteget.

  Jöjj közelebb,sugalmazza,

  s minden vágyad teljesül,

  indulnál is már feléje,

  reménykedve,hogy sikerül.

  De nincsen út,mely odavinne,

  az ég csillogó kék  márvány,

  s mig töprengsz,merre indulj,

  elmúlik a szivárvány.

  S vele száll a végtelenbe,

  minden szépség,szin és fény,

  én ott maradok elmerengve,

  a suttogó öböl vizén.

,   Melbourne 2o14 aug.

  

  A régiek útját követném,

  de ma már minden kétes,,

  átszabta a történelem őket,

  nem sok maradt egyenes.

Egy jelt szeretnék kapni,

hogy félreértés ne legyen,

álmatlanul forgok éjjel,

s a zajokat figyelem.

  De akik rég elmentek,

  sirokban távol nyugszanak,

  fejfákon,ha még vannak,

  az idő foga mart lyukakat.

Talán ők is igy indultak,

valamikor,céltalan,

s vártak egyre üzenetre,

mely túljön a sirokon.

  Érzem,hogy nekem üzennek,

  a szél szavában,szó száll,

  tenger sem moshatja el:

  mindig ember maradjál

   2o17 nov.

    Csupán egy napot akarok,

    amikor reményt adhatok,

    azoknak,kiket már elfelejtettek,

    az égi angyalok.

 Kiket elfelejtettek már,

 otthon rájuk sehol sem vár,

 házuk a hűvös útca sarka,

 életük kopottan sivár.

   Életük sivár,tengődő napokkal,

   eljátszott évekkel,maró bánattal,

   cél nélkül botladozva,

   keresik önmaguk újra és újra.

Keresik önmaguk,

s mint kerék,mely lejtőn fut,

haladnak a mély felé,

sodrodnak a vég elé,

mindenkitől száműzve.

   Mindenkitől száműzve,

   kell egy kéz,egy angyal keze,

   mely irányt mutat s kivezetne,

   vissza a jóba,az értelembe,

   lehetsz-e te egy angyal keze?

       2o15 jan.

   Vakon járni,hol sok a fény,

   tapogatva,hol biztos az út,

   hol ösvények sora keresztbe fut,

   ott drágakő értékű a remény.

   Sajnálni a megtett lépést,

   forgolodó szélként dúlni,

   a szembe hullott por fáj,

   s égő tűzet nem kell fújni.

   Halk szavak súllyal ejtve,

   latba együtt sokat nyom,

   megébredsz választ keresve,

   befejezetlen álmokon.

   Elsöprő vihar túlélve,

   tört derekú fák állnak

   alant a gyökér érintetlen,

   s dacból gyülölet támad.

   Csukott ajtó,nem mind zárt,

   kopogni kell,hogy belépj,

   mosoly mögott lehetnek árnyak,

   de őszinte szándékkal,ne félj. 

   

      2o17 okt.

Az óra úgy siet,rövid az éj,a pirkadás sebezni akar

s feszül közénk,

pőrére kitárva

az éjszaka emlékét.

  Maradj még,kérlek,

várd mig érkezik a hajnal,

ne hagyj magamra,

kinzó árnyékokkal.

  Csak szorits karjaidba,

s ájult fájdalmamba,

hadd érezzem,hogy itt,

velem vagy még ma.

   A holnapot ne várjuk,

mit hoz,tartogat,

most mondd mit szeretnél,

ne feledd szavadat.

   Az óra úgy siet,rövid az éj,

a sötétség ijesztő,végtelen,mély,

csak maradj,maradj....mesélj.

     2o17 okt.