túloldal

Személyes
szalay•  2018. február 9. 02:18

FÉLHOMÁLYBAN


  Addig szeress,mig itt vagyok,

  s arcomat láthatod,

  kezemet szoritva,

  megoszthatod bánatod.

  Addig ölelj mig teheted,

  s mosolyogjon két szemed,,

  amig az akit szeretsz,

  ott állhat melletted.

  Addig mesélj,mig hallgathatlak,

  s mig vége lesz a napnak,

  mert ezek  átélt percek,

  egyszer emlékek maradnak.


    Melbourne,2o14

szalay•  2018. február 9. 02:02

VISSZAPILLANTÁS (45 éves házassági évfordulóra)


   Kitépném,ha lehetne,

a sok rossz emlék izét,

s csak a szépet őrizném,

mely mint kopott fénykép,

egyre veszti fényét.

Nehéz most évek távlatában,

idézni emlékeket,hol

a szépnek is ideje volt,

reményekkel az élet lángolt,

ahogy vitte az éveket.

Hajad lassan őszbe hajlik,

ráncok barátkoznak veled,

úgy érzed révbe értél,

s mint fáradt vándor útja végén,

felém nyújtód mindkét kezed.

Megfogom s nem engedem el,

álmainkat visszük tovább,

melyeket mi együtt szőttünk

s botladozva végig éltük,

az ifjuságunk csodás korát.


    2o16 márc


szalay•  2018. január 29. 09:11

Kihunyó fények


  Amikor a magány rámtör,

  borongossá válnak napjaim,

  nyomasztóak a percek terhei,

  riasztóak az álmaim.

  Tanácstalanul áll az elme,

  mely a lélek mélyét figyeli

  érthetetlen,néma gyötrődés,

  mindaz,amely majd követi.

  A megnyugvás szelid keze,

  végigsimit a hosszú életen,

  kihunyó fényként maradnak,

  s őrködnek az éveken.



szalay•  2018. január 18. 07:20

KÉTSÉGEK KÖZÖTT



   Nem akartad hinni,

   hogy minden véget ér,

   a nyár,ősz s a tél is,

   és a tavasz  visszatér.

   Csak számoltad a napokat,

   reménykedve,hogy ittmarad,

   mit szeretnél.

   De a szépség egy tiszavirág,

   nem tartós,száguld tovább,

   s az egybefolyó évszakok,

   nem hagynak semmi nyomot,

   csupán a nehézterhű esztendők,

   nyomják lennebb vállaidat.

   Az álmok,amelyek becsaptak,

   hűtlenné váltak,elmúltak,

   már nem csábitanak többé,

   s csendes megnyugvással

   elfogadod sorsodat.

szalay•  2018. január 14. 07:56

ELMÚLÓ IDŐ


 Mondd,várod-e az estét,

s a naplementét,ahogyan

beborit mindent a sötétség?

 Mondd,érzed-e a csendet,

 a mozdulatlan percet,

 mely árnyékoddá válik s

 többé el nem enged?

Mert,egy gördülő kerék az elmúló idő,

vagy eldobott,vizbe csapodó kő,

ahogy alámerül,megtalálja helyét,

már nem bukkan fel újra,

őt fogva tartja a mélység.

Néhány buborék fennmarad,

akár egy segélykiáltó lélek,

de az is eltűnőben,mint

egy lassan elhalkuló ének.

Kisimul a felszin,

már nyoma sincs a kőnek,

csak emléke marad meg,

az elmúló időnek.