pepo blogja

Tegnapi táj vagyok
emlékszel ahol jártál
csupa gondolat vagy szó
minden megmaradt virág.
Felhőkből néztelek
amikor kémlelted az esőt
én pedig felhőket hajtottam
kékkel festve, hogy hidd
jön könnyező idő.
Ma este leszek, álmod idézője
lehunyt szemű szobád őrzője.
Nem akarok hajnal lenni
hisz szép álmoknak
-ő a" megszünője."
Maradok a tegnap, feledő
felidéző, merengő...

virág illat
szenvedő fedél
fájó eső, hideg tér
hol a meleg
hol a nyár, száradt határ
keserű virág
szememben délibáb
karomban héveddel
kitereget a zápor, mint kendőt
leget a szél, ilyen a tegnapi múló
elnemfeledő

Szeretnék melléd ülni
lépcsőn
számolni, veled
a pislogó csillagokat
hulló csillagot látni
egyet-csak egyetlen egyet
veled kívánni.

Szeretnék veled élni
melegeddel ébredni
csókot kapni
ha dobban a szívem
ölelést adni
minden jó szóért cserébe.

De most
szeretnék melléd ülni
arcom,válladra tenni
s-csended mi olyan szép
lélegzetnyi szusszanás
szeretnék-melléd ülni...

Keresztül a városon
csendes zene,
halk menetzaj,
csacsogó beszélgetésben
van valami, oda tartozás.
Meglepett az érzés
-merengő vallomás
magamnak vallom meg
így vagyok az,
aki megbújó fájdalom
elfeledett magam,
kibomló virágzás...

Nyirkosan folyt a takaró
lázálomból hulló-emlék hó,
épít hóembert, darát szór az útra
ablakon játszik a leheletével
virágokat rajzol a tavaszi széllel.

Ébredek a nyárra
tavasszal aludtam el, elég volt egy éj
évszakok peregve elrohantak
ért térdig is a hó, emlékszem
gyerekként pedig ellepett-egészen.

Fájt a fagy az ajkamon, a pára visszahullt
hittem, van hidegebb is, északon.
Nyirkosan folyt a takaró
csak egy álomból riadva, ellepett a hó...