pepo blogja

Mire várok,szüntelen?

Már csak néha jut eszembe, 

régi megszürt emlékeim, 

hozzám osonnak néha,

álmaim nagy könyvében pedig, 

vannak kikoptatott sarkú oldalak, 

odalapoznak  

a lecsukott szemű 

álmos óriás éjszakák.

Mosoly kedves tavasz 

vagy télen a nyársaló ősz vagy nyár, nyughatatlan bennem a fáj és panasz,

kezek kapaszkodnak belém 

ha hajnalban már sír 

a vöröslő horizont kakas.

Mire vágyom mindenáron? 

Csak egy álmom legyen eleven,

mindenáron...

Szeretnék új eletet, 

teljesen üres tudattal, 

szememnek tájképet, 

csendéletet. 

Szeretnék egy csend életet, 

ahol hangos szó a szeretlek, a

 halk pedig gyere ölelj meg, 

a nappalok virágos tettek legyenek, 

éjszakák álmokból összegyült felhők,

amiből csak azt halljam meg 

ami engem megérint, 

lehetnek érzések hangok, 

elfeledett igéretek. 

Szeretnék mindent túlélő új életet...

Nem tudod mêg,

milyen volt várni ràd,

hogy megszüless, 

könnyezni ha sírtàl

vagy betegnek látni,

felnevelni, fájni és örülni. 

Nem tudod még 

milyen felnőtnek hinni,látni. 

Nem tudod milyen, 

elveszni nem hagyni. 

Nem tudod milyen, 

úgy szeretni hogy te már nagy vagy, 

harag világnak, lázadó az elvek ellen, 

nem tudod mêg

mindez milyen.

Indulj hàt az életnek, 

hogy mindezt 

te is tudd meg...

Azt hiszem, 

olyan vagyok mint az êg, 

felhőtarka szabadszêl.

Jókedv napsugár, 

szomorú reggelen csendes eső.

Néha szêlnyi,

vagy viharni vàgy,

tavaszi élni akarás.

Haldoklik az est, 

kimondtalan a reggel, 

álom pedi összegyürt filmtekercs. 

A tegnap csak egy szép kitűző, 

amit a sors a kêk égre feltett.

Mindig szeretni tudlak, 

az êletem azêrt lett màs, 

nem csak a sors

vagy vêletlen

vagy szerencse

hanem az akaràs. 

Lêgy az êletemben, 

lêgy a sorsomban,

lêgy a szerencsêmben

lêgy az akaràsban.

lêgy az bennem, 

Aminek êrezlek...