pepo blogja

Pad
kavicsok
illat és szél
- megijedek
mert nem vettelek észre
oly rég.

Nézem a locsolót
automata
merész rigó sarat hord
talajon hangya nyüzsgés
amolyan keresgélés mindenhol.
Túr a vakond, tegye
már nem tudom mit hová,
de vetettem
ültettem eleget.
Észrevettelek,

Hangja most csendes
lélegzete melegíti arcom
bárcsak paplanja engem fedne
minden reggelen, vigaszul.

Falakon árnyékok
megpihennék velük majd reggel
csak még játszom akaratlanul
fárad vagyok, árnyékként
itt hagyott a tegnap,
magának válaszul...

Kérek egy kis csendet
hiányoznak a gondolataim,
hiányzik a nyugalom
hanyatt a felhők, függőágyban
a következő nyári esték.
De még csak tél hideg zord távol,
nézem ahogy eltűnik a nap
vérszínt érzek magamban,
mint megtorpant zátony.

Kérek egy ölelést
olyan lassú meleggel érkezőt
mosolyt, kezeddel teremtőt.
Olyan legyen mint a napon
kint hagyott szavak
maguktól felmelegedők.
Beleburkolózva kérem a csendet
most ne zavarj,
hiányoznak a gondolataim.
Mint elfeledett mondatok,
amiket kimondtam.

Halkuló szavakból
régi álmokból
mesék és leírt szavak
itt és mindenhol.
Belőlünk szőtt szép ruhák
kellemes illattok, édes ízek
könnyek, milyen szépek a sorok
szóban elmondhatatlan.
De így minden más, leírva
szétfakadó a lélek,
betűkbe kapaszkodok.

Néztelek
csendes álmokkal beszéltél
szemeid
aprókat rezdülő pókháló szárnyak.
Álmod neked is véges út,
reggelre látod véget érő séta.
Hol rohanás, máskor pedig lassú tánc
egy életnyi nevelkedés, beriad néha
szemed hiába újra zár.
A folytatás elmarad, hiába akarod
más úton szalad az álom, szemeid pedig
ugyanúgy rezdülnek, én pedig figyelem
egy másik nap fáradt útjának vonalán.