pepo blogja

Csendesen serceg a grafit

most éppen egy ceruza 

dallama egyszerű, régi 

nagyon régi.

Nyomot hagy, egy életre

csak írj vele, mint a lelkembe

- leszek a papírod, 

hagyom hogy egy életre belém írd

minden egyszerű szavad.

Szemedben könny

mert nehéz az idő

homokszemekből összerakott

emlékek, 

átélt évek.

Miért olyan tegnapi

mint egy szép pillanat

miért olyan fakó az érzése

kikopott színekkel peregnek

álmokban, vagy egy szó miatt.

Ajtón kopoktat,

ablakon benéz.

Nem kell fénykép sem film.

Mert mindent mi volt, benned él.

Lélegezz

- igazán 

ahogy az apró dobbanásaid 

-teszik 

minden pillanatban.

Mind feledd el

gondjaid

legyen ez olyan

mint tavaszal az első napsugár

ami éltet, melegít, 

vagy éppen 

égeti ajkad vonalát.

Élj úgy

ahogy lélegzel.

Minden napban lesz holnap

minden tegnapban ott vagy

ott és ott.

Mindenhol.

Szép álom az életem

életemben álommá lettél

énnekem.

Énekem az álmomban szólalt meg

ébren már nem tudtam dúdolni

mintha elfeledtem volna

milyen volt az álom életem.

Most hogy az életem többre tartom 

mint az álmaim.

Nem bánt az életem

de még érzem a kezem szóritják

mind az álmokból lett vágyaim.

Ha pedig megkérdezed

mit álmodtál, mert átóleltelek

ébredésig.

Azt felelem, ezt álmodtam, 

csak tovább aludtam,

ébredni nem akarnak

látod, 

ilyenné tetted ölelő vágyaim.

A tegnapot 

mindíg jobban becsülöm

a holnap mindíg jön.

Intett a tegnap

lehunyta szemét, kézfogás

a zsebemben maradt 

minden feledés.

A holnapokban 

a tegnaptól maradok 

aki vagyok.

Kutatok a zsebemben

ha valamit még

nem tudhatok.

Lehetnek 

hasonlóak a pillanatok.

De

minden szebb

mert intenek, a tegnapok.