pepo blogja

Rohanunk valami felé

- úton

ablakok nyitva, sokszor zártan

mégis elvész az időnk

szétfolyt könnyek

mosoly, egy forró libabőr nyár

valós jelen ez a rohanás.

Most fogd a kezem

- lassíts

ablakok előtt állni szeretnék

mind kitárni

szememben pillanat képekkel

lassan elengedve tovább lépni

ahogy egy albumban lapozom a múltat

mosoly, könnyek

ne legyen más sosem

Beborult ég esőkönnyek

mosoly a napsugár melege

rohannunk valami felé

tovább.

Léptei óvatosak voltak, mintha úgy lépett volna

ne hallja az erdő, vigyázva a csendjére.

Mint egy vadász, prédáját cserkészve.

Megállt, én pedig semmit sem, értve

osontam utánna.

Én is próbáltam nézni mit figyel,

lassan rám nézet kérdezte.

Érzed te is? 

Persze nem értettem

fejem mozgatva tettem úgy, 

mintha az a benne fakad érzés bennem is ott lenne.

- Látod ott a távolt, már lassan zöldül

és tényleg olyan volt mintha lenne szín a tájban.

A tél színei, barna fekete, száraz szőke hajjal 

elszárad fű, fán maradt levelek.

A távolból valaki nagyott órdítva megtörte a csendet,

Mehetünk, néha állj meg egy pillanatért

éld bele magad, értékeld.

az életben adj esélyt ezeknek a perceknek.

Kicsi voltam én még ehez.

Már értem, megértettem.

Lassú tánc az élet

dúdolják a percek évek

lehelete álmok nyoma

tükörképben a tegnap szava.

Ahogy telt az élet

homok szemekkel pergőn félek

szégyen néha a valóság

tenyerem közt arcom

sírni tudnék, de nem ez

a megoldás.

Tudom mit rejtenek a napok

mindenben én magam vagyok

minden tettem megtettem

emlékekkel kell a holnapot fednem.

Ha bánnám minden szavam

nem lennék sosem igaz.

Még egy lépés az élet, évek, napok

mosoly legyen az élet.

Engedd még

Csak légy velem

Utam olyan lassú hatalom

ellene tenni szeretnék

De az idő vellem,nekem, ellenem

Engeded, léptem édes kegyelem,

fèlelem, múlt,szerelem,szép jelen

Engem nézz, mesélem életem

Fogod kezem

Így már végtelen lehet az életem

Engedd hogy legyen.

Így legyen.

Kényes ez az egész

felkínálja mindenét

körvonalait, az életét.

Mosolya tetszetős

érett gyümölcs illattal

reggeli hangjától reszketek.

Álomszerű szenvedés

még mindíg 

kényes ez az egész.

Nincs kedv mi folytatná

sem agyamban ágyam

párna alá tolt könyv egy oldalán.

Hátat nem fordítva meglépek

hogy lássam a látképet

dallam lomha kedvesem

átölellek csendesen.

Csókom forró kezdemény

elsodor mint egy vad regény.

Tova lapoznak a napok, valahol

melletted ébredve mosolygok.

Ablakon besüt a nap, 

azt hittem még mindíg 

tegnap a hatalom, tévedtem

a valahol az otthonom

veled osztott oltalom.

Nem kényes hanem szerelem

el nem enged 

a jelenem.