pepo blogja

A tegnap is valóság
néha megfordítanám
a ma tegnap lenne
a holnap pedig a mám,
így ugyanazt érezném
mindennap a boldog érzés
az köszönne rám.
Így csak várok és várom
milyen napot kapok
úgy alszom el,
ahogy álmod magába ölel
engem pedig alvó mosolyod
ringatva altat el...

Valódi a világ, néha pedig
kitárt könyv
mit olvasni szem vágy.
Hol vannak az álmok
kitárt karú éji zenék,
lecsukott fedéllel az ég tetején.

Könyvből hiába olvasnék,
a jelen nincs még megírva
csak azt látom
ami megtörtént.


Valahol biztos megtalálom,
felkapott kőként zsebre vágom,
de ha így lesz, majd vigyázom reá.
Elmondani nem fogom,
leírni pedig majd nem győzöm.

Még mindig valódi a világ
ha magával ragad, mit felhőket
a szél az ég tetején.
Sodorjon lendület vagy idő ár
nem bánom majd, valamikor
partot ér a hordalék, a megtett út
egyszer véget ér...

Végignézem
ahogy eltelnek napjaid.
Mint öreg óra a falon
megszámolom perceid.
Figyelem lépteid
szinte hallom lélegzeted
pillantásod messzi táj
szépre hajló hajnal,
néma napvirág.
Lerázok vállamról hetet hónapot
de egyetlen perce csendet tesz
magamban hallom,
kattogó percek
gurulnak ráncolt homlokon.
Még egy érintés a küzdő mának
holnap újra percek, széppé tett
valóságban...

Csak egy tükörkép a táj
mint régi vágy
lapokra való, hamvadó
zöldülő lehelet.
Lámpát gyújtok éjjelente
álmokat kergető gondolattal
elsétálva nesztelen,dombok mögé
ahol megtalálom régi rajzaim
homokba temetve,
tengernyi szemek közé.
Nap süt,
vagy eső verdesi pár leírt sorom
én akkor is dúdolom régi mondókád,

"Kicsi szívem kicsit ér,
mégis minden belefér,
belefér a nagyvilág
belefér a rügyes ág,
belefér a kerek ég?"

Ha vigyázol rá,minden belefér...

Elhaladtam melletted
rohanó fák az útszélén,
felhők az égen
-nem álltam meg,
annyiszor mindig tovább.
Kérdések halma
szénakazalba hányt hitetlen
kérdések szüntelen.
Még megfordulnék
de visz a lábam,
hiába a mosolyod
emléked melege, én vagyok az út
haladnak rajtam is, nem kérdezve
csak az idő múlik szüntelen
érzem ahogy ölelsz
megunhatatlan perceim,
várnak még rád...