okeanus blogja
SzerelemRég akarom...
rég akarom, de
nem tudom hogyan, bűbájjá szeretnélek, ha még nem vagy az, igazt hazudnék, ahogy jég rian,tűzben,ékes üszkösen, akkor légy vigasz... kisimítom tekergő szárnyaim, oktalanságom ők viszik tovaígy lesz lelkeinknek csöndes háza, meleg otthona...Ölelésedben...
Most suttogásom puha szárnyán, a némaság kontya bomladoz,
méla csillagok szép arcában, karjaidban már elalhatok,
mert elköltözött a vad sóvárgás és a sajnálat belőlem,
elszaladt, víg napok ígérik magukat és féltő félelem,
szemedben zöld mosoly vár veled, habszegfű ifjú koszorú és
szemérmesen bólogat nekem, hova vágyón fejem ejthetem,
emésztve bűneim halotti, nyomasztó csendjeit...
Valami meglepett...
valami meglepett e télben,
elsodort ár ellenében,valaki csendben kiáltott, a szél is áthajolt, és virágok a réten... gondoltam; lyukas vödröcskéivel csobogó fényét hordja felgondoltam; érintés párnázott esővel vígságok csupasz rejtekén,ám egy égi kékség volt csupánarcod oldalán, -egy délután,ahogy villant, fordítva nyakad, és megütközött bőrödön...mozdult-mozdulatlan álltam ott, éreztem; mi eddig voltam, most elhagyott ...És mindig látlak...
És mindig látlak és minden percen át
ahogy sejtjeiden kihajolva hevülsz,arcodon, kezeden, a józanságon át,és képzelt időtlenné átrészegülsz, és ahogy a fagyöngy káprázón zöldelltélidőn, imádja soklelkű, igaz ág;törzseim ősi élte; valóm jön el s kérgéből a szerelem issza italát, És bízva mindenkor sóhajod ölela féltésem űri hangja vonz és köt el,szirének citálják vágyódásaim... és kérő megadás csuklik nyakadon,ereknek ívén tódulnak atomjaidés forróságot él ajkam ajkadon.Egy pillanat..
egy pillanás sem talán
az a kéklő délután,
ahol a csend csendre int,
és megreng a rend saját polcain,
és megdermednek mozdulásaink...
egy másodperc sem csupán,
hol megáll a mozdulás,
bősz szándék sem visz odább,
s élet kél a csengők harangjain,
és lenémulnak önző vágyaink...
amint néztem, ahogy az enyém;
láttam a szemed, szememben,
s magamét, amivel néztél felém...