okeanus blogja

Velem élveznéd a fürdést,
mert sértegetnélek,
hogy hiuságod ne legyen fontos,
s megnyugodva aludnál
el karjaimban
tiszta lepedő alatt.

Ha van átok ez az legyen,
hogy lemaradtam akaratlan,
vagy mert pírban, zavartan
elszaladtam magam mögé,
mint egy kisfiú.

Vélem talán vártál,
hisz ígéretes patakokban
folyt volna felénk az élet,
ha elhisszük, hogy lehetett…
hogy lehetett volna jobb;
partjain a víznek
nektárillatú cédrusfák alatt.

Kapuimon át látom arcodat,

rideg  réshez  szó lobog,

dajka szó hagyja el szádat,

de néma  a zár;  nem morog.

Reszkető kulccsal feléd lépkedek,

külön tört lelkünk  gyenge,

rajtunk  már tollatlan rozsda van,

összecsengve  zuhanunk a gyepre

és a hideg vas felkacag.

Utánad kiáltok, mint elhagyott,
Mint megfagyott tányéron az étel,
Mit már a senki visz el.

Gőzős-bús zordságom, 
S ami lényege a vérnek,
Hogy zubog, tolong, búsong
Leülteted a színpadon. 
Tovább görgeted nappalod,
S a maradékod én vagyok...

Ha rám nézel: a nap leszel,
A szép bánat, ború, derű
Hát ne légy fényes, keserű
Sárga se legyél, egyszerű!

Less csak ide fel
Ormain a gondnak,
S álmos alomnak,
Hozzám megérkezel.

Veled fejem lehajtom,
Álmodunk a virradatnak,
S csöndesen, jóságodban
így alszom el.