legland blogja

megtaláltalak

de most még csak

borotvaéles soraid

csillogó élei

sebzik fel

hajnali arcom

ébredő ráncait

minden reggel

vakon és törpén nézem

titkos magasságod

elérhetetlen

hófehér csúcsait

de érzem

ahogy szemeid 

tüzes élei átmetszik felettem

a nap sugaras fényeit

de most csak ülök

csak fekszem és pihegek

mert elfárasztottak harcaim

annyit néztem

annyit vártam

a  Te szemeidet

de álmaidban

mint téli erdőkben az őzek

összerezzensz

ha a csillagodra nézek

nem tudom ki vagy

de tudom hogy érzed

most a mi szívünk melegíti

hevíti a Földet

nem tudom ki vagy

de szívem ezüst csendjébe

bezártam a szemeidet

hogy ha télen

majd üvöltve jönnek

a magány-farkasok

akkor is megvédjelek

hogy szépek legyenek

szépek a holnapok

veled

( s szemeid völgyében, elvérzik szomorúságom )

nyugtalan vihart szűl

zörgeti korbácsolja

szívemet 

mint tenger felől a szél

a kopár szírteket

őrültek a fák a szélben

de szeretem őket

ahogy kócos hajuk

az égen sepreget

mint mikor a viharban

te nézed a sötét felhőket

mert van benned 

van valami más

a szemeidben egy szikra

vagy valami gyúlékony vágy

de benne van látom

ott van az a pillanat

a robbanás 

ha felébred éget

de ha alszik

altatja ringatja szívemet

(barátsággal, egy szép tekintetű csillagnak)

fáradtan zuhan át

a szívem holdra

mikor elalszanak bennem a dalok

azok az apró fényű

kicsi csillagok

de ne haragudj rám

mert fáradt vagyok

s álmaidba

mint csillogó márványba

a vihar űzte kvarcos homok

olykor

akaratlanul is

belekarcolok

de ne haragudj ő rá

bennem arra 

a szomorú  bohócra

nem tudom mi kéne még

talán egy kis varázslat

vagy gyertyafény

egy érintés

tánc 

miközben testünk egymáshoz ér

nem tudom mi kéne

hogy ne legyen több könny

ne  legyen már az arcodon

nem tudom 

milyen lesz az éjszaka

ha már minden csak emlék

csak azt tudom

mi kéne még

csak még egy csók

egy utolsó 

egy olyan hideg de lángoló

mint mikor este a lemenő nap 

szerelmes álmai

a megfagyott hegyek csúcsain

vacogva búcsúznak