legland blogja

Szerelem
legland•  2024. május 15. 15:51

Ha már mind elégtek...

Nézem ajkaidat

mint hullhatna rá a csók

hogy úgy okozzak mámort

mint ki a szájába vesz

valami súlyos nehéz ó bort


Nézem ajkadat s kívánom

hogy mit még nem adtál oda senkinek

azt ide mind nekem add

s kérdezem

lophatok e arcodra majd száz napot

lophatok e majd egy éj alatt


De most csak nézem ahogy mozogsz az időben

letarolt napjaidat látom csak

fájon hullanak elémbe

összeszedem majd mind

s torony magas tűzet rakok belőle

a fagyos szívű idő rettentő ölébe...


És most így üzenek

nem lesz veszteséged semmi 

mert elviszem ha megyek

visszaviszem neked  

a rajtam felejtett

legszebb csillag-tekinteted


hogy újra beragyoghasd felettem

minden éjszakán majd a márvány-sötét eget

ha már ránk dőlt a csend

mert vágyódó szavaink egymáson mind 

az utolsó betűig elégtek...

legland•  2024. április 28. 09:55

Hogy lehetne csókom...?

Hogy lehetek ott, ahol Te...?

Ahol Te szaladsz át az úton,

Te a legszebben a Közértbe!


Hogy lehetek ott, ahol Te...?

Hogy szép szavakból köszorút fonjak,

Fejed köré, minden este.


Hogy lehetne csókom,

Izzó parázs arcodon,

Hűs könnyeidnek ütődve?


Hol és hogyan állhatok,

Gondolataid szép tornyai alá,

Hogy megcsodáljam magasságod?


Mert egyedül nem maradhatsz ott,

Hogy az a testedre támadott idő-ár,

Elsodorja a szépséged,


Mielőtt szemem fénye végleg eltörik,

Úgy, mint szokott:

vaskos viharokban, egy vékony fűzfa ág,


mit a szél, durva kezével;

ha kegyetlen, a földre ránt.


legland•  2024. április 26. 15:28

Nem kell több!

Add ide magad nekem,

csak egy szemvillanásra;

csak annyira,

míg ajkamról egy mondat

ráfeszül a szádra!

Csak egy olyan halkért,

mint amilyennel tavasszal a szél,

a legkecsesebb fától;

egy virágot elkért.


Add ide magad nekem,

csak egy szemvillanásra;

mitől szívem szétszakad,

mint a hajnali pára,

ha a felkelő Nap, 

a hegyek csúcsán megállva,

lenéz, a szépséges rónaságra...


Add ide magad nekem,

de csak annyira;

hogy mikor majd 

volt-csókjaidból katedrálist emelek,

annak tornya oly magasra szökjön;

ami elég ahhoz, hogy a csillagok fényéből, 

minden este a kezem:

ha már nagyon sötét lett a szívem; 

egy darabot letörjön... 

legland•  2024. április 25. 16:48

Valahol...

Valahol csak vagy,

de miért akarod hogy ajkadat,

csak a Hold árnyéka simogassa újra,

mint templomban a keresztre feszítettét,

a pap újja.


Valahol messze vagy,

de álmaimba még is beszöksz,

szívem szétvert páncéllemezei közt,

hogy úgy lélegezz ott, 

mint a föld fagyos barázdáiban tavasszal,

az ősszel elvetett mag.


De vigyázz, mert ha felgyújtasz,

lelkemben mindíg, 

örökké már csak, 

lángnak akarlak!


Vigyázz, mert vak vagyok ha repülök,

ezért ne engedd el, sÍmogasd a kezem,

ha ölelésedet esténként, 

majd magamra veszem!


Vigyázz, ne engedj szöknöm, 

és mikor már ott vagyok,

vágyaim ezüstös cafatjait zárd lakatra rögtön;

vagy kérd oda ajkaidra:

szép lesz az ott: - akár télen szokott,


Havanna kék egén este,

az a sok fényes, csillagmorzsa,

mialatt a mesztic lányok álmodják ölükben, 

a nyári szerelmeket újra, és újra...

legland•  2024. április 24. 14:36

Búcsú, a szerelemtől!

Elvakítod a szemem;

mint éjjelente, ha a Tejúton járok:

azok a rezgőcsípőjű,

könnyűvérű csillagok!


Elvakítod a szemem,

hiába látom már, árnyékát a kígyónak,

ott fent a fán;

akkor is leakarja szakítani, almádat a szám.


De hogy elvakítod a szemem,

köszönöm; így nem látom,

hogy megszaporodott éveim,

mily bátran jönnek velem szemben:


hogy ítéletet mondjanak,

akár már holnap, felettem!

Hogy elvakítod a szemem,

köszönöm;


de koponyám iszonyatos boltozatát,

még is összeroppantja a tudat:

hogy nem, nem;

mégsem lenne már szabad...


Mert ujjam már béna a billentyűkön,

hogy minden nap valami szépet írjon;

szívem is ütött-kopott:-meg a csókom...,

hát belátom, véget kellene hogy érjen egy hősi korszak;


aludni is kéne már egy kicsit;

vagy nagyon sokat,

és szívem világítótornyán,

lekapcsolni végleg, azokat a tűz-fényű, szerelem-lámpákat.