legland blogja
GyászSzerelem és gyász
Valamit adnék még érte...
ha még egyszer játszani hívna az éj
oda hol a tekinteted a csillagoknak mesél
adnék még azért is
hogy hallgassanak a fegyverek
s ne szoruljanak többé ökölbe a tenyerek
Valamit még
kéményekbe meleg füstöt
kannákba zsíros tejet hajlékot mindenkinek
szívekbe tiszta szeretetet meg még annyit
hogy az ember lehessen újra
szerelmes gazdag nemes
Valamit adnék azoknak a lányoknak is
akik nem voltak még soha boldogok
piros csipke ruhát aztán hófehéret
olyan fátyolost
S azoknak szép apróra vágott tüzifát
hol a kályha a dologtalanságot bánja
tenyerekbe gözölgő illatos krumplit
és a gyerekekenek hintalovat
meg a családi asztal mellett boldog kacagást
mert a kistesó foga épp kiesett
és mindenkinek mosolyt meg mosolyt
bármennyit
De már nem oktatnék soha senkit
hogy mit csináljon másképp
mert én sem tudok semmit
csak magamat gyűlölni ölni
és gyönyörködni örökké
örökké csak benned kit meg sohasem ismerhetek...
Apunak
Édesapa elmentél
hát ezért fáj ennyire most
nagyon-nagyon ez a tél
ezért ijeszt meg annyira
ha a sarkon rámkiált a szél...
Édesapa elmentél
de mosolyod örökre itt hagytad
itt azon a besárgult fényképen
ahol éppen odaadod egy lánynak
Odaadod miközben öleled
édesanyámnak...
Létezésed örök!
mindegy nekem mi lesz
mert létezésed örök
mint nap körül a fénylő körök
én már nem indulok felétek hajnalok
hiába néztek be reggel a szobámba
ajkaimon hamvas versek után kutava
nincs már több dal
mert a nappalok ezek a festett bohócok
már csak gúnyolni tudják
álmaim rímekbe font gyermeknyi lábnyomát
mindegy nekem mi lesz
mert létezésed örök
mint nap körül a fénylő körök
mindegy nekem mi lesz
nem keresek semmit újra
mert nem teszek semmit amiből tűz gyúlna
de múltam minden pillanatát
az összeset majd a lángok közé vetem
amikben nem a csókodat kerestem
mert mindegy nekem már mi lesz
hisz létezésed örök
mint nap körül a fénylő körök...
Valahol messze...
csendes eső jár a város felett
a csöndnél
csak a hideg kalapálja erősebben
hangosabban a szívemet
míg valahol messze
a halottak fogai közt
úgy csikorog a homok
mint a macskakövek
ha rájuk tipornak
vicsorogva az ebhitű tankok
csendes az eső a város felett
csak az hangos ahogy egy katona feni
a csontokon kivert élű rohamkését
azért hogy ha sorsot húz a lét
hogy kié legyen a vég
több esélye legyen hogy megláthassa újra
párját gyermekét szerelmét
csendes eső jár a város felett
csak apró kis zaja annak lehet
ahogy az égő házak szomorú füstjében
a csillagok a földön itt estétől hajnalig
költők a ti elveszett álmaitokat keresik
Jaj neked ember!
jaj azoknak
kik ostromlott városokban rekedtek
jaj nektek
kik sírotokban is szépek lesztek
fiatal anyák apró gyermekek
jaj nektek
ti koponyacsontba szorúlt golyók
majd mit fogtok mondani
ha megkérdezik tőletek
miért öltetek miért nem lettetek inkább
károgó fekete hollók
jaj neked ember
holtak tavasza lett a fényes kikelet
hol a kormos utcákon
megvakult szemű csontsovány házak állnak
mint ha koldusok lennének
akik valami apró alamizsnára várnak
de többet családra melegre már nem vigyáznak
jaj neked ember
kinek tavasszal az égen csodás hangjaival
már nem a madár énekel
ha nem gyilkos repülők csattogó géppuskája
tűzszínű fénnyel kényére kedvére
a halálról kelepel...
jaj neked ember