legland blogja

Te mindig visszatérsz,

visszaszöksz csendben,

és én  mindig megleslek;

minden este, az alvó sötét ölében.

De mindent visszakérsz reggel,

mindent, amit csak álmodni mertem:

minden tétova mozdulatot,

amit a kezem, combodon ott hagyott...

Vissza a szépséged napfényét,

mivel megfagyott arcomon égettél,

amivel magány-börtönöm rácsain át,

reggelente velem szemeztél...

Mindent, de mindent;

mindig visszakérsz, a csókokat is,

amiket a számra, tüzes lángokból fontál;

hogy ne maradjon nekem más,

csak ajkaimon a felsebzett mezők, a kiégett pusztaság;

ahol már lesz többé,

nem, nem soha,

édes-vörös, csók-virágzás!

elhagyott arcomon csókod még úgy ragyog

mint beroppant kerítéseken a vadmálna vöröse

ha dús leve a durva fára rácsorog

de jó lenne azt hinni hogy jó vagyok

neked

mint mikor a Hold ha egy csillagra mosolyog

de szeretném megkérdezni tőled

mint a rab a rácson túli kék eget

hogy miért nem nézhetem szabadon

miért nem a te két szemedet

ó bárcsak tudnám feledni

de ez a zsákmány túl kedves volt

és még most is úgy szorít magához

mint vesztőhelyen a kötél annak nyakát

ki alól a zsámolyt már kirugták...

arcom megmarkolta a szél.....

de nem az Te voltál

egy régi emlék arról hogy élsz

szomorú szüret volt

learatva egy ifjú élet

de a meggyalázott autóban 

a magnó még szólt

Ricky Martin csak üvöltötte

Un Dos Tres Maria

a te dalod szólt

de már nem táncolhattál 

mert mint langyos eső áztatta a lábad

az arcodról lecsurgó vér

neked kinek az élet addig

vasvillával hányta eléd a szerencsét

ott és akkor valamiért azt mondta

elég elég

Un Dos Tres Maria táncolj még

a hold könnye csorogni kezdett

de már nem táncolhattál rá

ennyi járt ott és akkor

egy elrontott életért...

csak a neved maradt meg nekem

mint karácsonyfán egy ezüstös csengettyű

mikor a többi díszt már leszedtem

csak a neved

de még álmodni tudom szép betüit 

addig reggelente összerakom

mint egy ékszerész

csillogó lánccá a díszes szemeket

csak a neved

boldogtalanságom szép mankói ezek

és mindennap segítenek lenni

a holnapok felé ha kicsit bicegve is 

de menni menni menni....

Mikor érted kiáltok 

vér buggyan a számon

annyira fáj hiányod

házak falak is elémbe állnak 

s hogy ne induljak feléd 

remélem a holnap orvul

majd a szikla csendű percek vermeibe dob

Mikor érted kiáltok

ne virágozz ne sóhajts

ne könnyez mert a csókhoz igen

de a boldogsághoz nem értek

Mikor érted kiáltok legyél ahol vagy

és őrizd meg mi lehettem volna

ajkaidon a friss hajnali harmat

vagy kéklő templomod a szürke ég alatt

Mert én is őrizlek hogy mindig legyen a bánatra ok

mert tudd a hangod ott maradt igen ott

szívem karácsonyfáján

mint a legszebb csengettyűs titok