legland blogja
GyászUn, Dos, Tres, Maria!
arcom megmarkolta a szél.....
de nem az Te voltál
egy régi emlék arról hogy élsz
szomorú szüret volt
learatva egy ifjú élet
de a meggyalázott autóban
a magnó még szólt
Ricky Martin csak üvöltötte
Un Dos Tres Maria
a te dalod szólt
de már nem táncolhattál
mert mint langyos eső áztatta a lábad
az arcodról lecsurgó vér
neked kinek az élet addig
vasvillával hányta eléd a szerencsét
ott és akkor valamiért azt mondta
elég elég
Un Dos Tres Maria táncolj még
a hold könnye csorogni kezdett
de már nem táncolhattál rá
ennyi járt ott és akkor
egy elrontott életért...
Csak a neved
csak a neved maradt meg nekem
mint karácsonyfán egy ezüstös csengettyű
mikor a többi díszt már leszedtem
csak a neved
de még álmodni tudom szép betüit
addig reggelente összerakom
mint egy ékszerész
csillogó lánccá a díszes szemeket
csak a neved
boldogtalanságom szép mankói ezek
és mindennap segítenek lenni
a holnapok felé ha kicsit bicegve is
de menni menni menni....
Mert a boldogsághoz nem értek...
Mikor érted kiáltok
vér buggyan a számon
annyira fáj hiányod
házak falak is elémbe állnak
s hogy ne induljak feléd
remélem a holnap orvul
majd a szikla csendű percek vermeibe dob
Mikor érted kiáltok
ne virágozz ne sóhajts
ne könnyez mert a csókhoz igen
de a boldogsághoz nem értek
Mikor érted kiáltok legyél ahol vagy
és őrizd meg mi lehettem volna
ajkaidon a friss hajnali harmat
vagy kéklő templomod a szürke ég alatt
Mert én is őrizlek hogy mindig legyen a bánatra ok
mert tudd a hangod ott maradt igen ott
szívem karácsonyfáján
mint a legszebb csengettyűs titok
Szerelem és gyász
Valamit adnék még érte...
ha még egyszer játszani hívna az éj
oda hol a tekinteted a csillagoknak mesél
adnék még azért is
hogy hallgassanak a fegyverek
s ne szoruljanak többé ökölbe a tenyerek
Valamit még
kéményekbe meleg füstöt
kannákba zsíros tejet hajlékot mindenkinek
szívekbe tiszta szeretetet meg még annyit
hogy az ember lehessen újra
szerelmes gazdag nemes
Valamit adnék azoknak a lányoknak is
akik nem voltak még soha boldogok
piros csipke ruhát aztán hófehéret
olyan fátyolost
S azoknak szép apróra vágott tüzifát
hol a kályha a dologtalanságot bánja
tenyerekbe gözölgő illatos krumplit
és a gyerekekenek hintalovat
meg a családi asztal mellett boldog kacagást
mert a kistesó foga épp kiesett
és mindenkinek mosolyt meg mosolyt
bármennyit
De már nem oktatnék soha senkit
hogy mit csináljon másképp
mert én sem tudok semmit
csak magamat gyűlölni ölni
és gyönyörködni örökké
örökké csak benned kit meg sohasem ismerhetek...
Apunak
Édesapa elmentél
hát ezért fáj ennyire most
nagyon-nagyon ez a tél
ezért ijeszt meg annyira
ha a sarkon rámkiált a szél...
Édesapa elmentél
de mosolyod örökre itt hagytad
itt azon a besárgult fényképen
ahol éppen odaadod egy lánynak
Odaadod miközben öleled
édesanyámnak...