legland blogja

Gondolatok
legland•  2024. március 28. 11:15

Felettem...

Felettem függ a kék ég,

őrzi Isten tekintetét,

de szertném ha tudnád,

hogy ami az enyém; az a Tiéd!


Szeretném ha tudnád,

hogy ami tegnap lángolt,

az még ma is ég, 

az ma is, a Tiéd!


Szeretném ha tudnád,

hogy így sóhajt most bennem a tél:

- Mivé lettél, ki voltál bennem a tenger,

kék hullámai szemeidnek, hol merre vesztek el?


Szeretném, ha tudnád...

arcom úgy őrzi csókjaid,

mint égett sebhelyek, egy tűz nyomát, 

mint vakok szemei, a Nap utolsó, fénylő sugarát.


De már nem bírom ezt a kínt...,

még is vigasz a szívemnek,

hogy látom amint, a fák fekete ágait,

rózsanínre, életre rázza a tavaszi szél,


újra, megint.

legland•  2024. március 24. 14:33

Várj meg, ott és úgy!

Riadt ez a tavasz, mint egy lány,

ki a lobogó tűz előtt ül és fél,

hogy az a ruhájába belekap.


De Te ne légy az, ha a végtelenből,

kalandozó-szelíd tekintetem,

egy pillanatra az arcodhoz simúl!


Ne ijedj meg attól, ami éget,

hisz a világ egyetlen lángtól sem,

még nem ért véget!


Várj meg ott és úgy,

mint ahogy az őszi harmatra vár,

kertedben egy rózsaszál; 


és én úgy fogok rád vágyni,

mint az Életre, 

halálos zárkájában a rab!

legland•  2024. március 23. 15:09

Ne félj!

Valami hangosan, 

valami úgy zúg bennem,

mint mikor nagy eső dúl,

és a fák leveleit zörgeti,

ott a messzi, távoli dzsungelekben!


Valami zúg, valami indulat, 

ami születés és halál közt,

vezet az úton, mert ismeri a sorsomat.

Valami zúg a romok felett; igen a szívem,

mint fáklyaláng, ha fellobban a sötétben!

Valaki zúg bennem: Lennél e a szerelmem?


De ne félj, én csak sírok utánad,

ne félj, ha megijeszt ez a nagy fény!

Mert álmodni téged nekem nem kevesebb,

mint csodálni, a madárdalos, nyári erdőket.


Ezért pedig visszatartok még,

minden forró indulatot, oly hosszan,

- mint ahogy tart egy év, mi édes napfénnyel borította be,

igen azzal, édes fénnyel, keserű napjaimat.

legland•  2024. március 20. 11:37

Úgy múlok el...

Úgy múlok gyorsan el,

mint fák ágairól a barackvirág,

mikor tavasszal átöleli,

egy fagyos reggel.



Úgy múlok el nyomtalanul,

úgy szerelmed nélkül,

mint egy óceán tajtékos habjai,

ha az a sebes vihar elcsendesül...


Úgy múlok el, mint az a karcsú zátony,

ki bír napfénnyel is, és sötéttel,

de évezredek óta csak,

a szerelmi bánatok tengere ver...

legland•  2024. március 19. 14:25

Csak azt őrzöm...

Csak azt őrzöm belőled, 

mit diófa levele is megőriz abból,

amit neki a felkelő Nap szerelmesen suttog.

Csak úgy őrzöm rólad amit tudok,

mint vén zsugori, kincsesládájához

azt az apró kulcsot.


Csak azt nem tudom, 

hányszor láthatom még úgy a Napot,

úgy, hogy szerelmed elhagyott.

Mert csak azt tudom,

hogy úgy érzem most magam,

mint az őszi Nap fénye,

mikor már elcsúszik reggel, a fagyos lombokon...