legland blogja

messze vannak hűs csókjaid

lázadó szemeim tüzét

mi oltja el

most macskatalpakon jár

köröttem a csend

csak az ég kékje csobog

s pont úgy zokog

mint mikor szemeidből elfolytak

a megbántott álmok

csak játék volt talán

az a csillagos ég

honnan az arcomra hullottál

mint este a szép mesék...

még lüktető szívem

már holnap 

a négy égtájra szegezem

számon a csókod

csak az maradjon 

az meg nekem

mert minden más

csak álom volt...

csak álom talán

ne várj engem

a nap fényében

este ha eljön a hold

akkor láthatsz a színeiben

fagyottan fehéren

de ajkam sivatagán

örökké fáj éget

az a lüktető anyag

nap-ízű csókodból

izzón ami ott maradt

ne hallj engem

mikor eső vagyok

s az ablakodon kopogtatok

ne hallj engem a kertedben

ha a madár dalol

mert nem akarom 

hogy bántson a hangom

de ne várj engem ne

már sohasem

szomorú szép kedvesem

s ha majd fényes villámok

dörgőn járnak felettem

akkor tudni fogom

hogy neked is fáj

ami nem lettél

ami nem lehettem...

rég jártam arra...

hol el vagyok temetve

a szemeidben

de tudod hogy hol vagyok

hát ott keress

ha rám találsz

csak integess

mikor belenézel a tükörbe

rég jártam arra

hol már százszor 

vagy ezerszer is

el vagyok temetve...

néha írok még

valami gyöngét

olyan harmatos hazugat

fekete vagy fehér csipkést

de azért nézz rám

csak nézz rám még

mert ismerős vagy

mint a reggeli napsütés

de állj meg most

ott ahol vagy

mert szavaid csóvás tüze

égeti marja kőszikla arcomat

állj meg ahol vagy

mert ha a fejem fölszegem

akkor utoljára még

felesküszöm rád fel

szerelem

szédülök ebben a lázas télben

fagyos házak falán

csókra nyílnak az ablakok

az egyik mögött te vagy talán

vagy csak álmodok

szédülök ebben a télben

s csak nézem a hópihéket

hogy táncolnak

pörögnek forognak a szélben

ítélet lettél a tél felett

s bennem mint erdőben

az alvó vadak mik a napra vártak

úgy ébredtek fel a tavaszi vágyak

hát tárd ki a karod

s szeress úgy mint még

soha senki

s mondd

ez már itt a nyár

te bolond