legland blogja
GondolatokAz idő igájában
Az idő igájába hajtott fejem fölött
az elmúlás már megsebez
minden napsütés érlelte örömöt
pedig harcolok még ellene míg tudok
hiába értettem meg
hogy karddal a kezemben is
csak vesztenem lehet...
Mert minden szavam már dadog
mi szépen csalogat de nem éri már soha el
nem a legszebb csillagokat
s a legvágyottabb szerelemért sem tud állítani
a hegyek csúcsaira
égig érő aranyban tündöklő szobrokat
Mert az összes szavam már karcos s béna
csak azok ragyognak
csak azok táncolnak még
amik neked
a nyári Napnak mindennap valamit hazudnak...
Ami olyan...
szeretem a csendet
könnyű így gyönyörködni benned
mint téli tájban
mikor a hó ráfeszíti azt a hófehér rendet
szeretem a csended
olyankor elvesztem ezt a szennyes világot
bár próbálom tisztára mosni magamat
mindig koszos leszek mindig melletted
szeretem a csended
mert az igazi csend az ez
hogy ha mindenütt hangos is a zaj
én a szívemben akkor is csak téged hallak
csak téged halkan
mint mikor télen a tájat belepi a hó
s befed mindent ami koszos
és nem hallható nem látható más
csak a fehér hó
ami olyan mint a ki nem mondott emberi szó...
De kemény...
kemény e szenny
mi a szívemig ér
mert hazudtam nektek
még napsütést is oda
hol minden csupa zuzmara
hazudtam pedig a szívem
az igaz Istenhez van szokva
hazudtam a harcot
a sebeket hogy abban a nagy csatában
én vittem azt a rongyos
golyó tépte zászlót
csak egyet nem tudtam hazudni soha
senkinek igaz szerelmet
de kemény ez a szenny
mi most a szívemig ér
csak ha rád gondolok
akkor lágyul meg törik el ez a tél...
csak akkor öltözik mint tavasszal a fák
csak akkor a szívem virágba
de kemény ez a szenny
talán holnap legyőzi egy álom
mikor a hold lopakodó csendje
már az alvó fagyos háztetőkön oson...
Maradnod kell
a végtelen égen át szököm hozzád
talpam alatt csikorognak a csillagok
de tudom nem érek oda soha
mert meghalok
de tudd örökké feléd megyek az úton
mert te vagy az út
te kiért a szívem még dobog
mert ajkaimra peregtek egyszer távoli álmaid ízei
mint hegycsúcsokon őrt álló magányos fenyőkre
a hold bánatos könnyei...
azóta tudom hogy te kellessz te örökre
mert magamba ittalak mint tiszta esőt a föld
s nélküled már csak por lehetek
csak por már a halálom előtt
hát ne engedj el ne
míg úgy érzed a szívemben ott
van neked egy menedéknyi hely
amiért még maradnod lehet
amiért maradnod
igen maradnod kell ....
Elloptad...
Elloptad minden szívverésem
minden igenlésem
mikor jajgatott bennem a dér
Elloptad minden didergésem
elloptad mindet
mit adott ez a tél
Elloptad az összes csüggedésem
s reggel már
jóízüen ébredt bennem
minden semmiségem