legland blogja

Gondolatok
legland•  2024. április 17. 17:51

De hagyom...

( Vívódás az úton )


A szemed most alszik,

mint a mesékben,

az a keleti város;

de ha felébredne, mint tegnap,

az én földbe döngölt szívem:

azt kérdezném: "- Lennél e,

lennél e a Nap velem,

füstös, sötét gyárkémények csúcsán, 

a felhők ölében?

- Lennél e kék zászlója a békének,

lennék e ott, 

a halált osztó fegyverek csövében?"


A szemed most szunnyad,

nem takarom ki, nem akarok még,

még nem, belelátni:

nem akarom feneketlen mély magányomat;

még nem, mind neki odaadni.

A szemed összes drágasága még alszik, hét pecséttel lezárva,

de hát nem feszíthetem fel,

csak azért, hogy ráragyogjon mosolyom,

olcsó-szép, koporsója.

Nem feszíthetem fel, nem; tudom én ostoba.....


A szemed most szunnyad,

de ne ébredjen arra fel még; vagy soha,

hogy egy nagy tűz után úgy fájnak a csókok, a boldogságok,

mint harcos arcán a sebek:

mit metszett tíz éles szablya!

Hát ne hagyd magad, ne hagyd:

-szinte hallom ahogy felettem suhan majd a hajad,

de hagyom, hogy eltakard vele nagyon,

mikor nem akarod,

hogy felettem lobogjon; a legszebb Napom....

legland•  2024. április 16. 11:41

Mert örökre elhagyott...

A kelet ismeretlen szépe Ő,

jön velem szembe és azt mondja:

- "Szia"!;- ennyi csak a magyarsága.

A vassal még elbírnék;

de a kor, a tüzeket szívemben már halkítja...


"Szia";- de nem engedem,

hogy ez a szó rabul ejtsen,

pedig hogy szerettem szolgád lenni;

de mennyire: Te nagy betűs SZERELEM!


De hát ilyen a koldusok sorsa,

elég ennyi; 

egy szónyi, édes alamizsna...


És a szeme:

mi palotája legszebb éke; 

mikor elém esett a földre, lehajoltam érte:

- mert még szerény; s nem az arcomra vetette;

de őt már vitte is tovább ifjúi lendülete...


Felkaptam ezt a virágzó fényt, s elfutottam vele,

jó lesz majd magányos napokon,

jó lesz feldíszíteni vele:

keserű-szép, mulandóságom,

és jó lesz elsiratni is, azt a romlatlan-szép pillanatot,

ami akkor ott meghalt, mert örökre elhagyott...

legland•  2024. április 13. 17:35

Mint méhes, édes titkait...

Befutja szemed valami szép,

egy könnycsepp,

ami a lelkemig hasít szét!


De nem látok bele,

mert oly nagy a mélysége;

mint tengerfenéké,


hová a ledobott mérőón,

sosem ér le.

Befutja szemed valami szép:


 Ó, kérdezem:"- hogy lehet,

mint; hogy ez a kéklő: ékkő-kikötő,

még nem kellett senkinek?"


Befutja szemeid, valami szép,

és én addig kutatok, végtelen öbleiben,

míg meg nem találom, azt a csöppnyi rést;


min bejutva, lelkedet meg nem ismerem,

mint méhes édes titkait;

egy odatévedt, éhes ismeretlen...

legland•  2024. április 13. 10:37

Úgy kerestem...

Zengett az ég, az éjszaka peremén,

de tudom, csak kettő nem aludt;

Te meg Én!


Zengett és zsugori kézzel mérte,

mert merte:

az álmokat az éj.


Villámok rezegtek kéklőn az égen,

mint a megszakadt erek szoktak,

szívűnk mélyében.


De a villámok csak rezegtek, zengetve az eget,

míg én, mint sivatagban

az utolsó fák gyökerei a vízet,


úgy kerestem szépséged kútjait,

úgy kerestem ott,

a szemeidet.


Pont úgy, 

mint a lángra lobbantott mágja vöröse,

hogy a Nap bársonyos arcát felette,


egy vad, férfi csókkal elérje...



legland•  2024. április 10. 10:31

A reggeli lányok...

A reggeli lányok a legszebbek:

a buszhoz sietők, a korán kelők,

a szappan illatúak; 

a fáradtságuk súlya alól is,

kedvesen rád nevetők.


Kiknek akkor is van,

egy mosolyuk feléd,

mikor őzike árnyékukon átbukva,

csak annyit tud kérdezni ajkamról;

"Az Isten miért ver...:",


- hogy hogyan lesz: fekete gyászfátyol oly gyakran,

szívünkön a szerelem,

mikor az a legszebb színes selyemszalag,

mit tud szőni vágyaiból az ember? 


De a reggeli lányok a legszebbek,

mikor arcukon az esti álmok pírját,

a felkelő Nap sugara; arannyal mossá át,

s szemükben a titkok is még oly szépek,

mint kincsesládák mélyén,

az ellophatatlan, sosem látott ékkövek...,


Oly szépek, mint könny-eső áztatta hegyekre:

- szemeinkre, ha színes szivárványt fest, 

egy bánatos vihar után:

Isten, vigasztaló, mosolygós ecsetje.