legland blogja

ma holnap vagyok

ma kék vagyok

ma víz vagyok

suttogó semmittevés

prizma élén

színes fénytörés

koldusnak dobott

forintos megértés

az álmok paplanjai alatt

ziháló szívverés

ma érc vagyok

acél

mert van cél

holnap hulló falevél

ha nem vagy

s a semmibe forgat

dobál a szél

elmennék érted

mint a tenger

déli partjaihoz

a napégette 

aranyhomokért...

még akkor is

ha csak 

egy kevéske

egy villanásnyi

napsugarat adnál kezembe

még akkor is

ha utoljára lenne

elbocsájtó szép szavad

zene

lelkedre feszített szívembe...

Egy sziklából faragott vagyok,

valakikkel, akiket így hívnak:

-Magyarok!

Nem érdekel, Párizs,

Brüsszel, magamat is utálom,

mert testvéreim nélkül,

korcs vagyok,

csak, a kutyaólamba ugatok.

Ahelyett, 

hogy a másik anyját szidnád,

káromkodj így:

trianon

mi ez a hajsza

ki űzi  szívemet ma bajba

hová tünnek csókjaim

mik már szürkék

mint a  Szajna

hová tűnt bűnös szívem

talán valaki elfogta

mi ez a hajsza

ki űzi véremet ma bajba

ha felhők alá bújva

meglesem

amikor a hajnali harmat

az arcodat megmossa

Megszerettelek

mint eperfa zöldjében

a magányos csendet

mint suttogó faleveleken

azt a sok szellőhangú

szép üzenetet

Megszerettelek

hát még ringatom egy kicsit

lelkemben a lelked

míg messze valahol

egy kis falu harangja szól

de mindennél szebb

a Te lombos ágú

dús büszke csended...