legland blogja

Nem tudlak már szeretni,
sebben és vérben fekszem,
és még szúrnak szilánkjai
a nevednek...


De mikor majd az égen,
kéken lobogva,
ott bolyong a lelkem,
megkérem az Istent,


hogy ha sírt értem,
most már nevessen!

Istenek csendje van,
hulló falevelekbe zárva,
átölelek egyet,
hogy mikor,
a szívem örjöng érted,
egy kicsit csitítsa.


És egy színeset,
a számra is teszek,
hogy ha ajkam,
a nevedet kiáltja,
meg ne ijedjenek,
a hangomat hallva,
a fekete, nagy hegyek!


Istenek csendje van,
hulló falevelekbe zárva,
csitítsatok még,
csitítsatok, de már csak ma,
mert holnap szólni fogok...
Reccsenve döng majd a jég!

Halálos, keserű pecsét,
az utolsó csók a számon,
nem törheti más fel,
csak Te, az álmom.


Csak Te,
ha leveszel a keresztről,
és azt a fekete átkot,
lecsókolod, le, a számról.

megsúgom nektek
mi a szerelem
mikor egy öleléstől
megmozdulnak a hegyek
s a Nap egy csóktól
lezuhan az égről


mikor a vágytól
nagy súlyos tengerek
felágaskodnak a Holdig
s könnyeikkel 
kékre mossák az eget
kelettől nyugatig


no ez a szerelem
de ezt túlélni nem lehet