legland blogja
BarátságMég virrasztok én
arcod alvó márványán
már virraszt az éj
de az utcákon még jönnek mennek
emberek kedvesek és kedvetlenek
s valahol messze is
még füstölög egy karcsú gyárkémény
arcod alvó márványán
még virassztok én
és tekintetem sem pihenhet meg
kell neki a kőkemény remény
és olyan új dalok
mik ha a homlokomhoz érnek
még akkor se szédülnek
s álmodni még akkor is mernek
igen kellenek
arcod alvó márványán virrassztok én
de őszinte leszek
énekelni már nem tudok neked
csak mint viharlámpa apró fénye
a reménységet szórni feléd
minden sötét kiégett éjjeledbe...
Nevess, a csillagok szemeibe!
mert engem aki szeret
poharamba tegyen
minden reggel friss vizet
de annak forrása
csak a szíve csak az lehet
mert engem aki megszeret
annak a csillagok közt lesz az ágya
hol a csipkés szélű örök csend
az ott a párna
mert engem aki megszeret
ha még nem az
akkor lesz csak árva
de ha egy utolsó szalmaszálban bízna
érte olyan lennék
aki a tűzzel is szembe szállna
mert a keresztem ez
óvnom kell aki ma
szíve rémisztő zajától menekülne
valamerre arra az égbe
vagy le a mélybe az örök csendbe
mert engem aki szeret
mikor boldogan nevet
olyankor a csillagok szemeibe nevet
hova elrejtettem minden szép mesémet
és mind az övé lesz az utolsó napsugárig
mit eddig őriztek nekem ott
a zajos Föld felett
szívükben a néma csillagok
Mint az enyémbe ma
vannak bennem boldog részek
a semmiben a minden
hol te vagy még ma
te a menedékem
vannak bennem szomorú részek
azok a mély szív alatti termek
hol rabságot szenvednek
a szerelmes tüzek
vannak bennem még boldog részek
a kezeimre ha nézek
mint annak a hintázó gyermeknek
ki mikor az ég felé repül
s a fény felé kap
akkor a tenyerébe zuhan
mint egy pöttyös labda
a lángoló tüzes nap
pont úgy
ahogy az enyémbe ma
mikor az égről a felhőket levettem
a te távoli szemeid
forró kék sugara
Ha elmúlnak
kegyetlen a csókod
mi szám ízében kutat
kegyetlen pillangó a csókod
ahogy halott virágaim
színeitől várják a bókot
kegyetlen a szemed
ahogy álmaim fáradt hajóit
elsüllyesztik azok a kékek
de szavad dermesztő íze nyugtat
várj
ahogy arcom lángoló vulkánjába
szám tűzfényű kürtőjébe
jég-ízű hűsen belecsap
kegyetlen csókod
kegyetlenek lesznek ha elmúlnak
Elfárasztottak harcaim
megtaláltalak
de most még csak
borotvaéles soraid
csillogó élei
sebzik fel
hajnali arcom
ébredő ráncait
minden reggel
vakon és törpén nézem
titkos magasságod
elérhetetlen
hófehér csúcsait
de érzem
ahogy szemeid
tüzes élei átmetszik felettem
a nap sugaras fényeit
de most csak ülök
csak fekszem és pihegek
mert elfárasztottak harcaim
annyit néztem
annyit vártam
a Te szemeidet