kozmazsu blogja
GondolatokA "Ratkó" gyermek
Csicsíja-buba
miért jöttél világra
nem kellettél már
kemény törvényen
kinzatott magzatvízből
itt vagyok mégis
Illatos réten
búzatorzs sűrűjében
sétáló madár
Ha én madár volnék...
Ha én madár volnék
akkor lennék boldogha mindenki dalolnas nem lenne az embermammon hódolója
Ha én szírti volnékmindig égbe szállnékIstennek dalolnékköszöntőt rebegnék
szeretet vinnékfelnézve az égrekiteríteném ottszívetek köszönve
Ha én madár volnékmindig énekelnékmadárcsőrbe rejtettgönygharmatot vinnék
Szárnyamsuhanásasimítana rajtadmosolyod legyen ma
felkeltője Napnak
"Megkötöm lovamat" c. magyar népdal dallamára, avagy, "Ha én rózsa volnék....." ami szintúgy ennek a népdalnak a dallamára íródott.
Szilánkok így kora reggel
Nem sürgetem a jelent, sem jövőt,
hagyom érni a dolgokat.
Nem sürgetem az időt,
ha restség fojtogat,
hagyom érleljen magokat.
Nem bánt, ha közönyösnek
néznek mások,
mert nem látható a gondolat,
én csak várok, kivárok,
hagyom érni önmagam.
S amíg, a nagy forgatagban állok,
és csak nézem a "nagyokat",
az egyhelyben tapodó csendemben
én érlelem a magokat.
Eközben lelkemben gyúlnak csillagok,
csóvájukba a türelem simul,
bár már cikáznak is tova,
de nem nyomtalanul.
És én csendembe burkolózva
konokul, megátalkodottan,
vigyázón érlelem a magokat,
hogy szárbaszökkenve
láthassam, féltve őrzött önmagam.
Valami dal....
Valami ború, valami szürkeség,
törékeny érintés, mely fájón hajlik
hol vannak reménynek, vágynak
fátylába kupacolt rojtjai?
Tündöklő fényéből hiányzik Valami:
fürtöske hajlása, szíve dobbanása,
bubám hangjának hallása,
valami tündérfény lidérces álomban,
Valami, szívemnek bársony-simítója.
Valamit adj innom,
vágyszomjam oltani:
forrásnak illatos vizét,
szitáló harmat cseppjén
átcsillanó mézízű könnyét!
Valami fellebbent, valami elreppent,
lelkemben
valami elfeslett.
Valami szürkeség,
Valami érintés,
Valami elveszett,Valami kell nekem!
Valami hol vagy már?
Valami csillámfény
repked az ég alján,
valami átsuhant
lelkemnek kapuján.
Szitakötő szárnyát
átszövő nap fényét,
mint szivárványt öleli
Valami,
s köti titok-rejtő csokrát
áttetsző létvirágból,
szirmain a napszálakban
megcsillanó reménynek.
Reménynek csokrából
Valami magaslik,
ég felé nézőben
susogja: -itt vagyok-!
Valami!
Az utolsó keringő /II/.
Tiszavirág létembe harap a fájdalom
csontszöveteimet szú rágja szét - porol.
Szívemben még ütnek néma dobok,
míg kérész násztáncával az éj eloson.
Egy utolsó tánc, - egy lampion,
az utolsó dal, mely elsodor,
egy keringő, lelket melegít,
s tovább repít az örök életig.
Levetett ruhám, vásott rongyciha
elkopott az úton, mi haszna van,
rostjaiból k'lárist készítek,
haláltáncát járó kérésznek.
Egy utolsó tánc, - egy lampion -,
egy utolsó dal, mely elsodor,
egy csillanás, mely lelket megbékít,
s tovább repít az örök életig.
A tündöklő Tiszán is harap a fájdalom,
csontszövettel szú már réges-rég jóllakott,
szálló porok néma dobokat rezgetnek,
s a por, keringő, a semmibe vesznek.
Egy utolsó tánc, - egy lampion -,
egy utolsó dal, mely elsodor,
egy simítás, mely lelket melegít,
s tovább sodor az örök életig.