kozmazsu blogja

Úgy szeretnék újra gyermek lenni,

úgy szeretnék csodát várni,

Anyám mosolyából kicsenni a titkot,

 Apám kezéből a szeretet simítót,

 s lelkük rejtekéből a régi-régi

gyermeki karácsonyt!

Mikor előkerültek a „titkos anyagok”,

a drótok, rafiák, gesztenyék, diók,

s a dédelgetett, kisimított ezüst csoki papírok,

 hogy ünneplőbe öltöztessék

az Anyám készítette szaloncukrokat.

Vágyom…

A titkot, a szeretet titkát, az örömet, a csodát,

szeretném újra átélni, megélni az ajándékszületést,

 ami csak az enyém, s másnak ilyen nincs,

mert nekem készült, nekem csinálták, két kézzel,

melynek minden mozdulatában ott lapult a szeretet.

Nem nagy csodákra vágyom, csak egyszer még,

egyetlen egy gyermeki lelkületű karácsonyt!

Égősorok helyett,

a billegő gyertyák és vattapihék, csillagszórók ékét,

és a fa alatt hallani, énekelni, az énekek énekét.

Követelőző lettem, talán, mert még mindig vágyom?

Követelőző lettem, mert kell
az a fényes Karácsony?

Mit gyertyák könnycseppjei festettek hófehérre?
amit, Angyali szárnyak terítették szét:
a Titokzatos Éjt?
Melyet megkoronázott csilingelő hangod,
mint egy szarvas húzta szán?
Hallom Anya!
Mily gyönyörű volt:
látom már!

A szegénység bekandikált az ablakon,
de a boldogság mégis lángra kapott!
Izgalom, s öröm rózsái égtek arcodon.

Nekem még mindig Te vagy a Karácsony,
bár nem járnak már erre szelíd szarvasok.
Nem zeng a házban hatszínű dallam,
csodaváró hangon, égig érő sóhaj!

A fa körül ülve vártuk a Csodát,
hogy értünk is szülessen meg Messiás!
Ma már csak úgy van, hogy várom nagyon,
Ilyenkor elgondolkodom, mitől változott meg a karácsony?

A külvilág fényárban tündököl.

elvakít a mammon fénye, de azért

újra itt van a Karácsony!

Én pedig csak vágyom a Karácsonyt….

Lelkemben gyúlnak csillagok,

melyek az égig hatolnak,

s bennük arcotok mindig felragyog!

Így kívánok Néktek odafent az égben,

de  itt lent a földön is

minden jóakaratú embernek

Áldott, Karácsonyt!

Nekem az ősz nem  a fák halálát,
nem a szikrázó napfény hiányát,
hanem a békét, és megnyugvást,
- a megújulás, az újjá születés
titkos varázsát - hozzák lelkembe.
Pihenni vágyik  a természet,
hogy új erőre kapjon, és egy
teremni képes új világot szülhessen,
tetszhalál mivoltából tavaszra!

Mikor a fájdalom

némaságra késztet
megrekedt szavaim
egymásnak feszülnek.

Sebek, könnyek,
gyöngyök, vermek,

Szavak sírban,
lelkem kínban...

_

Mikor a sírás könnyekké

nem jajdul, mikor már

hasad, törik, s szóvá sem

sajdul, mikor már nincs,

mert elég a sokból

néma szavaim sikoltva,

kifeszítettként, íjukra hajolnak,

s tétlen némasággá torzulnak..

Mocsári lile,
sehonnan lett árvaság,
nem vagyok sehol.
 
Gyökeret markol
mert lápba tévedt sasom,
kivágták a fát.
 
Kopár hegyek között
botorkáló gondolat
nem költ többet már....

Csicsíja-buba
miért jöttél világra
nem kellettél már

kemény törvényen
kinzatott magzatvízből
itt vagyok mégis

Illatos réten
búzatorzs sűrűjében
sétáló madár