kozmazsu blogja

Sötét szobának zugában
Kuporog lelkem - fázva
dideregve, fénytelen
keresi a fényt - nem dereng.

Úttalan utakon bolyongva
koldusként, árván,
bújkálva
fák árnyékaba rejtve

Hideg tél - vacogok
Hol bújkálsz kismadár
Csácsogó, szépröptű,
hegyek közt ívelő
szivárvány

Szikrázó színedben
 fürdőznék meg én
aranyló sárgádban
melegednék én

Csácsogó madárka
szállj el messze földre
mondd el ó madaram
nagy keserűségem

Itt bújkál, itt vacog
koldusként árván
szívemből, vacogó lelkemből
 éneklő
csácsogó madárkám

Szobának zugában
kuporog a lelkem
hideg van, bújj mellém
melegítsd át szívem


Hajnali kesergő,
nem vers csak cirpelő
lelkemnek éhsége
 szárnysuhogás, ének.

Ne tudatos, buggyanó, reggeli suhogó, éktelen, rímtelen, hasadó, faragatlan sóhaj.

Morzsák

Ingovány, ködfüstű, bűzös.
 Morzsák hullnak kézből
jószándékkenyérből
Suhan, pottyan, merül
kis Lile- mocsárba-
repül a morzsa
-kapna utána, -
  hol van?
Alámerül  posványnak vízébe
Lile fuldokolva kérdi:- hát Te?
Posványos lápvize orrába szökik,
levegőt, levegőt! Mégis morzsát eszik.
Egyiket otthagyja, másikat elkapja
tudja, hogy más nem jut
- csak morzsa -.
Kérne ő falatot, jóízűt, zamatost,
Ha  morzsa nem volna!
-Valami ittmaraszt, valami fogvatart,
repülni, elmenni, ne hullj elém morzsa!-
Gúzsbakötött lelke ám, ha szabadulna
Mindig hullik morzsa, mindig visszatartja,
pedig már búcsúzik, más utat keresve,
nem kell néki morzsa,
 morzsa alamizsna.
Keserű sikolya lápbafullva.
Ki hallja, ki látja? Csak a morzsa!
Morzsának énekel, morzsának
terít, morzsának alázza, bubázza
s mégis csak dúdolja
 jószándékkenyérből
hullj, csak hullj csak morzsa!
Társul már pillangó morzsavacsorához,
Lile óva inti:
-legalább te repülj,
 legalább menekülj,
 fogva tart a morzsa!
Óvja Lile lelkének lepkéjét
Legalább te vidd el szeretet békéjét!
Vidd magaddal kérlek,
virágpoként hullajtsd
ne legyél rabságban
lelkem pillangója!
Ne gyere többet már
 morzsavacsorára!
Ingovány, zavaros, bűzös,
s oly gyönyörű,
morzsák hullnak kézből,
jószándékkenyérből,
Lile látja, érzi, alábukva kérdi:
Hol az út, mely kivezet
morzsatemetőbül?







Szeretettel: Zsuzsa

Bár borús a reggel és szomorú az idő, de az én lelkemben ma mégis fény ragyog. Vannak még szép napok! Csüggedt lelkemnek utatmutató, bíztató szép napok, Többek között ez a mai nap is ez. Karinthy Frigyes jut eszembe, miközben itt ülök és írok, "Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek". Ma reggel a posta levelet hozott. Székesfehérvár Polgármesterétől kinek elküldtem az Idők alagútjában című kötetet egy levél kíséretében. Két nap alatt itt volt a válasz, ez volt a ma reggel. Csak egy-két sort idézek, ami Apámra vonatkozik. "Édesapját nagyon jól ismertem, tiszteltem és szerettem. Ő egy igaz EMBER volt. Megtiszteltetés, hogy édesapja verseit és aforizmáit tartalmazó könyvet az Ön aláírásával számomra elküldte. Versein keresztül még jobban megismerhetem azt a nem könnyű életutat, amit édesapja bejárt. .......Édesapját tisztelő és szerető emberként emlékét szívemben megőrzöm." Talán nem is kell mondanom, hogy a levegőt igen szűken mérték ezekben a percekben. De lelkemet nagy melegség járta át, és boldog voltam. Azért is, mert ebben az emberben, aki ezeket a szavakat írta nem csalódtam. Mindig ilyennek ismertem és reméltem, hogy az idő nem változtatta meg őt. És vannak még szép napok bizony! Aztán eltelt pár óra, rápillantottam a sok teszem-veszem közt a monitoromra és megjelent egy üzenet. Ilyenkor szoktam elengedni a kezemből mindent és azonnal olvasni. És megint csak azt tudom mondani, hogy vannak még szép napok. Vallejo méltatása volt az üzenetben, de nem akármilyen. A természet kis csodája, számomra is csodát varázsolt, amiben még nem nagyon volt részem. Hirtelen nem is tudtam, mit is kezdjek most. Válaszolni rögtön nem tudtam, hiszen könnyeimmel küszködtem. De éreztem rögtön kellene valamit írni, mert sürgős, mert ez a csodás pillanat elillan, pedig ezekből kevés adatik az életben. Illedelmesen megköszöntem, ahogy rendjén való, de tudtam ez kevés. Nem magamért vagyok boldog, hanem Érte, aki nem érhette meg ezeket a méltató szavakat, csak talán mindig remélte. Ígéretek felhőjével betakarták szárnyait, mely mögül nem villant reménysugár, s elhagyva ezt a földi létet, csak nagy kiáltást hagyott maga után. MIÉRT? S nem volt más vágyam, csak szárnyára bocsátani a kis csodákat, hogy végre láthassák a napot, hogy ne fiók mélyibe leljék halálukat. És ez a csoda! Megkapták a szárnyakat és talán teljesíthetik küldetésüket.Köszönöm Vallejo, hogy vannak még szép napok! Mikor felragyog a nap és bizton lehet mondani, hogy érdemes volt. Erőt adtál nekem, hogy én is a magam küldetését teljesíteni tudjam. Méltó milliőbe, méltó zenék közé ületni verseit, ahogy ő szerette, azt és úgy játszani, ahogy ő szerette és elvárta tőlem. Épp a mélyponton voltam, mert mindig van ilyen, hát most kipattantam a posványból és újult erővel, fényes fáklyával indulok az előttem álló útra. Mert nem mondhattam el senkinek, hát elmondtam most mindenkinek, hogy vannak még szép napok!

Lelkiismeretünkkel mások is beszélgethetnek, anyanyelvén azonban igazán csak mi értünk.

A magányban nem elsősorbgan a csend nyomaszt, sokkal inkább a mások jelenléte nélküli szüntelen találkozás önmagunkkal.

A meggyőződés nélküli ember olyan, mint a rugó nélküli óra: hasztalan létezik, nem számolnak vele.

Csak a türelmetlen éri be éretlen gyümölccsel.

A magunk baján jutunk el mások megértéséhez.

"Az utókor szemüveg nélkül is pontosabban látja jelenünket, mint mi mikroszkóppal." /Kozma László/

"Aki a sarjadót a teljesség igényével ítéli meg, nemcsak logikai hibát vét, de akarva-akaratlan fékezi annak kibontakozását is." /Kozma László/