kozmazsu blogja

Úgy szeretnék újra gyermek lenni,

úgy szeretnék csodát várni,

Anyám mosolyából kicsenni a titkot,

 Apám kezéből a szeretet simítót,

 s lelkük rejtekéből a régi-régi

gyermeki karácsonyt!

Mikor előkerültek a „titkos anyagok”,

a drótok, rafiák, gesztenyék, diók,

s a dédelgetett, kisimított ezüst csoki papírok,

 hogy ünneplőbe öltöztessék

az Anyám készítette szaloncukrokat.

Vágyom…

A titkot, a szeretet titkát, az örömet, a csodát,

szeretném újra átélni, megélni az ajándékszületést,

 ami csak az enyém, s másnak ilyen nincs,

mert nekem készült, nekem csinálták, két kézzel,

melynek minden mozdulatában ott lapult a szeretet.

Nem nagy csodákra vágyom, csak egyszer még,

egyetlen egy gyermeki lelkületű karácsonyt!

Égősorok helyett,

a billegő gyertyák és vattapihék, csillagszórók ékét,

és a fa alatt hallani, énekelni, az énekek énekét.

Követelőző lettem, talán, mert még mindig vágyom?

Követelőző lettem, mert kell
az a fényes Karácsony?

Mit gyertyák könnycseppjei festettek hófehérre?
amit, Angyali szárnyak terítették szét:
a Titokzatos Éjt?
Melyet megkoronázott csilingelő hangod,
mint egy szarvas húzta szán?
Hallom Anya!
Mily gyönyörű volt:
látom már!

A szegénység bekandikált az ablakon,
de a boldogság mégis lángra kapott!
Izgalom, s öröm rózsái égtek arcodon.

Nekem még mindig Te vagy a Karácsony,
bár nem járnak már erre szelíd szarvasok.
Nem zeng a házban hatszínű dallam,
csodaváró hangon, égig érő sóhaj!

A fa körül ülve vártuk a Csodát,
hogy értünk is szülessen meg Messiás!
Ma már csak úgy van, hogy várom nagyon,
Ilyenkor elgondolkodom, mitől változott meg a karácsony?

A külvilág fényárban tündököl.

elvakít a mammon fénye, de azért

újra itt van a Karácsony!

Én pedig csak vágyom a Karácsonyt….

Lelkemben gyúlnak csillagok,

melyek az égig hatolnak,

s bennük arcotok mindig felragyog!

Így kívánok Néktek odafent az égben,

de  itt lent a földön is

minden jóakaratú embernek

Áldott, Karácsonyt!

Virágvasárnapi gondolatok
 
A keresztfához megyek,
mert máshol nem lehetek.
A Golgota hegyén hallgatom:
az össze-vissza dallamot.

Fáj nagyon!

Virágvasárnap Jeruzsálemben
Pálmaággal borított az út,
Hozsanna zeng mindenünnen
Jézusnak, Dávid Fiának,
kit szeretett népe várt nagyon!

De jaj!

A hold feketén feszült fel az égre
azon a csütörtöki napon,
melyen Jézus elárultatott.
Péntekre virradóra, kakas szóra
már a hű is tagadott.

Hiába…

Templom padlón
30 ezüst  csengett,
cselvetők arcán gyúnymosoly.
Hiába minden, mert észrevétlen
a Hozsanna „Feszítsd meg”-re változott!

„Isten ama Báránya,
Hogy' jut a keresztfára?”

"Kifosztva, véresen áldó szavunkra várt,
Neki már nem maradt semmi más
s mi mégis, száraz torkkal harsogtuk:
Barabás! Barabás! Barabás!"

Keresztfáján kifeszítve,
szelíd szemét ránk emelte,
ennyit mondott: szomjazom…!

Minden évben, húsvét-tájban,
miközben keresztutam járom,
Barabás mivoltomon gondolkodva,
csak egy zsoltárt dúdolok:

„A keresztfához megyek,
mert máshol nem lelhetek,
nyugodalmat lelkemnek.
Ott könnyárban leborulok,
bűnterhemtől szabadulok,
hol a bűntelen szenved…”

Hegyek felett angyalsereg,
szárnyaikon remény lebeg,
susogják, hogy: jer, csak jer!
Itt a ritmus, kapd csak el!

Tam-tam - dobog már a ritmus

Pöm-pöm - máris peng a húr

Szellő fújja egybe őket,

öröm táncot jár az ujj!

Tavaszi zsongás,

bimbós tánc,

szerelmes dalban

örömtánc!

Dallam a régi,

de új széllel jár

ritmus és dallam

szívdobbanás!

Köszönöm a valcert

Örömtánc!

Szárnyat adtál

szívemnek,

szabadságot

lelkemnek!

Szivárványhídon
barázdabillegetők
misztikus tánca

Hegyek könnyéből
csippentett fátyolvirág
Isten tenyerén

Repkény ága közt
Gábriel vigyázza nászt
Isten mosolyog....

Legyél, aki....