Vízízű

Pera76•  2018. június 6. 13:51

B. valamikor még ‘89 előtt a város szélében egy fabódéban árult. Dekoratív csaj volt és szőke. Fru-kolát, Azugát, Gambrinust és kétféle kakast árult. A kakasok nem éltek, de nem is voltak döglöttek. Pont, mint az egyszeri mesében, ahol a szegény leány fel is volt öltözve, nem is, stb. 
A pergelt cukorból készült kakasok formába öntött nyalókaként egymás hegyén-hátán hevertek egy fadobozban.  A tájkép címe: tyúknélküli csoportsex szopásra várva.
Kakasságukat isten tudja, minek köszönhették. Kérdeztem, de választ nem kaptam a szőkétől. Isten más hajszínű lehet.
Szabálytalan apró fehér, sós ínyencséget is kérhettél. Olykor kaptál is. Ha volt.
Bár kakas névre keresztelték születés után ezt a példányt is, de ez sem kapirgált a szemétdombon, és nem vett részt a csirke-előállítás legelső fázisában sem soha. Szegény csövesként látta meg a napvilágot. Kukoricaszemeit kinyomták a parázs fölött, aztán elsózták, és újságpapírral karöltve végezte.
Újságpapírral még többen végezték. Sőt falevelekkel is. Ha óvatlanul kirándulsz, beleléphetsz a végzésekbe.
A fabolt ment, bár egyhelyben állott. A szőke lány gyűjtötte a banisokat, lejeket, mint a trófeákat. Trófeából lehet, hogy több összegyűlt, de a pénzt számolni könnyebb mesterség, mint emlékezni bókokra, deltákra, bicepszekre, virágcsokrokra vagy éppen a hosszára. A hosszúságot verte a kerület amúgyis. A kerületeket meg nagyon-nagyon szerette a dekoratív lány. És őt is szerették, édesen, sósan. Mert ritka volt, mint a fehér holló.
Néha a Fru-kola kevesebb bubit produkált kibontás után, de ezek a fránya gépek a gyárban. Nem kupakolták le rendesen. Egyszer meg se rendesen a lányt. Mert a virágcsokrot vivő – vagy nem vivő, mindegy is - Fru-kola ivás után iszonyatos hascsikarást kapott a bódé hátánál levő bokrosban.
A lány hallgatott azzal, mint szar a fűben, hogy fel szokta vizezni az üdítőt, kettőből hármat is csinál. Így szaporított. Lejt. És végzéseket az erdőbe. Amikbe beleléphetsz, ha óvatlanul kirándulsz.


‘89 után másképp áll a leányzó fekvése. Tele vannak az üzletek termékhalmokkal. Húszféle sör. Zöldség-gyümölcs hegyekbe rakva. Minden, mi az ég alatt szem-szájnak kellemes. Eduárdok. Welszi bárdok. Lefejezett tanyasi kakasok. De cukros, sós nincs. Kicsi volt, s elfogyott.
Nagy pillangókat is lehet látni, ha dubajozol. Kisebbekbe lépten-nyomon belebotlasz. Gintonicért megkapod. Whyszkiért visz, ki ért. Ingyenért is. Ami tömegcikk, amit az orrod alá nyomnak, aminek értéke nincs. Se nem sós, se nem édes.
Olyan, mint amikor beleharapsz egy mai gyorsérlelt, szabályos kör alakú, mindenhol egyformán pirosképű almába. Nem több, mint egy csésze víz. Egy eperbe. Kanál víz. Eszed a paradicsomot. Az uborkát. Mind egyforma.
Hunyd be a szemed és kóstolgass. Szőke, barna. Vízízű.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Pera762018. június 8. 13:03

@DonGiovanni: Köszönöm szépen!
@Törölt tag: Valóban. És sajnos...
@SzaipIstvanne: Itt is ezt tudom mondani: sajnos...

SzaipIstvanne2018. június 8. 09:46

Tetszik az irasod, sajnos igy van. A hozzaszolasokat is elolvastam, lenyegretoroek.

Törölt tag2018. június 8. 09:30

Törölt hozzászólás.

DonGiovanni2018. június 7. 10:27

@Pera76: Nem lehet elégszer dicsérni! ;)

Pera762018. június 7. 10:16

@Törölt tag: köszönöm!

Pera762018. június 7. 10:14

@DonGiovanni: Iiiigen, már mondtad. Amúgy épp kisvirágú füziketeázom, de téged szívesen megkínállak egy csésze gingko bilobával.... ☕🎃

DonGiovanni2018. június 7. 08:46

Tetszettek ezek a sorok! :)

Törölt tag2018. június 6. 23:17

Törölt hozzászólás.

Pera762018. június 6. 21:18

@Rozella:
Romlik minden, romlunk mi is. Vizesedünk. Pontosan.

Rozella2018. június 6. 21:09

@Pera76: így van, ezért jó a saját kert...:) a tömegcikkek "termékhalmok" -ahogy írod is, egyre vízízűbbek, emberben is, paradicsomban is...:)

Pera762018. június 6. 21:01

@Rozella: A víz a legjobb, hisz még én is kábé 7o százalékban abból állok. :)
A baj az, mikor eszel pl. almát, és olyan, mintha vizet ennél...

Rozella2018. június 6. 20:54

Mindegy hogy egy hordó nemes borba pár csepp gázolaj kerül, vagy egy hordó olajba egy pohár tiszta bor... mindkettő ihatatlan. Akkor inkább a víz, már ha tiszta...

Pera762018. június 6. 20:46

@BakosErika: Ez a lényeg, jól mondod.
@Törölt tag: Imádlak nyögveröhögösig. Csak pszt. :))

Törölt tag2018. június 6. 20:29

Törölt hozzászólás.

BakosErika2018. június 6. 20:21

Hol vannak már azok az ízes szőkék és barnák, Erikám? :)
Semmi sem olyan, mint régen. Persze haladni kell a korral, ez rendben is van, de hiányzik az eredeti(ség).

Pera762018. június 6. 20:08

@Mikijozsa: Köszi!
@csillogo: 😁 Ha becsukod a szemed, és gyümölcsöket kóstolsz, tényleg meg sem lehet különböztetni, hogy mit is eszel.
@DonGiovanni: Vers?😺
@Törölt tag: Köszi!

Mikijozsa2018. június 6. 17:37

nagyon kevés lejért sok marhaságot elkövettek, követnek ma is egyesek, pedig ama sok bani sok lej lesz alapú elmélet nem mindig jön be, tetszett a leírás, szuper

csillogo2018. június 6. 17:28

A tucat áru ált. olcsó, gyümölcsre is igaz, idén 500 ért lehetett epret kapni, szép volt ráadásul, de vízízü.. a cukor tette élvezhetõvé, lekvárt készítettem belöle, mondjuk rá, hogy elment😊 enni is sokat ettem, a vízíz maradt, a drágább eper sem volt édes!
Mellesleg jól bemutattad a bizniszt, a stikliket 😊 a fabodé menését!

DonGiovanni2018. június 6. 15:37

Nekem bejöttek ezek a magvas gondolatok! Tetszett a versed kedves Pera! :)

Törölt tag2018. június 6. 14:54

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2018. június 6. 14:52

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom