Őr-öklök

  Csak lett. Lánykának hirtelen nemtudásba tágulása, bokás inaktól torokig reszketett, izzadt csecsemőmirigye.
  De valahol előtte meghajlott a tér, s megfeszült valami keresztes ígéret, amíg kivetkőztek magukból a fák alatt a kései nyár utólüktetései. Aztán kifutott magzani egy zsoltárnyi láng, oda is kozmált az éj tűzhelyén, feneketlen csodákat szaggatva szét. Sokáig táguló, állattá ösztönösödött fajfenntartó csodákat.
  Tavasz pislogott rá a szíjas földekre, csipás felhőket törölgetett ki keskenyvágányú szeméből, s szája sarkán letűrődött álma, kicsit le is cseppent savanyodni. Vérvörös ráncot húzott a takaró alá, s megnyugodott parasztos, mély cüppögésekben.
  Ez a természet idétlen-szép rendje. Hogy egyből kettő lesz, s a harmadik köddé somfordálja magát, aztán ragacsos alakot vált, fültől fülig érő mosollyal támassza a falak penészeit, zöldíti még jobban, s lesurran onnan is. S tovább, tovább.
  Telni kell az idő tavának, gyűl benne a sárlé, hordják is a varjak, szarkák, körmeikkel vájják a tejfogú ártatlanság világra bíbelődését. Mint dühös lándzsahegyek: nőnek a széjjelhajigált fűszálak a szemek sarkaiban, kígyókká értékelődnek, s folynak egymásra, s rá a kettőre. Csak mert kettős lett egy butányi merészség.
  Ring a májusi hegy, majd kongani kezd, s veri a vasárnapi pátoszt szét a fülekből. Égiháború érkezik a nyakak fura-torz zsugorodásaiba, fut mindenki, hova nem lát. Eszméletlen, kusza tébolyok viszik a maroknyi jólét árnyékait, akármelyik bendő éhesebb. A fecskék villásfarka is használható kifröccsent zsírszagot mártogatni.
  Idegen hangok értetlenkednek, kormos arcú ártatlanok átkozni sorolják fel megkövesedett ükjeik lábanyomát is. A szemgödrök megtanulnak kiégni a koponyák fogságából, füstöl a nyelv, nem tudni, a zörgős csontú fák bolondabbak-e, vagy a kapcás zubbonyok lődörgő szaga. Utoléri egymást a félsz. Zöldágra vergődve hányják a sikereket, savanyú kolbász fittyed  ki a nyitott kamra szájszagából. Az még van. Mésegyéb már szűkön.
  Az ágy piros csíkos ráncai rugalmas fintorokat mozgatnak, ráng a csend, érthetetlen forgássá. Mellette bölcsőnyi fáradt sikoly rebben el az Isten sápadttá kovácsolt egéig, s kis angyalszárnynak ittmaradt pihéje belefullad a tenyerek kiborult teknőjébe.