kepzelet-tortenetek-fabulak
Szegény gazdag
Rég leslek téged "Gazdag úr". Miből van vagyonod?
Honnan való temérdek pénzed? Még te sem tudod.
Kincsedből adj az éhezőknek, oszd szét azt mi jár!
Hidd el magaddal nem viheted "Szent Mihály lován".
Most arra kérlek tégedet, felét add át nekem!
Te megkönnyebbülsz terhedtől és jobb lesz majd nekem.
Mit kaptam tőled, büszkén vallom majd tovább adom!
(csak néhány sör és pár feles, mi lemegy torkomon.)
Úgy szeretnék adni másnak, de lásd be nincs miből!
Jó "Gazdag úr" így téged kérlek. Hát-ha teljesül!?
Megyek majd a sekrestyéshez, meggyőzök pár csuhást.
Érted majd a templomunknál, elmondjon pár fohászt!
Már rég kereslek "Gazdag úr" ez ügyből tégedet!
Bár úgy látom, hogy ez az ötlet, nem tetszik neked!
Belátom hát. Az üdvösséged? Néked mit sem ért!
Vagyonodból nincs mi teljen, rút bűnös lelkedért.
Nekem majd csak laza föld lesz szegényes síromon,
így az égi harsonákat, biztos meghallhatom!
Néked vastag márványtábla, zárja le hantodat,
ki Mennybe szállt, az nem hallhatja meg majd hangodat.
Rég leslek téged "Gazdag úr". Mit ér a vagyonod?
Ha eljő majd a végső perc, kivel számoltatod?
Kincseid mind megmaradnak. Te azt gondoltad tán?
Mit érdemeltél az maradt csak: "Szent Mihály lován".
2017.10.30.
Gondolatok
Sokszor az ember, kénytelen hajtani fejet,
mert az elme ott van, mindenek felett!
Biztos jó helyen jársz és mindenki szeret?
Bár, mikor leülnél, nem is találsz helyet.
Valakinek kellett? Ott más szeretne ülni?
A megrázkódtatástól, legjobb menekülni!
Néha csak azt hinnéd, ez véletlen műve,
exkuzálod magad, mindent mélyre rejtve!
Tán rájössz, belőled bolondot csináltak,
kihasználják jó szándékod, s minden hibádat.
Akkor mikor késő, rajtad jót nevetnek,
mindent ami jó volt, galád mód felednek.
Magadban bajoddal, az út szélén hagynak.
Tovább ők az úton, nélküled haladnak.
Nem számít mi voltál, látják mivé lettél.
Velük a jövődben, mindegy mit terveztél.
Mikor ment a hintó, kapaszkodtak rajta.
Most a véleményem, szám ki nem mondhatja.
Rég szárnyalt a lelked, ma gyorsan felejtik,
mint az emlékedet, mély gödörbe rejtik.
Többé már nem kellesz, mint előtte más sem.
Megszűnik a léted, csak mondják majd: Ámen.
Lassan földre szállok, minden mi volt emlék,
ne hibáztass! Hiszen te is pont ezt tennéd.
Fontosabb bárminél, asszonyom, családom!
Nem hiszem , hogy később ezerszer megbánom.
Talán, nem oly' nagy baj, néha fejet hajtunk.
Később majd megsegít, jövőnk és a sorsunk?
Adjuk meg a mának, mindent amit lehet!
Ott marad az elménk, hidd el minden felett!
2016.10.17.
Emlékezzünk /Emlékezünk/
Gyertyát gyújtani bárki tud.
Letekintenek az égből
az Aradi Vértanúk!
Köszöntsük Őket szívünkből,
bennünk lakó hazaszeretetből,
emlékezzünk róluk,
kik nemzetünkért
küzdöttek a nagy világból,
kik harcoltak, s haltak százszor
és hírt vittek szeretett Hazánkról!
Minden igaz lélekről
és minden Magyarról,
ki meggyőződéséért
vérét adta egykor,
A halhatatlanokról, felejthetetlen
Honfitársainkról!
2014.10.06
Emlékek
Mióta megszülettem eltelt pár évtized,
ifjabb én sem leszek, ezt soha ne feledd.
Hogy miért is lettem? Azt én nem tudhatom,
tervét az égieknek, úgysem láthatom.
Gyermekként vásott voltam, oly rossz mint a bűn,
tudták csak én lehettem, ha történt bármi zűr!
Jó szülém' mégis, becsülettel felnevelt,
bár volt ki azt mondta Néki, jobb ha mélybe ejt!
Évek múlásával, csitult a vad csikó.
Nem volt már én miattam, vad ribillió.
Fejemből verssorok, dalok törtek elő,
rájöttem, hogy a lélek, mekkora erő!
Kezemből gitárom, nem hiányozhatott.
Pár haver ha összejött, zengtek a dalok!
Rákoscsabán, a strandon, volt mindig barát,
élményeimet nékik, dalban adtam át.
Csodás emlék csupán, mi abból megmaradt.
Vén kezem, ritkán tépi már a húrokat.
Felidézném néha, sok régen írt dalom,
pengetném hangszerem, de érzem nem tudom.
Nem múlt el nyomtalan a közel hatvan év!
Lanyhult a lendület, pihenni tért a hév.
Világból, sok Barátom messze költözött.
Márvány virág tündököl lakhelyük fölött.
Én bírom még talán. Hogy meddig? Nem tudom.
Mi elmémből kipattan, versbe foglalom.
Kaptam hat unokát, ők hoznak örömöt,
hálás vagyok a sorsnak, s mindent köszönök!
2015.12.29.
Az író megpihent
Szárnyaló lelkét nyugalmat remélve,
a végtelen fürkészésének adta át,
emlékeit, mint tova tűnő árnyakat,
már rég elérhetetlen vágyakat,
sorsának csordultig telt kosarába rakva át.
Múzsájához, mint éhező nincstelen fohászkodott,
remélte visszaadja majd neki,
mit ő egykor fénykorában oly balgán elhagyott.
Talán kap még ihletet, hisz érez még erőt!
Igaz hosszan nem meri tervezni,
az előre nem látható jövőt.
Magasban száll a lelke,
igézi a csodás őszi táj,
elméje mint felújított precíz kis óra,
boldog, hisz újra jár.
Ismét pompáznak csodás színek,
kék égen, völgyön és hegyen,
az író fáradt ugyan,
majd csak később pihen!
2015.11.16.