kepzelet-tortenetek-fabulak

Vér borít mindent.

Testek hevernek szerteszét.

Nyolc gyilkos kántálta,

kegyetlen Istene nevét!

Ártatlan lelkek suhannak,

Párizs felett,

lövések dördülnek,

szántják az utca követ.

Rémült ordítás hallatszik,

egyre jobban,

fegyverek elhallgatnak,

majd pár bomba robban!

Vészt jósló szirénák

hangja süvít át az éjen,

pár ember reménykedik:

-"Talán túléltem?"

Százharminc ártatlan legalább,

ki akkor égbe ment.

Utánuk maradt a gyász.

Halálszagú néma csend!

2015.11.14.

Szárnyaló lelkét,

nyugalmat remélve,

a végtelen fürkészésének

adta át.

Emlékeit, mint tova tűnő árnyakat,

már rég elérhetetlen vágyakat,

sorsának csordultig

telt kosarába rakva át.

Múzsájához, mint éhező

nincstelen fohászkodott,

remélte visszaadja majd neki,

mit ő egykor fénykorában,

oly balgán elhagyott.

Talán kap ihletet,

hisz érez még erőt!

Igaz hosszan nem meri tervezni,

az előre nem látható jövőt.

Magasban száll a lelke,

igézi a csodás őszi táj,

elméje mint felújított

precíz kis óra,

boldog, hisz újra jár.

Ismét pompáznak csodás színek,

kék égen, völgyön és hegyen,

az író fáradt ugyan,

majd csak később pihen!

2015.11.16.

Sokat nem kérek én,

de ez egyet nagyon!

Legyen még kenyér holnap is,

minden asztalon.

Jusson mellé szalonna,

pár karika hagyma,

mellé tea,

a citromot nem kihagyva.

Ebédre egy kis tányér

forró húsleves,

ha másra nem fussa?

Legalább egy tál köles.

Nem kívánom,

hogy sokszor hús legyen,

de az ki éhes,

egy keveset legalább egyen!

Te ki ott ülsz a bőség

ingyen asztalánál,

homárt, vagy osztrigát

zabálsz tán?

Neked, kinek minden luxusból,

bőven jutott,

Csak egyszer oszd meg,

azokkal asztalod,

kiket dölyfösen,

magas lovadról lenézel.

Szerény kérés csupán.

Nem kényszer!

Meglásd ha néha

(egyszer-egyszer) megteszed,

tisztább lesz lelked,

jobb lesz majd közérzeted.

Nem jár majd ezért

semmi pénz,

vagy jutalom!

Mégis megfogja érni!

Ezt biztosan tudom!

2015.02.17.

Moravetz Editkének ajánlva

Egykor még a rímek, mind-mind magról keltek.

Mint rózsák, nárciszok, virág helyett nőttek.

Közömbös emberek csak átléptek rajtuk.

Emlékezz! Talán még mi is letapostuk!

Aztán a fejlődés jó irányba fordult,

lehet egy vészharang, pont időben kondult.

Spórával jutottak értelmes fejekbe,

poéta hajlamú, lényeket keresve.

Azóta nem tapos rájuk többé senki.

Ember tanult verset, láthatóvá tenni.

Sajnos most már talppal, lelkeket taposnak,

lényegét nem értik, szívvel írt soroknak!

Azért szerencsére, vagyunk kit találtak,

kikben a rím spórák meglelték mit vágytak.

Közömbös emberek, sajnos mindig lesznek,

kedvelője még több, tartalmas verseknek!

2017.11.06.

Igaz történet

I.

Oly' szörnyű emlékkép gyötör, feledni nem tudom!

Gyűlölet pusztítja lelkemet, félek elkárhozom!

Telefon jött egy hajnalon, letelt munka után,

lesújtó bárd rám úgy hatott, megölték anyám, s apám!

Emlékszem. Dermesztő hideg, mutatta vas fogát,

fát vágni mentem hajnaltájt, hogy fűtse a szobát.

Ajtó mellé mind sorba raktam, ott legyen közel,

ha jő az éjjel kandallóban, tűz ne aludjon el.

Jött az este kopogtattak. Bár zárva volt kapunk.

-"Kik vagytok ti? Miért zavartok? Pihenni akarok!"-

Reccsent az ajtó, Jó anyám, sikoltva földre hullt!

Üvöltik: -"Hol van pénzetek!?" -, majd kegyetlen kéz lesújt!

Mit vágtam fát, gonosz kezükben, vértől csöpögött!

Apám ágyában, anyám a padlón félholtan nyögött!

Kincset, sem pénzt nem találtak. Hisz' nem volt semmijük!

Vértől ázott ágy és bútor, s a letépett függönyök.

Menekültek üres kézzel. Talán kerteken át?

Anyám utolsó erejével, átkúszta a szobát.

Ma sem értem ablakukhoz, vajon hogyan jutott?

Szerencsére szomszédjuktól, így segítséget kapott!

..................................................................................................

II.

Meggyötört, alélt, vérző testüket,

két mentő szirénázva vitte el!

Egymásról azt sem tudták él, hal e!?

Hiába kérdés. Senki nem felel.

Jó apám nem is bírta sokáig.

Hiába mondtuk. Jobban van anyánk!

Tudtuk neki annyira hiányzik,

azt hitte hazudik szemünk, s a szánk.

Másnap már hiába mentünk hozzá.

Éjjel egy olyan helyre költözött,

hol anyámat gondolta. Ott várna rá,

Mennyekben élő angyalok között.

Jó anyámnak nem mert szólni senki,

ágyhoz volt kötve, nem búcsúzhatott!

Szemében könny volt, nem hazudhattam.

Meglátta arcom, már mindent tudott!

Erős volt, küzdött míg volt esélye,

Jó apámat még átölelheti.

Véget ért minden, meghalt reménye,

odafent tudta, várja valaki.

........................................................................................................

III.

Nem mással történt, családunk élte át!

Két átkozott gyilkos még most is él!

Nem hallottam törvény büntető szavát,

s én nem tudok megfizetni mind ezért!

Ezért hát élek lélek erejével:

Irgalmat ki szüleimnek nem adott:

Már létében tüzes Pokolba szálljon,

s holtában legyen örök kárhozott!

2017.11.01.