Prózák, és 2009-ig versek.
Jöjjön…
Jöjjön valaki,
Akit az emberek
nem fognak
megfeszíteni,
Akit felismernek,
Aki kell,
Aki lát…
Aki hordozza
mindenki
fájdalmát…
Aki könnyeket
fakaszt,
fájdalmasat
és feloldozót
és felszabadult
megváltó mosolyt
És kacagást…
Oly sokan lettünk -
Küldjetek sok-sok
Messiást!
Reggeli ima
Van-e válaszod, szabad-e kérdeznem,
Hogy meddig töröd naponta új béklyóba lelkem.
Öröm és Kín hajóján utazom
Könnyes mosollyal arcomon,
S Te fennkölt erővel nézed végig,
hogy ezt is ismét kihevertem.
Ha játék ez, mondd: ki a végső nyerő.
Segítségeddel győzhet-e szívemben az erő?
Kiszabott utamon végigmegyek,
igyekszem, hogy boldog legyek.
Ki nézi végig e’ színjátékot?
Ki a közönség – Ki a szerző?
Meddig hajtod még
alázatra fejem,
Ameddig oly büszkén
hordom
vállamon a terhem?
Hitemet meddig
emeljem?
Háborgó lelkem vad hullámait
Simítsd el kérlek ma Istenem!
Egy nagyon régi vers
Szabadulás
Ó anya!
A jázminvirágok illata
a futó vadsóska
az éretlen barack
mind-mind…
a tőled már elszabadulás
az iskolába járó úton-
hol újra várt a megaláztatás.
Iskola!
Tábláról tanítók szigora
Társak gúnykacaja
sánta szívverésem
mind-mind…
Csak az az út
a visszafelé vezető
lassú idők csodája
ismertette meg velem
-a parányi
mégis végtelen-
Ősi Szabadságot
Melyre mára már
feltettem
életem.
Lelkem hívatlan...
Belülről néz egy holdsugár, igen.
Belülről látja ahogy viszem
Lágy kisimult fátylát a Napra.
Ráterítem a hűvös fátyolát
Szép lesz a tűz ahogy átallát.
A vágy megpihen a könny szárad.
Lépteim elhalkulnak lebegek
Nem szövöm szóba hogy szeretek.
Jó nekem így, elég ha tudom.
Belülről nézlek téged is, igen.
Lelkem hívatlan benned pihen
Nálad vigyáz reá a jóság.
Állandó
A szeretet nem vak
Kellett még ez pár nap
Hogy mélyen parázsló kincsem
Állandó helyére küldjem.
Jöhet bármi
Engem fűt a Végig.
Néha meg elszállok vele az Égig.