Prózák, és 2009-ig versek.

December 30.

 Este a sétánk vége felé a Duna partjáról nézegettük Budát. Párás-ködös fényekben mutatta meg magát a túlsó part. A Szabadság szobrot két fénycsóva világította meg.
Eszter:
 - Nézd milyen szép a Szabadság szobor!
 - Szép? Olyan mintha a rendőrök vízágyúval üldöznék a szégyentelen nőszemélyt, amiért éjszaka a hegy tetején hadonászni merészel.

::-))))
Poénokban gazdag estét kívánok mindnyájatoknak!

És BUÉK!

Nézzétek meg a hozzászólás dátumát az Út c. bejegyzésem alatt. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Ülök itt ez éjjel.
Kezemben
mállott almacsutka
és alig mozdulok.
A csendben
csak az óra hangja.
 
Lógatnám fejemet.
Könnyeim
elfolyó patakok.
Ez éjjeli luxus
Csak amíg
még egyedül vagyok.
 
És anyaszívemben
bár inkább
Megváltó szög volna ,
de nem, a keresztet
Ő viszi,
mosolygó gyermekem.
 
Nincs választás. Tovább.
Elvész a
vágyom összerogyni
Mi emberi jogom.
Talpra ver .
Dermesztő továbból ,
 
fát vágni tanulok.
Legalább
tűz lesz, ne fázzatok.
Már nem sírok, pláne
érted nem
Tévelygő kedvesem.

Nem tudtam még, hogy egy tévelygő vad
Emberszívet nem takarhat.
Szabad, szalad, szabad, szalad...
Állok és nézek utánad...
Megfakult és múlt lett a mozdulat
Mely felém űzött mint tévelygő vadat.
Megálltál és néztél őzike szemmel
Nem szeretve szerettem szerelemmel
És elűztelek simító kezemmel.
És néztem utánad félelemmel
Megbűvöltél
Most az én szívem is szabad
Szalad, szabad, szalad, szabad...

Szabadulás

Ó anya!
A jázminvirágok illata
a futó vadsóska
az éretlen barack
mind-mind…
a tőled már elszabadulás
az iskolába járó úton-
hol újra várt a megaláztatás.
Iskola!
Tábláról tanítók szigora
Társak gúnykacaja
sánta szívverésem
mind-mind…
Csak az az út
a visszafelé vezető
lassú idők csodája
ismertette meg velem
-a parányi
mégis végtelen-
Ősi Szabadságot
Melyre mára már
feltettem
életem.